Egy hasi szülés után a megkönnyebbüléstől a haragig széles lehet a skála, amivel egy édesanya (de akár az apa is) szemben találja magát. Attól függően, milyen körülmények között kerül valaki a műtőbe (életveszély, sürgősség, információhiány, kontrollvesztés, váratlan altatás, vagy tervezettség, nyugalom, fogadott, ismerős szakemberek, biztosított aranyóra), nagyon sokféle lehet a szülésélmény, illetve az, hogy később ez miképp dolgozik tovább az érintettekben.
Veisenberger Eleonóra, perinatális szaktanácsadó szerint van néhány hétköznapi jel, ami arra utalhat, a szüléskor megéltekkel még érdemes foglalkozni, segítséget kérni.
„Elsírom még magam, amikor a szülésemre gondolok. Elkerülöm a várandós/kisbabás barátnőmet. Nagy családot szerettünk volna, de rettegek attól, hogy újra várandós lehetek, így inkább elfordulok a páromtól. Már több hónapos a gyermekem, de én még mindig csak szüléstörténeteket olvasok és a magam igazát nyomozom. Olykor úgy érzem, minden kerek, de aztán jön a gyermek szülinapja és én végigzokogom a tortakészítést. Úton a következő baba, és a pozitív teszt óta a szüléstől rettegek” – sorolja.
És ahogy a szüléssel összefüggésbe hozható testi gondok esetén, úgy a lelki batyunkkal sincs olyan, hogy túl késő lenne „kicsomagolni”.
„Egy szülésélmény mozaikjainak rendezése kapcsán rájöhetünk, hogy megéléseink gyökere sokkal korábbról ered. Saját születésünk, gyermekkorunk, szüleink, nagyobb hullámvölgyeink és -dombjaink formálnak minket. És amire hivatkozni szoktak ilyenkor – a szakember felkeresése, segítségkérés, szembenézés helyett –, az az idő. Márpedig az idő nem gyógyít. A múló idő alatt megjelenő egyéb élmények, gondolatok, találkozások viszont igen.”
Eleonóra azt is felidézi, volt már olyan tapasztalata, amikor egy nagymamával beszélgetett, akinek lányát kísérte dúlai minőségben. Az asszonynak, ahogy kapcsolódtak, rengeteg felismerése jött saját szülésélményei kapcsán.
„Egy negatív, akár sokáig elnyomott élmény felbukkanhat egy ismerős szülésekor, de a fenti példa alapján akár sokkal később, mondjuk az unokánk születésekor. Vagy egy testérzet megjelenésekor, ami behívja a szülésünket – egy remegés, vagy olyan bélmozgás, amely az egykori magzatmozgásra emlékeztet bennünket. Soha sem késő ezzel foglalkozni.”
Ha császármetszésed volt, te hogyan élted meg? Voltak lelki problémáid miatta?
Forrás: Császárvonal
