Előzmény: 2010 márciusában volt az első császárom. Téraránytalanság – írták a zárójelentésben. Állítólag nem is illeszkedett be a buksija, nagy volt (3800/53 cm / 36,5 cm). Akkor volt választott orvosom, a kórházba 5 perces fájásokkal értünk be, kb. 6 óra múlva műtöttek. Négyujjnyi tágulásnál burkot repesztettek, de csak annyit értek el, hogy szinte összefüggővé váltak a fájások, de fel nem kelhettem a ctg miatt. A baba és én is jól voltam végig, de a doki szerint reménytelen lett volna tovább várni – műtét.
Akkor ezen nem nagyon gondolkodtam, hogy miért történhetett. Pár hónapos volt a fiam, amikor elkezdtem boncolgatni magamban az egészet. Azt hittem, tudatosan készültem a szülésre, rengeteget olvastam és fel sem merült, hogy lehet másképp, mint normál úton. Utólag sokkolt, hogy nem így történt és az orvost hibáztattam meg az egész kórházi hozzáállást.
Terveztük a kistesót, szerencsénkre, úgy, mint először is, ahogy elhatároztuk, hogy most jöhet, az első peteéréskor megfogant. Ekkor ismét belevetettem magam a könyvekbe. Bújtam a netet. Kerestem azt a kórházat, ahol megpróbálhatom a normál szülést. Akkor már tudtam, hogy szülésznőt fogadok inkább. Két kórház között vacilláltam (István, Dél-pesti). Mindkét helyen voltunk egy-egy szülésfelkészítő előadáson és a Jahn F. mellett döntöttünk. (a férjem nem ásta bele magát a témába, de ha elmondtam neki, mit olvasok, érdekelte és egyet is értett azzal a szemlélettel, ahogy én álltam a szüléshez.) Ezért szinte egyszerre mondtuk ki a szülésznők felkészítője után, hogy igen, ez az a kórház, ahova jönni kell. Az orvosokhoz visszatérve – mindegyik nőgyógyász azonnal azt mondta, hogy ja, akkor a második is császár lesz, fel sem merült bennük, hogy lehet másképp is. Emiatt a negatív hozzáállás miatt nem akartam dokit és váltottam is sztk-s dokit félidőben.
Itt a természetes szülést támogatják és ez az egyetlen kórház Magyarországon, ahol szülésznő vezethet le szülést. Az orvosi team ott van a háttérben, de nem avatkoznak be, csak ha kell. Vannak alternatív szobák, homeo, aromaterápia. Azért a valóság persze kicsit más volt, mint ahogy a felkészítőn elmondták, de ez nem a szülésznők hibája, hanem a rengeteg vaskalapos dokié (beleértve az osztályvezetőt is, aki valójában kitalálta ezt a rendszert, de amit rizikósnak talált, azt nem támogatta). Felfogadtuk az egyik szülésznőt, aki a felkészítőt vezette.
Voltunk nála egy személyes beszélgetésen a 30. héten és utána az összes vizsgálatra odajártam a kórházba, ő intézte a laborokat, UH-ot, később a ctg-t. Kaptam tőle olvasnivalókat, körbevezetett a szülészeten, gyerekágyon. Hívhattam bármikor, ha kérdésem volt. Ajánlott egy dúlát, aki VBAC csoportot tart, oda is elmentem egy alkalommal.
Úgy érzem, most voltam igazán tudatos a felkészülésben. Sokszor elképzeltem a szülést: végigjátszottam magamban, hogy mikor mi következik (ez tudom, hülyén hangzik. Nagyon rosszul aludtam az utolsó hetekben, órákig feküdtem álmatlanul és ilyenkor lejátszottam magamban az egészet, mint egy filmet).
Az osztályvezető azt mondta, hogy az előző császár miatt a terminus betöltése után egy hetem van, aztán előjegyeznek császárra. A szülésznő olyan jó fej volt, hogy „átszámolta” a terminust, hogy nyerjünk még pár napot. Tudom, hogy jogom lett volna visszautasítani a kiírást, de ennyire nem voltam tökös...
A nyákdugó a 38. héten távozott, akkor azt hittem, hogy most megúszom a hosszú várakozást (az első fiam 40 + 4 napra született). Na, nem így esett: 40+5 nap lett. Bevetettünk mindent, hogy meginduljon időben: szex, fűszeres kaja, junk food, vörösbor, szegfűszeges-fahéjas-gyömbéres tea. Semmi. A műtét péntekre esett, szerdán elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, jöhet a bábakoktél. Délután megittam 2 körül, de este 7-ig semmi nem történt. Írtam is a szülésznőnek, hogy ez sem jött be, mehet haza, ha akar. Akkor nappalos volt, 7-kor járt le a műszakja. 7:20-tól ötperces fájásaim voltak. Akkor szóltam neki, hogy mégis lesz valami (még benn volt, mert egy műtétnél segített).
Éjjel 10-re értünk be, addig otthon meleg fürdő, térdelőhelyzet, hogy beilleszkedjen a feje. Megkaptuk a legjobban felszerelt szobát: kád, labda, tatami, franciaágy, szülősámli. Gyújtottunk gyertyát, kapcsoltunk zenét (férjemmel válogattuk), illóolaj. Orvos nem zargatott, a szülésznő intézte a felvételt, még egy labort. Gyakorlatilag reggel 6-ig hagytak, azt csináltam, ami jól esett. Négyujjnyi méhszájnál megrepesztették a burkot (már nem emlékszem, ez mikor volt, talán hajnal 2-3 körül). Ekkor már durva fájások, rövid szünetekkel, de a baba csak nem akart leszállni. Majdnem teljes volt a tágulás már, de gyakorlatilag az utolsó négy órában nem haladtam semmit. Annyira fáradtak voltunk, hogy a szünetekben elaludtam ott, ahol voltam. Férjem is. Amikor 6-kor elmentem vizsgálatra, mondtam neki, hogy feküdjön le az ágyra, aludjon kicsit.
Az ügyeletes doki szerint reménytelen volt, nem akart beilleszkedni a feje, nincs értelme várni, kicsi a hely neki. Ekkor rábólintottam, már nagyon kimerült voltam. Ha azt mondja, próbáljuk tovább, mert sima ügy, akkor nem adtam volna fel, de így nem éreztem már erőt ehhez.
2012.05.24-én, 6:30-kor megszületett a második fiam, a műtőben. Az első szüléshez képest hamarabb megfoghattam a kicsit, fél 8-kor odahozták az őrzőbe, és meg is szoptathattam. Utána elvitték és kétóránként hozták ki a babákat a császárosoknak, majd vitték vissza (mivel mi nem is mozoghattunk).
Most nem éreztem azt a mérhetetlen csalódást, mint az első alkalommal, mert lelkileg készültem a B tervre. Ha vállalnánk harmadikat, újra megpróbálnám (de nem lesz harmadik). Nekem nagyon jó volt átélni a vajúdást majdnem a végéig, hiába fájt akkor elviselhetetlenül. Összességében pozitív élmény volt.
K.O.
