Ha eddig csak az volt a gond, hogy nem tudod kire bízni a gyereket, amíg te a Szigeten bulizol, most már erre sem lesz gondod: idén családi kempinggel és animátorokkal várják a kisgyermekeseket. Lesz játszóház, szundi motel, pelenkázók és etetők, külön tusolók és vécék. A kemping augusztus 2-án nyit és a Sziget utáni hétfő reggelig áll az érdeklődők szolgálatában. A Sziget egy másik területén Ability kemping is felépül majd. A kempingezéstől pedig nem kell félni.

A Sziget idén húszéves, s az elmúlt időben felnőtt és családot alapított egy nemzedék, mely korábban lelkes látogatója volt a fesztiválnak. Az idén kikiáltott Fesztiválköztársaság javarészt rájuk is gondolt, amikor létrehozta a fesztivál területén a „családi” kempinget, mely szolgáltatások sorával áll az érdeklődők rendelkezésére. A családok részére – mintegy 50-60 család fogadására felkészült – elkülönített kempingben napi 24 órában, több nyelven beszélő animátorok állnak szolgálatba s várják a gyerekeket, míg a szülőknek koncertekre támad kedve. A 10 év alatti csemetéket játszóház várja és lesz „szundi motel”, ahol délutáni és esti pihenésre vonulhatnak vissza a legkisebbek. A kempingben lesz pelenkázó és etető is, ahol nyugodtabb körülmények között lehet szoptatni, illetve lehetőség van a bébiételek melegítésére. Természetesen a területhez tartoznak – folyamatosan takarított - tusolók és wc-k is.

A szervezők gondoltak a mozgásukban korlátozott fesztivál látogatók igényeire is, ezért az Ability Park, azaz a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark közelében felállítanak akadálymentes Ability kempinget is, speciális zuhanyzókkal és wc-kel.

A szolgáltatások igénybevételéhez külön pass szükséges, amit a recepciónál lehet kérni.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?