Nagy volt a dilemma, amikor szinte az első éles próbálkozás után – nem várt hirtelenséggel - teherbe estem. Sose jártam magán nőgyógyásznál. Habár nem okozott volna anyagilag gondot, én még abban a világban nőttem fel, ahol, ha az embernek egészségügyi problémája volt, akkor elment a kijelölt háziorvoshoz, szakrendelésre. Ezért mindig a lakóhelyem szerinti SZTK nőgyógyászához jártam – megjegyzem, ez igen ritkán történt, mert szerencsére „egyszerű eset” vagyok nőgyógyászati szempontból. A teherbeesésem előtt 1-2 hónappal ráadásul új helyre költöztünk, ahol teljesen új nőgyógyászok rendeléseit látogathattam. Egyiküket sem ismertem, csakúgy, mint egy esetlegesen frissiben választott magánorvost sem… Mivel mindkét lehetőség zsákbamacska volt, maradtam az ingyenorvosnál.
Végül nem sült el rosszul, de ez jórészt köszönhető annak, hogy a terhességem többé-kevésbé problémamentes volt, mivel menetközben azért érezhető volt, hogy nem kapok elegendő figyelmet. Például lemaradtam az integrált teszt elejéről (a 12. heti vérvétel+ ultrahang kombóról)…. olvastam én rengeteget a témáról, de meg voltam győződve arról, hogy a dokim majd szólni fog (ahogyan ezt korábban – kb. 5 hetes terhesen már jártam hozzá gondozásra – ígérte is), ha aktuális lesz, mivel, megbeszéltük, hogy a komolyabb szűrővizsgálatokat nem kizárólag SZTK alapon tervezem. (Mert ugye a TB finanszírozott 12-es ultrahang az nem ugyanaz mint a fizetős kombinált teszt…) Hát nem szólt, mint ahogy az életkoromból (37) adódóan kötelező genetikai tanácsadásra is csak azért küldött el, mert kifejezetten rákérdeztem („Jaaaa, hogy maga 37 éves???”)
Többször is borítékkal állítottam be a rendelésre (mert igazából nem spórolni akartam ezen az egészen, de egyrészt nem vagyok az „előrefizetés híve”, másrészt szívesen honorálom, ha jól bánnak velem, akár fizetős, akár TB-s szolgáltatásról van szó…), de mindig történt valami olyan esemény, ami miatt egyszerűen nem bírtam odaadni neki.
Végül egy fillért nem fizettem, az ugyanis végleg betette a kaput, hogy a 32. heti ultrahang időszakában , amikor – előzetes megbeszélésünk szerint - beutalóért mentem volna hozzá, 3 hétre szabadságra ment… Így kénytelen voltam új, idegen orvos manuális vizsgálatára „beugrani” és beutalót kérni – bár örültem is, hogy végre valaki megvizsgál „úgy is”. Ő el is küldött nemcsak ultrahangra, hanem ctg-re, laborra is. Mire pedig a leletekkel időpontot kaptam a saját orvosomhoz, addigra (pont aznap reggel) egy hidegfront hatásnak köszönhetően elfolyt a magzatvizem – így terhesgondozás helyett a szülészeten jelentem meg. Mivel ekkor (37/5) még mindig farfekvéses volt a babám, megcsászároztak. A szülészorvossal nagy szerencsém volt, bár ahogy hallottam, ebben a budai kórházban – jelenleg legalábbis – egy nagyon jó szülészgárda tevékenykedik. (A babám amúgy tökéletes állapotban született meg, és azóta is minden rendben van vele.) Megjegyzem, fizettem is a dokinak (számomra természetes módon utólag, varratszedésnél), úgy gondolom egy igen szép összeget ahhoz képest, hogy ő „csak” szimplán ügyeletes orvosként látott el.
Szülés után az egyik kétágyas szobába helyeztek el, ahol császáros „tömeg” hiányában végig egyedül voltam. Persze első gyerekes anyukaként jobban örültem volna egy tapasztalt szobatársnak…
A négy napos kórházi tartózkodásom alatt úgy éreztem, hogy a szükséges minimális alkalommal nyitják rám az ajtót. Ez egyfelől nagyon jó volt, mert nagyon nagy nyugalomban lehettünk együtt a kislányommal. Másfelől viszont hiányzott a válasz sok-sok kérdésemre. Én még életemben nem pelenkáztam be babát, a családi körben és az ismerősök között sem találkoztam újszülöttel, így tényleg nulla tapasztalattal csöppentem bele az egészbe, és őszintén szólva nagyon magamra hagyva éreztem magam. Azt gondoltam, valami minimális „ilyen pózokban lehet szoptatni”, „így kell kezelni a baba köldökét”, „így kell pelenkázni” stb. tartalmú alapozás azért belefér a szülés utáni napokban, de semmi ilyesmi történt. De még csak egy kérdés se, hogy „anyuka tudja, ezt és ezt hogyan kell csinálni?”. Kvázi minden aktuális kérdésemmel nekem kellett a friss vágásommal elcsoszognom a csecsemősökhöz, ahol többnyire igyekeztek háromszavas válaszokkal elintézni. (Természetesen azért volt egy-két kivétel – a benn töltött négy nap alatt jó pár műszakkal találkoztam -, akik úgy álltak hozzám, ahogyan azt én ideálisnak tartom!)
Korábban olvastam egy cikket arról, hogy egy anyuka a kórházban Youtube-on nézte meg, hogyan kell/lehet szoptatni… Akkor még röhögtem rajta, de aztán rájöttem, hogy nekem is kb. ez a lehetőségem van, ha magamtól nem megy… Márpedig nem nagyon ment, főként a váratlan császárnak köszönhetően.
Persze anyukám szerint azért történt mindez így, mert nem „adtam előre”, és hogy az ilyennek híre megy… Én viszont úgy vagyok vele, hogy ha ez tényleg így működik (legalábbis itt, Magyarországon), akkor inkább a Youtube!
Még egyszer hangsúlyozom, nem sajnálom a pénzt senkitől (aki segített nekem a kórházban, annak meg is köszöntem különböző összegekkel!), de hogy ELŐRE fizessek azért, amiért sok éve fizetek, és még sok évig fizetni is fogok a bruttó jövedelmemből – az nekem sajnos nem megy.
Levonva a konzekvenciát, örülhetek, hogy a terhességem és a szülésem is alapvetően problémamentes volt, és persze, hogy a babámmal is minden rendben volt, mert kérdéses számomra, hogy ilyen-olyan problémák esetén miként kaptam volna meg a szükséges mértékű TB-alapú figyelmet, esetleg ellátást.
A fentieket nem azért írtam le, hogy sírjak, vagy panaszkodjak, hiszen én választottam ezt az utat (mert miért ne választhatnám, ha egyszer 18 éves korom óta fizetem a TB-t), de tanulsága, főként az első babavárás okán azért van. A leglényegesebb szerintem az, hogy egy első babás nőnek (főként ha béna módon életében nem látott még közelről csecsemőt, mint én se) sokszorosan fel kell készülnie legalább elméletben a terhesség, a szülés és az első napok alapvető és esetlegesen felmerülő feladataira is, mert nem alapozhat arra, hogy a kellő időben megkapja majd a kellő terelgetést, információt, támogatást.
A szülés óta egyébként ahhoz a dokihoz járok, aki császározott, és ha újra szülnék, azt is vele intézném (mármint az orvosi részét), mert ő rajta ügyeletes orvos státusza ellenére is éreztem azt a „törődést” és pozitív hozzámállást, amit a TB-s nőgyógyászomból hiányoltam.
Viki Mamuka
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
