Ha valaki férfiként akkora tehetséggel van megáldva, mint Camille Claudel, világhírű és elismert művész lehet. Mint például Auguste Rodin, akinek nevét még a művészetre kevésbé fogékony átlagember is ismeri. Camille tehetsége és élete majdhogynem kárba veszett, csak jóval halála után érdemelt figyelmet és elismerést csodálatos szobrainak. A kor, amelyben élt, és Rodin, a szerető és mester nem engedték neki, hogy kilépjen a fénybe. Árnyékban maradt, és élete végén sem találta meg a megnyugvást.
Camille Claudel 1864. december 8-án született Fere-en-Tardenois -ban, Észak-Franciaországban. Édesapja, Louis-Prosper Claudel jelzáloghitelekkel és banki ügyekkel foglalkozott, édesanyja Louise-Cécile Amélie Athanaïse Brains gazdálkodó és lelkészcsalád leszármazottja volt. Első gyermekük, Charles-Henri Claudel 1863-ban született, de a kisfiút két hét alatt elveszítették. Camille után, 1866-ban született meg a család harmadik gyermeke, Louise, majd 1868-ban Paul, a későbbi költő. Paul végre pótolta valamelyest édesanyjuk szívében az elveszett elsőszülöttet, a lányok csak a szeretet morzsáit kaphatták az imádott fiú mellett. A család gyakran költözött, először Villeneuve-sur-Fere-be, majd Bar-le-Duc-ba, Nogent-sur-Seine-be és Vassy-sur-Blaise-be. A nyarakat továbbra is Villeneuve-sur-Fere-ben töltötték, a csodálatos táj életre szóló élményekkel gazdagította a gyerekeket. Nogent-sur-Seine-ben a tizenkét éves Camille megismerkedett a család barátjával, Alfred Boucher szobrásszal. A kislány beleszeret a szobrászatba, elkészítette első agyagszobrait. Apja házuk legjobb szobáját ajánlotta fel stúdiónak számára. Elkészítette Dávid és Góliát, Bismarck és Napóleon című alkotását, imádta formázni az agyagot, a családtagokat és a háztartási alkalmazottakat kérte fel modellnek. Magántanár tanította a három gyermeket latinra, irodalomra, matematikára és nyelvtanra.
1881-ben Louise-Cécile a három gyermekkel Párizsba költözött, édesapjuk nem tartott velük, munkája miatt maradni kényszerült. Paul a Lycée Louis-le-Grand-on tanult, Camille a Colarossi Akadémián tanult művészetet. Az iskola azon kevés intézmények egyike volt, ahol nőket is fogadtak. Camille elkészítette öccse, a tizenhárom éves Paul mellszobrát, ez volt első, igazán jelentős munkája. 1882-ben művész barátnőivel – köztük a szobrász Jessie Lipscombbal – közösen béreltek műtermet Párizsban. Újra találkozott Alfred Boucher-val, aki bemutatta Paul Dubois-nak, a szépművészeti iskola vezetőjének. Dubois megnézte a fiatal lány munkáit, s csak annyit mondott: látom, Rodinnál tanult, van tehetsége, legyen kitartó. Camille akkor még nem ismerte Rodint, de nagyon kíváncsivá tette a férfi, aki hasonló szobrokat készít, mint ő. 1883-ban találkoztak először. Rodin több mint húsz évvel volt idősebb a lánynál, nem volt túl sármos, de Camille-t lenyűgözte tehetsége. Így emlékezett első találkozásukra: „Köpcös volt, kövérkés, dongalábú, negyvenes, rőt szakállal. Amikor megláttam, azt gondoltam: Hát ő sem lesz az én álombeli művészem… A vékonyabb férfiak tetszettek, olyanok, mint az apám. Rodin inkább az anyámra emlékeztetett. Hozzá hasonlóan idomtalan feje volt a testéhez képest. Pont olyan magas volt, mint én. Haja vörös, a válla széles, mint egy súlyemelőnek. Lapáttenyere állandóan mozgásban. Orra, akár egy rómaié. Kis, kék disznószemei voltak, azokkal pislogott ki a szemüveg mögül, amit rövidlátása miatt állandóan viselnie kellett. Voltaképpen úgy torzonborzan, ahogy volt, egy zsákmányát kereső oroszlánra emlékeztetett, ezért nem is csodálkoztam, amikor később megláttam a Síró oroszlán című szobrát, melyet áttételes önarcképnek gondoltam. Hangja oroszlánbőgés helyett dorombolásnak hatott. Lassan beszélt, kimérten. Érződött rajta, hogy nem nagyon szeretett fecsegni. Csak egy téma érdekelte. Ha a szobrászat került szóba, felizzott, szavai szinte égtek. Megbabonázva hallgattam ilyenkor, és tanultam. De nem mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra.” Mivel mentoruk, Alfred Boucher Firenzébe utazott, Rodin órákat adott a Notre-Dame-des-Champs-i kis műteremben a lánynak és barátainak. Camille első alkalommal mint modell látogatott Rodin műtermébe. Először csak ruhában mutatkozott előtte, mert születésétől fogva az egyik lába rövidebb volt, és szégyellte testét a férfi előtt. Később már meztelenül állt modellt neki. Nem sokára kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Camille megtalálta mesterét és szerelmét, anyja azonban felháborítónak tartotta viszonyukat. Egyébként sem fogadta el sosem lánya pályaválasztását.
Camille húga, Louise megfelelő férjet talált, s anyjuk úgy döntött, Camille nem maradhat a családdal tovább. Rodin lakást bérelt neki. A viharos kapcsolat hatására számos mű született Rodintól: többek között A csók, az Örök tavasz, a Camille frígiai sapkában, a Danaida. „Soha nem unta el az arcomat, és újra meg újra megmintázta.” – írta később Camille. „Mintha eggyé váltunk volna. Az alkotás volt a szerelem, és a szerelem maga is alkotás.” – gyakran előfordult, hogy Camille fejezte be Rodin szobrait, közösen dolgoztak a Pokol kapuja című művön is. A lány együtt dolgozott vele, kompozíciók mellékalakjait formálta. Rodin művészetére hatással volt az impresszionizmus és szimbolizmus egyaránt, alakjai, szobrai érzelemgazdagok, szinte lebbenőek, a mozgás pillanatát örökítik meg. A modern szobrászat előfutára, szobrai heves vitákat váltottak ki a párizsi szalonokban. Camille nem maradt el mesterétől, tehetsége szárnyakat kapott, úgy tűnt, Rodin volt a siker kulcsa. Este szórakozni jártak és hosszabb utazásokat tettek együtt, 1886-ban meglátogatták Angliában a Lipscomb családot. Rodin házasságot ígért Camille-nak és hogy nem lesz más nő az életében. Camille számára boldog, és várakozásokkal teli tíz év volt ez, de a beteljesülést nem hozta el.
Camille-nak szembesülnie kellett a ténnyel, hogy Rodin több modelljével is kapcsolatot tart fenn, sőt, van egy majdnem-felesége, Marie-Rose Beuret. Mivel vagy négy műtermet tartott fenn, szeretői ritkán futottak össze. Rose szintén modellje volt, 1864-ben ismerkedtek meg, abban az évben, mikor Camille megszületett. Rodin neki is lakást bérelt Párizsban, de nem költözött hozzá. Még gyermekük is született, Auguste-Eugène Beuret, de a férfi nem ismerte el és édesanyját sem vette feleségül. Mikor Rose rájött, hogy Camille nem csupán modell és tanítvány, felkereste őt a műteremben. Szóváltásba keveredtek, a férfi választotta szét őket, de ezután sem változtatott a számára kényelmes, megszokott állapoton.
1892-ben Camille terhes lett. Azt gondolta, végre elérkezett az idő, hogy Rodint választás elé állítsa: legalizálják kapcsolatukat. De a férfi pénzt nyomott a kezébe. Azt mondta a kétségbe esett nőnek, egy fattyú elég neki, vetesse el a gyereket. Camille vidéken szülte meg halott gyermekét. Minden illúziója elveszett, a szerelemé, a sikeré, a normális életé. Rodin azonban visszahívta, hogy megadja a kegyelemdöfést. Házasságot ígért, de Camille nem sokkal később rajtakapta egy modellel. A kapcsolatnak vége szakadt. 1903-ban Camille munkáit kiállította az Őszi Szalon. Octave Mirbeau kritikus írta róla: „Lázadás a természet ellen: egy női zseni.” A Walzer, a Sakountala, a Cotho, a Niobide című munkáin láthatóvá válik a tehetség, ami szinte már túlnőtt mesterén. A huszadik század első éveiben ért el némi sikert, akadtak mecénásai és megrendelői. 1905-ben mentális egészsége megroppant, paranoiát majd skizofréniát diagnosztizáltak nála. Dühkitörései voltak, gyakran előfordult, hogy összetörte munkáit. Az éhhalál szélén tengődött, csak költő és diplomata öccse, Paul látogatta. Sikertelenségéért és tönkrement életéért Rodint okolta, azzal vádolta, hogy ellopta ötleteit és az életére tört. Egyedül bérelt szobát. Macskák vették körül, takarítani nem volt ereje, új ruhára, új cipőre nem volt pénze.
1913-ban édesapja – aki némiképp támogatta anyagilag – meghalt. Még ebben az évben családja úgy döntött, elmegyógyintézetben a helye. A Ville-Evrard kórházba vitték, Neuilly-sur-Marne-be. Csupán meggyengült idegei miatt került ide? Vagy rokonai szégyellték az elszegényedett, kihasznált nőt köreikben látni? Az előrenyomuló német csapatok miatt a betegeket először Enghienbe, majd Montfavetbe szállították. Camille anyja megtiltotta, hogy lánya levelezzen bárkivel, kizárólag Paul leveleit olvashatta. Az asszony hallani sem akart róla, hogy lánya újra a családjával éljen. Camille három évtizedet töltött az intézetben. Paul hétszer, húga és Jessie Lipscomb egyszer látogatták meg, édesanyja sohasem. Bár az intézet igazgatója javaslatot tett arra, hogy Camille elhagyhatja a kórházat, Paul ebbe nem egyezett bele.
Egy elmegyógyintézet, a huszadik század elején sivár és kegyetlen világ volt. Középkori módszerekkel „gyógyítottak”, aki jobban volt, az sem remélhetett többet egy délutáni sétánál, vagy éppen csak annál, hogy ne okozzanak neki fájdalmat. Camille harminc évet töltött el itt. 1917-ben meghalt Rodin, de Camille csak tíz évvel később szerzett róla tudomást. Rodin végül elvette Rose-t, 1917-ben. Az esküvő után három héttel meghalt Rose, kilenc hónappal Rodin. Emlékirataiban Camille így vall a szobrászról: „Bár embernek hazug és hitvány volt, művésznek hatalmas. Bánom már, hogy élete része voltam, de még mindig büszke vagyok arra, hogy a művészete része lehettem.” Camille búcsú nélkül veszítette el anyját, húgát, kitört a világháború. Paultól azt kérte, hogy ha meghal, gyermekkora mesés helyszínén, Villeneuve-sur-Fere-ben temessék el.
1943. október 19-én halt meg, stroke végzett vele. Testét számozott, közös sírba temették a Le Pontet temetőben. Bátyja nem volt ott, egy pap és néhány nővér búcsúzott tőle. A háború miatt nem tudták volna földi maradványait Villeneuve-sur-Fere-be szállítani. Később, mivel közös sírba helyezték testét, csontjait már nem találták. Bár sok művét elpusztította, 90 szobra és rajza megmaradt az utókornak. Később Rodin műveivel közösen, de önállóan is kiállították alkotásait. Tragikus életéről zenemű, balett, film és könyvek sora készült, önálló múzeuma Nogent-sur-Seine-ben található. Élete volt a szobrászat, semmilyen áron nem mondott le álmairól. Halála előtt ezt írta: „A számomra kijelölt utat követtem, azt a kiszámíthatatlan, nehéz utat, melyről letérni nem volt mód még akkor sem, ha az szemmel láthatólag a pusztulás, és az őrület felé vezetett.”
Juditty
Források:
http://rodin-web.org/claudel/default.htm
http://vasarnap.ujszo.com/vasarnap/201351/kultura/marvanyszerelem
http://ujszo.com/cimkek/noi-szemmel/2003/03/03/az-elfelejtett-tehetseg
https://tintapatronus.wordpress.com/tag/camille-claudel/
http://en.wikipedia.org/wiki/Camille_Claudel
http://nok-es-muveszet.blogspot.hu/2011/04/szerelem-aldozata-camille-claudel.html
http://www.robertwernick.com/articles/Camille.htm
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
