2019. szeptember eleje: 37 évesen egy 15 éves nagylány és egy 7 éves kislány anyukájaként megkérdeztem a férjemet, hogy mi lenne, ha születne még egy gyermekünk. Nem tudtuk rá a biztos választ, mert annyira boldogok voltunk így négyen, hogy féltünk, mi lesz, ha velem vagy a babával történik valami és megszűnik ez a harmonikus életünk. A gyerekeket is megkérdeztük, hogy szeretnék-e, ha bővülne a család. Mindenki kicsit megszeppenve de egyöntetűen úgy gondoltuk, legyen. Megbeszéltük, hogy nem próbálkozunk az idők végezetéig, várjuk azt a kis lelket odaföntről, aki várja, hogy közénk tartozzon.
2019. szeptember közepe: pozitív teszt a kezemben - őrületes boldogság. Mivel két komplikációmentes terhességen voltam túl, így nem számoltam az esetleges nehézségekkel.
2019. október vége: egy szombati napon elkezdtem vérezni, aznap este ügyelet, rá két napra kontroll, majd kiderült, hogy nincs rendben valami a babával, ezért gyógyszeres terhességmegszakítást kellett végezni. Nagyon csalódottak voltunk. November végén úgy döntöttünk, hogy január végéig nem védekezünk és ha a kis lélek jönni szeretne, nem állunk az útjába.
2020. január 06. Megfogant a kisbabánk. Zavartalan terhességem kiírt időpontja 2020. október 13. volt. (Mindkét lányom négy héttel hamarabb született, így nem hittem, hogy akkor fog születni. Azt mondtam, a szülinapom előtt fog megszületni a mi kis csodánk, szeptember 26. előtt.)
2020. szeptember 23. Kislányunk, Bibi aznap este egy arcot festett a hasamra, hogy a tesója ne unatkozzon. Aznap már éreztem, hogy sokat keményedik a hasam és rendszertelenül fájt is. De nem is foglalkoztam vele annyira. Elmentem aludni a kisebbik lánykámmal. Éjfél körül ébredtem mellette arra, hogy eléggé fáj már a hasam. Gondoltam, megmérem, rendszeres-e, mert úgy éreztem, az. Ötperces fájások voltak. Nem szóltam a férjemnek, mert ő 2:45-kor kelt fel, indult volna dolgozni, gondoltam addig várok, hogy alakul. Mire felkelt, háromperces fájásaim voltak, így munka helyett a kórházba indultunk.
A Covid miatt egyedül kellett felmennem a szülészetre, hogy megnézzék, biztosan szülünk-e. Persze feljöhetett a férjem, mert bizony szültünk. Kaptunk egy saját szülőszobát, de lemehettünk még sétálni, mert a méhszáj 1 ujjnyira volt csak kitágulva. Lent sétáltam a kórház előtt reggel ötig. Ekkor újra megvizsgáltak és mondták, ha bírom, sétáljunk még, mert nem annyira haladunk előre. Ekkor már inkább kétperces fájásaim voltak. Ezután újra visszamentünk a szülőszobába, ahol azt mondták a méhszájvizsgálat után, hogy még egy óra séta, és ha nem történik változás, akkor a férjemnek haza kell mennie. Ettől én pánik a estem. Lépcsőzni kezdtem a kétperces fájásokkal, koncentráltam a kisbabámra és kértem, hogy mielőbb bújjon ki, hogy apa maradhasson velünk. Jött nyolc órakor a következő vizsgálat, és iiiigen, a méhszáj megindult tágulni-3 ujjnyi még csak, de elindult-apa maradhat Covid ide vagy oda.
Ezután kérték, hogy reggelizzek, de egy falat sem ment le a torkomon, inkább aludtam volna egy picit. Ausztriában a természetes születés hívei, így se burokrepesztés nincs, se fölösleges gyógyszeradagolás. Ennek én nagyon örültem, mert tudatosan nem szerettem volna semmilyen fájdalomcsillapítót. Szerettem volna megélni a szülésem minden fájdalmas pillanatát.
11 óra magasságában megkérdeztem a szülésznőt, hogy szerinte meddig tart még ez, hiszen jó ideje már szünet nélküli fájásaim voltak és erősnek éreztem magam, de azért mégsem bírtam volna már ki még pár órát ilyen intenzív fájdalommal. Azt mondta a hölgy, hogy hát kérem, amíg a burok nem reped, addig a baba nem születik meg. Mondom ez nagyszerű, akkor addig, amíg nem folyik magzatvíz, addig a fogszorítás folytatódik.
11:15-kor mondtam, hogy szerintem a tolófájást érzem már. Neeeem, biztos nem, hisz a burok még nem repedt. Oké, de én csak érzem a tolófájást.11:30-kor mondtam, hogy ez már határozottan tolófájás, és miután már a harmadikat tartottam vissza, jó lenne, ha megnéznék, nem akar-e a kisbabám kibújni. Megnézték, de hitetlenkedtek, mert én higgadtan bírtam a fájásaimat kezelni. Majd hirtelen a szülésznő leszakította rólam az eldobható bugyit, mert bizony jön a baba.
A mi kicsikénk nem törődve a protokollal, ő bizony burokban megérkezett 11:42-kor, gyakorlatilag kirepült a szülésznő kezébe makkegészségesen, csak éppen burokkal együtt, ami nem repedt. ️Így született meg a kis Rosalie 2020. szeptember 24-én, a szülinapom előtt két nappal-3275 grammal 51 cm-rel.
Csodálatos élmény volt, és nagyon örülök, hogy minden percét a szülésnek gyógyszermentesen élhettem át. Azóta is egy tündér kislány a mi Rosie-nk, aki jött, látott és győzött. És most már itt van köztünk.
Betti
KAPCSOLÓDÓ:
Burokban született a kislányom
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
