Nem szeretek Budapestre menni.

Tudom, Budapest szép, és fűz oda néhány nagyon kedves emlék, de Budapestre főleg dolgozni megyek évente párszor, ami nagyon kora hajnali kelést és a délelőtti-délutáni csúcsforgalomban frusztrálódást jelent, tehát ha csak tudom, elkerülöm.

De most jóbarát lánya megy férjhez, az esküvőre és a lagziba bennünket is meghívtak. A családot a Kicsivel képviselem, mert a fiúk különféle ürügyekkel kimentik magukat. A fél életemet kiskosztümben élem, az ünnep az, amikor végre farmert húzhatok, ám erre az alkalomra sikerült beszereznem egy fekete-lila mintás koktélruhát, ugyanilyen halványlila boleróval. Talán táncolni is fogok, ahhoz meg ez a régi fekete körömcipő lenne a legjobb, ez a legkényelmesebb, noha kb. tíz centis sarka van. És persze harisnya, ugyan vénasszonyok nyara van, 32 fok,  de a harisnya nem mellőzhető, már csak a cipő miatt sem, meg hát egyáltalán.

A lányomra sokkal nehezebben akasztok valami ünnepélyest, mert valami rejtélyes okból ennek a korosztálynak kizárólag pinkben készül ruházat, lehetőleg helókittis. Bízzam rá, mondja fölényesen, és a végeredmény igazán lenyűgöző: az iskolai ünneplőhöz kerül egy fekete alapon piros malacokkal ékesített nyakkendő meg egy flitteres kalap. Na és persze harisnya, úrinő nem indul el harisnya nélkül.

A tükörből tehát egy vagány kiskamasz csaj és magabiztos, konszolidált anyja néz vissza, ez a mi napunk lesz, csajos nap, egyezünk meg. Az esküvő és a vacsora kezdete között van néhány óra, épp jó lesz arra, hogy kicsit turistáskodjunk Budapesten, Parlament, Duna-part, stb., s ehhez kapóra jön, hogy az esküvő a Kossuth téri házasságkötő teremben, a lakodalom meg a Margitszigeten van.

El is hárítjuk a lehetőséget, hogy a násznéppel együtt vonuljunk át kocsival a Szigetre, helyette sétálni indulunk a Kossuth téren, ez itt a Parlament, magyarázom a Kicsinek, itt készülnek a törvények, ezek a szerszámok, amelyekkel anyád dolgozik, na jó, hát néha becsúszik némi hiba a gyártásba, s akkor anyád anyázik a szerszámok alkalmatlansága miatt, de van erre egy meós részleg, nem, az nem ezen a téren van, nézd csak, ahogy megfordulunk, azon a hídon áll egy szemüveges ember szobra, aki, míg élt, forgószélben próbált állni a helyén, épp mint ahogy az a másik írta saját magáról, aki meg amott ül,  amazt meg jól nézd meg, mert mikor legközelebb jövünk, már nem lesz itt, milyen érdekes, hogy ez a forgószél halálukban sem kíméli őket.

Nem gondoltam, hogy ez a tér ilyen marha nagy, már itt vagyunk a másik végén, fárad a gyerek a magyarázatokba, fáradok én a körömcipőben. Fel kéne ülni egy villamosra. De jegyünk, az nincs. Valamiért azt feltételeztem, hogy egy villamosmegálló közelében biztos van újságos, élelmiszerbolt, jegykiadó automata vagy ilyesmi, ó, nem, feleli kérdésemre egy járókelő, a Kossuth téri metróállomáson lehet jegyet venni. Látszatra egy köpésnyire van már a Margit-híd, hát nem megyünk már vissza.

Úgy elképzeltem, hogy a Margitszigeten is ténfergünk egy kicsit, de ahogy ballagunk a Duna-parton a fekete mintás koktélruhában, körömcipőben, malacos nyakkendőben, flitteres kalapban, fogyatkozik az ehhez való kedvem.

A sziget bejáratánál aztán megpillantom a bringóhintót. Kitűnő, kapok az ötleten, kibérelek egy bringóhintót (még mindig van másfél óránk) és azzal járjuk be a szigetet, miért is gyalogolnánk? A szerződés aláírása és a bérleti díj kiperkálása után boldogan vesszük birtokba a bringóhintót, amelyről azt hittem, olyan, mint a bicikli, felülsz, hajtod, megy. De nem. A bringóhintó öt tonna, zártszelvényekből hegesztett váz kicsi kerekeken, kicsi áttételekkel,  és a kicsi kerekek tengelyig süllyednek a sétány murvakövén. Ráadásul a Kicsi lába nem ér a pedálig, tehát egyedül kell hajtanom.

Nyeregbe pattanok, fekete-lila koktélruhában, plusz boleró, plusz tűsarok, és méltósággal igyekszem alkalmazkodni a helyzethez, ami nem könnyű, de pozitív gondolkodás mindenek felett, a madarak csicseregnek, az emberek mosolyognak, a délutáni napfény aranyba vonja az őszi tájat, a (zavaros, bölcs és nagy) Duna felől pedig szembeszél fúj, a rohadt életbe.

Mire a Margit-kolostor romjaihoz értünk, egy komplett kardióedzésen vagyok túl, annak minden következményével együtt, ideértve a hátamon a 32 fokban lefolyt két liter vizet is. Leveszem a bolerót, s elhelyezem a csomagtartón a táskák és a Kicsi kardigánja mellé. Fél óra volt az út, ugyanennyi nyilván kell, hogy  visszavigyük a bringóhintót a sziget bejáratához Újabb 300 kcal eszelős elégetése következik, miért is nem abban a fitneszpólóban jöttem a lagziba, amit a Lidlben vettem akciósan a minap, úgyis az a lényeg, hogy ne öltözzük túl a menyasszonyt.

Végre itt vagyunk. Pulzus: 180. Víz: szakad rólam. Koktélruha: csatakos. Cipő: szorít.

Átadom a bringóhintót a bérbeadónak, alakszerűen lezárjuk a szerződést, majd  a csomagtartóból szedegetni kezdem ingóságainkat: táska egy, táska kettő, kardigán...  nincs meg a boleró.

Elindulunk hát visszafelé a 10 centis sarkakon, 32 fok, harisnya, bejárjuk gyalog a már bebringóhintózott útvonalat. Keressük a bolerót, egyre fogyatkozó reménykedéssel. Rendőröket látok, akik padokon alvó hajléktalanokat zaklatnak. Azon tűnődöm, vajon ha meglátom a bolerómat valamelyikük feje alatt, lesz-e bátorságom kihúzni onnan? Óvatos pillantásokat vetek a kukákból kisejlő lila műanyagszatyrokra, faggatok vattacukorárusokat, nem láttak-e egy bolerót, izé, hát olyat, ami rólam hiányzik? (Kedvenc visszakérdezőm: hogy nézett ki? Mé', baszki, többet is leadtak???)

Mire visszaérünk a romokhoz, teljesen elcsigázottan, sírni szeretnék, előbb mérgemben, aztán a meghatottságtól, mert a Kicsi, aki egy szó nélkül végigcsinálta ezt velem, így vigasztal: ne törődj vele, Anya, így is szép vagy.  Képzelem. De nem tépelődhetek, közben ugyanis eltelt az idő, menni kell a lagziba, csatlakozni a násznéphez. Egy puszi a lánynak, köszönöm, hogy ilyen jó fej vagy, s ahogy felemelem a tekintetem: Izsó Miklós szobrának posztamensén, ahonnan - talán színesfémtolvajlás okán - Izsó Miklós épp hiányzik, ott a boleróm. Körös-körül meg egy lengyel turistacsoport. Felszegett fejjel odasétálok, hanyagul leveszem a bolerót, magamra öltöm, s igyekszem olyan természetes fejet vágni, hogy izé, most léptem le a talapzatról, épp csak a boleróm ottmaradt....

A bejáratnál egy pincér italt kínál egy tálcáról. Legszívesebben az egész tálcát egyszerre meginnám, de aztán  visszafogom magam, három pálinka után megállok. Elvégre az úrinő az úrinő, 32 fokban, harisnyában, csatakos bringóhintózás után is.

 

Brumibaby

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?