A gyerekem kétéves korában került bölcsibe, pontosabban csanába, ami abban különbözött a „normál” bölcsitől csak, hogy kevesebben voltak – de így is 5-5 gyerek két csoportban. Már szinte „mindent” tudott, egyedül enni, jönni-menni, érthetően beszélni, szóval nem aggódtam amiatt, hogy nem képes megértetni majd magát. Ráadásul „főpróba” is volt, majd két hónapig a bölcsibe kerülés előtt intenzív nyelvtanfolyamra jártam minden délelőtt, így ő a nagyihoz került – a nagyizás persze nem olyan, mint egy idegen közösségbe bekerülni, de az, hogy nem vagyok ott hétköznap délelőtt, az már így „megszokottabbá” vált.

Adtunk magunknak egy hetet a beszokásra, amiből tulajdonképpen három nap lett, már amikor még ott voltam vele. Elmeséltünk előre mindent, amit lehetett, ott körbejártunk mindent. Az oviban reggelente majd fél évig bőgős lányom kálváriájával ellentétben számomra is meglepő módon flottul ment minden, a negyedik napon azt mondták a gondozók, most már tényleg ne legyek ott reggel se a játszószobában, mert a többi gyerek kezdi úgy vélni, egy új óvó néni érkezett személyemben, aztán lesz majd reklamáció, ha nem megyek velük a következő héten babázni. Az ebédnél meg számomra is meglepő volt, milyen gyorsan evett meg mindent teljesen egyedül – miközben hónapok óta ott lévő gyerekeket még etetni, segíteni kellett. Pohárból viszont nagyon keveset ivott, inkább bevittünk egy saját cumisüveget, valami neki tetsző lével, amit megiszogathatott nap közben.

Azért minden nem volt teljesen sima. Kriszti néni, aki vasággyal együtt nyomott vagy negyvenöt kilót, később bevallotta, napokig cipelte fel-alá az utolsónak elalvó fiamat ebéd után, mert máskülönben az úristennek se volt hajlandó elaludni.  Ha viszont nagy nehezen elaludt, általában utolsóként ébredt.  A másik probléma lényegében bölcsifüggetlen volt – a dackorszak első jeleként az addig békés-barátságos gyerekem hajlamos lett kétévesen mit sem sejtő más kölköket megtámadni és bevonni egy jó kis verekedésbe, nemcsak a csanában, de velem, a játszótéren is. Nagyjából két-három hetébe került Krisztinának, Orsinak és Évának erről leszoktatni, mindennemű erőszak, kiabálás nélkül, azóta is csodálom a türelmüket meg a következetességüket. A fiam azóta sosem támad békés gyerekre, sőt, játszani is hamar megtanult velük, hála a sok kiscsoportos, közös foglalkozásnak.

Zsuzsa így mesél a bölcsis beszoktatásról:

„Kisfiamat kétévesen szoktattam bölcsibe. Az első nap csak pár órára vittem be, amikor az udvaron voltak, és ottmaradtam vele. Utána ott hagytam egy órára. A negyedik napon már egész délelőtt ott volt, de még kint ültem a bölcsi előterében, hogy ha óriási baj van, akkor tudjak menni. A második héten próbáltuk meg az ott alvást, és rögtön ébredés után kellett érte mennem. Az első ott alvós hét végig sírással telt. Reggelente nem sírt, mikor vittem, de amikor otthagytam, akkor a többi szülő mesélte, hogy sírdogált utánam, mikor ők vitték a gyerekeiket. Kb. 1 hónap után már semmi gond nem volt, sőt alig akart délután hazajönni.”

Két és fél évesen van, aki már oviba mehetett:

„Az első dolog, ami eszembe jut, az az egyik ovis szülőin hangzott el, s noha nem pont nekünk mondták, de ránk is illik: az egyik gyerek nagyon nehezen szokott be, sokat sírt, s ennek kapcsán mondta az anyukája, hogy már hétfőn elkezdi kérdezi, hogy mikor leeeeeesz már végre pééééntek? Mire az óvónő: na, erre is jó az óvoda, hogy megtanulja a hétvégét várni, erre én önkéntelenül kiböktem, s basszus, most már ez a nyugdíjas évekig így lesz!

S tényleg: ezt éltem meg én  is, de szerintem a gyerekeim is: valami véget ért az intézménybe kerüléssel, valami nagyon jó, a korlátlan szabadság, a legszorosabb együttlét, megtettük az első lépéseket a külső kötöttségek, az időre való beérkezés, s a mások által szervezett programok felé. Persze, ez szükségszerű volt, meg kell is, s tényleg, azóta már teljesen beszippantott minket az óvoda, sőt az iskola, no meg a munkahely, de azért megsirattuk az elmúlt aranykort. A gyerekek is, és én is.” – számol be Ági.

Nektek hogy ment a beszoktatás a bölcsődébe?

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?