Eltelt a második hét is. Naponta mesélték lelkesen, mi történt, kedden egész délután azon kacarásztam, hogy a kedvesen visszafogott gondozóját a fiam Cica néninek hívja, aki ezt békésen elviseli.
Igen nagyon összefoglalva: a gyerekeim simán ott aludtak a bölcsiben, ettek, ittak, játszottak – nyugodtan mondhatom, hogy beszoktak és hátradőlhetnék…
Igaz, volt némi család vs. intézmény-érzésem: valahogy mindig a borotválógépes vicc jut szembe (A találmányi hivatalnál jelentkezik egy férfi azzal, hogy egy csodás borotválógépet szerkesztett.
- Hogy működik? - kérdezi a hivatalnok.
- A delikvens csak bedugja a fejét ebbe a dobozba, és az a gomb megnyomására azonnal megborotválja.
- De hát nem mindenkinek egyforma a feje! - akadékoskodik a hivatalnok.
- Először nem is!).
És ez bizonyos mértékig nyilván jó, nemigen működnénk társadalomként csupa eltérően nevelt gyerekkel, de van az a pont, mikor meglepődöm. Mert értem én, hogy kicsi gyerekeket etetni nem egyszerű, emiatt a reggeli alatt ne kóvályogjon be senki és emiatt az a biztos, ha 8.00-kor, aki bújt, aki nem, be is reteszelik az ajtót, és 8.30-kor nyitják ki újra. Értem, hogy ahol sok gyerek van, tanácsos szellőztetni. Csak azt nem, miért pont azon az ablakon, ami minden játszószőnyeghez közel van, a távoli sarki helyett; vagy hogy miért alvás előtt, mikor már az ágyban fekszenek, és hogy miért pont a vécék feletti ablak van egész nap nyitva, ahol várhatóan félpucéran üldögélnek. Az is világos, hogy valamikor takarítani kell. De hogy miért pont az alvásidő alatt csörög folyamatosan a csoportszoba melletti mosdóban a takarító néni a vödörrel (miközben a személyzeti mosdóban is van víz és az jó 5 méterrel és 3 zárható ajtóval arrébb van)? (És hogy miért nem sötétítenek kicsit sem – aztán csodálkoznak, hogy keveset alszanak a gyerekek?) Nem fogom megérteni azt sem, miért kell még mindig készpénzzel fizetni, adott napon, amiért kapunk cserében egy KINYOMTATOTT nyugtát… De ez van, más gyerekek is túlélték, szülők meg pláne.
Visszanézve hosszú volt ez a két hét, főleg úgy, hogy az első héten max. 1,5 órára távolodhattam el a bölcsitől, ahol nincs hol várni, kellek-e vagy sem. (Vagyis az alvások alatt ülhettem az öltözőben, sőt, kellett is, hogy ha félálomban megijednének az új helytől, ott legyek – kellemesen elolvasgattam.) Ahhoz hideg volt, hogy a közeli parkban nézzem a faleveleket; így aztán próbáltam kicsi dolgokat elintézni a közelben, közben visszafelé mindig kis görccsel a gyomromban mentem, hogy vajon sír-e már valaki, és ha igen, mióta… A gondozónők mindig lelkesen mondták, hogy nem volt semmi vészes – és ugyanazzal a levegővel azt is, hogy de majd biztosan lesz itt ordítás, az nem úszható meg. Délutánonként matricák voltak, amit nagyon nem bántam, felértékelődött a rutingondozás, a fürdetéskor rácsodálkoztam minden testrészükre, hogy tényleg így megnőttek és milyen tökéletesek.
De azért nem ennyire szép a kép, ugyanis csütörtök hajnalban a lányom 38.8-cal ébredt, így szépen itthon maradtunk. Ha így haladunk, jövő héten már csak 2 napot járnak… És így, a 2. héten ez a hirtelen programváltás nagyon megviselt. Egészen belejöttem, hogy hazaérkezés után lesikálom a benti-kinti overálnacijaikat, cipőiket, este kirakom mindenki ruháját és reggel gyors rohamléptekkel támadunk a bölcsi irányába. És igaz, hogy általában kevés „szabadidőm volt”, de szép lassan fogytak a teendők a listámról, sőt, pont csütörtökre már belengették, hogy csak az alvás utánra menjek vissza – azaz lett volna jó 6 órám egyben, amit munkával kívántam elütni, istenem, 5 éve nem volt ilyen. Szerdán csak majdnem 3 órám volt, közben ebédeltem is, plusz kicsit visszanéztem hozzájuk, de szárnyaltam. És most hirtelen vissza a startvonalra. Közben persze aggódtam, hogy mi ez, nem megy-e a lány fülére, ki kapja még el (persze mind elkaptuk), de az is a fejemben volt, hogy dolgozni akarooook, ez most már mindig így lesz? Pár napig munka, pár napig betegápolás, illetve A (én), B (az apjuk), és C (a bébiszitter) terv és ezek variánsai arra, ki marad a beteg gyerekkel… Aztán ezen is túltettem magam, végül is legalább lesz néhány plusz időszak, mikor még kicsit az enyémek.
Jelenleg két vágyam van: hogy gyógyuljanak és ne is legyenek betegek egyhamar; valamint ölni tudnék pár webkameráért a bölcsiben.
Jasmine
