A kérdésre nálunk határozott igen a válasz.
A gyerekeim „zenei nevelése” már a terhesség alatt elkezdődött. Merthogy én jó – és rossz kedvemben énekelek. Vagyis szinte mindig, ha nem hangosan (mert mondjuk éppen a munkahelyemen vagyok), akkor csak „fejben”. És persze rengeteg zenét hallgatunk.
Sokat síró pici babával mentőöv lehet a zene. Leírtam már többször: Balu rettentően sírós baba volt. Kedvenc zenéje pedig a Michael Flately Feet of Flames című showjának zenei anyaga. A gyerek 0 és 6 hónapos kora között annyiszor hallgattam meg a fent említett CD-t, hogy azóta se került be a lejátszóba.
Az ikrek viszont kedvenc műfajomat választották. A törzsolvasók előtt nem titok, hogy lelkes musical rajongó vagyok. Szerencsére lehet találni gyerekeknek valóbb musicalrészleteket, sőt, létezik válogatásalbum is, kifejezetten gyerekeknek. Már az ikreknek is vannak kedvenc dalaik. Vannak közös kedvencek, és van, amit csak egyikük szeret nagyon.
A bölcsiben már az első héten jelezték a gondozónők, hogy a minik mennyire szeretik, ha énekelnek vagy zenét hallgatnak. Ha zenés foglalkozás van terítéken, az én két gyermekem az elsők között jelzi a részvételét. Nagyon hamar megtanulnak dalokat, amiket itthon aztán elő is adnak. Közben pörögnek-forognak. Imádják a hagyományos gyerekdalokat is, bár ezek itthon ritkán kerülnek terítékre, bevallom őszintén, nem nagyon bírnám hosszabb ideig hallgatni.
Balu is tanítgatja őket. Kis híján sírva fakadtam: az „Orgona ága” c. klasszikust Dani és Réka pillanatok alatt megtanulták a nagytól, és azóta is együtt énekelgetik. Az autóban való nyűgösködést jó eséllyel meg tudjuk szüntetni egy-egy kedvenc dallal, és ha szerencsénk van, a kisebb otthoni hisztik ellen is hatásos a zene.
Nálunk kell a zene. És nálatok?
DrLucifer
