A kérdés ikres körökben legalább annyira megosztó, mint a kórházi vs. otthonszülés. Adott két egyidős gyerek a családban. Fogantatásuk pillanatától együtt vannak, ha egypetéjűek, akkor genetikailag is teljesen azonosak. Születésük pillanatától egyértelmű a szoros kötődés, különnemű babáknál is több a „sima” testvérkapcsolatnál. Dani és Réka pl. pár hetesen mindig megnyugodott attól, ha egy kiságyba tettük őket (kezdettől külön ágyban aludtak).
Amikor a két egyidős gyerek közösségbe kerül, mindenképpen felmerül a kérdés: egy intézménybe/csoportba járjanak, vagy keressünk legalább egy intézményen belül külön csoportot. Van, akiben fel sem merül az ikrek szétválasztásának lehetősége. Fő előnyként azt szokták emlegetni, hogy milyen jó, hogy ők ketten ott vannak egymásnak, ha már egyszer anyától el kell egy időre szakadni.
A másik véglet, amikor már bölcsiben/oviban külön csoportba járnak az ikrek. Az így döntő szülők általában azzal érvelnek, hogy előbb-utóbb úgyis bekövetkezik (illetve be kell, hogy következzen) az elválás, ráadásul a két gyerek különböző személyisége is sokkal inkább kibontakozhat, ha nincs ott a testvére. Nem elhanyagolható az sem, hogy külön csoport/osztály esetében talán könnyebb elkerülni a folytonos összehasonlítgatást, ami egynemű gyerekeknél szinte kivédhetetlen.
Ismerősömnél láttam olyat, hogy az ikreit (két fiú) már óvodában szét kellett választani, mert az egyikük túlzottan domináns volt, szinte elnyomta a testvérét. Bejött nekik, a fiúk azóta iskolások, külön osztályba járnak most is, és nincs velük semmi probléma.
Jómagam valahol félúton vagyok a két nézet között: terv szerint a minik bölcsibe és óvodába még egy csoportba fognak járni, iskolában viszont már szeretném külön osztályba íratni őket.
A fő ok nálunk is a két gyerek viselkedésében keresendő: Réka testvérkonfliktus esetén leginkább a mi „hátunk mögé bújik”. Vagyis meg sem próbálja rendezni a problémát. Attól tartok (talán okkal, talán nem), hogy később, közösségben Daninál keres majd védelmet. Ez önmagában még nem baj, mondhatnánk, egy fiú védje csak meg a húgát. De ha tovább gondoljuk: legkésőbb középiskolás korban már nagyon más lesz az érdeklődés, valószínűleg nemhogy külön osztályba, hanem külön iskolába fognak járni. Márpedig szerintem a kortárs konfliktusok kezelésének megtanulására a kamaszkor nem éppen ideális…
Az mindenképpen igaz, hogy a közösségbe kerülésnél előny, hogy ketten vannak. Mert ugyan anya-apa nincs ott a bölcsiben, de a tesó igen. Valószínűleg ezért úsztuk meg minimális sírással a beszoktatást. A gondozónők mesélték párszor, hogy ha mégis sírt valamelyik gyerekem, a másik ment vigasztalni. Előny az is, hogy már hozzászoktak a gyerektársasághoz. Sőt: a szakirodalom szerint elvileg 3 éves kor alatt csak egymás mellett játszanak a gyerekek. A minik ezzel szemben már bő egy évesen kukucsoltak, kergetőztek. Nem tudom, ezt mennyiben befolyásolta Balu jelenléte, és mennyiben fakad az ikerségből, de így volt.
Ezek kétségtelenül fontos dolgok. Ami viszont nekem még fontosabb: most már nem csak együtt játszanak, hanem külön is. Tehát nincsenek „egymásra tapadva”, aminek nagyon örülök. Külön kértem a gondozónőktől, hogy erre figyeljenek, és ha nagyon nem válnak szét, akkor jelezzék. Mert ebben az esetben bizony már óvodába külön csoportba mentek volna.
Sokan szívtelennek tartanak a terveim miatt. Főleg azok, akik szülők maguk is, de nincsenek ikergyerekeik, de ikres anyukával is volt már ebből vitám. A jelenlegi állapot szerint úgy gondolom, így lesz jó. Minden a gyerekeimtől függ, betonba öntve semmi nincs. Lehet, hogy tökéletesen fog működni az általam kitalált módszer, lehet, hogy változtatni kell rajta. A gyerekeimtől függ.
Ui.: a szétválasztás annyiban megkezdődött, hogy Dani átköltözött Balu szobájába. Az oka borzasztóan prózai: pár hónapja Réka minden este kifejti, hogy „apa altat”, Dani viszont ez ellen két hete fellázadt. A költözést valamennyi érintett jól viselte.
Drlucifer
