Még mindig nagyon lelkesek a gyerekeim, ha bölcsibe kell menni. Már megtanulták, kinek mi a jele (Daninak autó, Rékának babakocsi, mindkettő telitalálat), be is számolnak róla, ha bárki megkérdezi. Amíg elsétálunk a bölcsiig, legalább háromszor megbeszéljük a reggeli teendőket (átöltözünk, kezet mosunk, elköszönünk), és azt is mindig megmondom, mikor megyek értük (ebéd után). Beindult a bölcsikarrier.
A gondozónőkkel is megbarátkoztak, próbálják kimondani a nevüket, több-kevesebb sikerrel. Nagyon szimpatikus, hogy érkezéskor-távozáskor „kézből-kézbe” mennek át a gyerekek. Én elmondom reggel, hogy aludtak, milyen éppen a hangulatuk, reggeliztek-e rendesen, a gondozónő elmondja délben, hogy mivel játszottak, volt-e sírás, mennyit ettek. Ha az időjárás engedi, minden nap kimennek az udvarra. A legnagyobb sikere természetesen a hóban fetrengős programnak volt: vödrökbe gyűjtötték a havat, lapátolták, hordták-vitték.
Volt némi „passzív ellenállás”, két napig nem voltak hajlandóak ebédelni a gyerekeim, de aztán győzött az éhség (mondjuk ki: két haspókom van). Ottalvással kedden fogunk próbálkozni, kérek álommanókat fénypostával.
A héten Balu is kísérgetett minket (itthon volt), így a délelőttöket vele töltöttem. Jól esett kicsit csak vele foglalkozni, és ő is élvezte, hogy kettesben vagyunk. Be kell látnom: ő már nagyfiú, nagyon sokszor jelent komoly segítséget, ráadásul nagyon szereti a testvéreit, teljesen magától tesz-vesz a két kicsi körül, szól, ha „pirosban járnak”, vigasztalja őket, ha sírnak.
Saját magamon is nagyon észreveszem, hogy kicsit lélegzethez jutottam. Türelmesebb, nyugodtabb lettem. Na, nem kell rögtön arra gondolni, hogy zen-mosollyal a képemen jövök-megyek, de zongorázni lehet a különbséget.
Hogy ne legyen ilyen idilli az összkép, arról a munkahelyem gondoskodik. A most zajló átszervezés miatt még mindig elég kaotikus a helyzet. Jeleztem én még decemberben, hogy február 1-től venném ki a GYED alatt felgyűlt szabadságomat, de egészen máig nem kaptam hivatalos értesítést sem arról, hogy megkapták a levelemet, sem arról, hogy mennyi szabim van. A főnököm annyit üzent a párommal, hogy menjek be hétfőn (január 31-én). A fentiekből látható: zajlik nálunk az élet rendesen. Mondtam is a páromnak valamelyik nap: úgy unatkoznék már egy kicsit.
drlucifer
