Ha három szóval kellene jellemeznem az első bölcsis napjainkat, akkor a fenti három jutna először eszembe. Volt sírás. Nem sok, de volt. Persze illúzióim nem voltak, tudtam, hogy a beszoktatás velejárója, ráadásul engem jobban megviselt, mint a gyerekeket. Aki már szoktatott bölcsibe gyereket, az tudja, aki még nem, az majd megtudja, milyen ellentmondásos érzések dúlnak ilyenkor az ember lányában.

Mert hiába TUDOM, hogy ha óvodába szoktatnám, azt sem biztos, hogy megúsznánk sírás nélkül. Meg azt is TUDOM, hogy jó helyen vannak, a gondozónők kedvesek, figyelnek rájuk, ha sírnak, megvigasztalják őket. Meg azt is TUDOM, hogy nekünk, a mi kis családunknak így lesz a legjobb. Ők bölcsibe mennek, én dolgozni. És ennyi bölcs gondolat mellett is nehéz szívvel csukom be magam mögött a csoportszoba ajtaját, aztán az öltözőből fülelek, hogy megnyugszanak-e. Eddig pár percen belül abbamaradt a sírás, az érzés mégis pocsék. Persze megszokom majd én is az új helyzetet, és akkor elmúlik.

Volt nevetés.
Nagyon sok, sokkal több, mint sírás. Meghatódtunk, és vigyorogtunk Balun, amikor hétfőn reggel aggodalmas arccal kérdezte, jó helyen lesznek-e az ikrek a bölcsiben. Megnyugtattuk, nincs miért aggódnia. Én jót nevettem aznap délután, mert a két kicsi úgy ugrott a nagyra az oviban, hogy felborult az egész kupac.

Kedden reggel már Balu is velünk nevetett azon, hogy ébresztés után Réka közölte: ő bizony nem öltözik. Megkérdeztem tőle, hogy akkor ki megy ma bölcsibe. Abban a percben pattant, öltözött. Óriási szerencsémre ez azóta sem változott, mindkét gyerek lelkesen készülődik, reményeim szerint ez így is marad (legalább egy ideig még).

Nekem igazán, szívből jövően csütörtökön szaladt a fülemig a szám. A megbeszéltek szerint fél 11-re érkeztem a bölcsibe a gyerekeimért. A gondozónő pedig közölte, hogy húzzam meg magam az öltözőben, mert olyan jól eljátszanak, hogy azt vétek lenne megzavarni.

Volt rohanás.
Egyelőre Balu fél 9-re jár oviba, az ikrek 9-re bölcsibe. Mivel a párom 8-kor már dolgozik, tiszta sor, hogy a reggeli szállítás rám vár. Nem is szállítás, súlyzós edzés gyaloglással. Miután az összes lurkót lepakoltam, elloholtam bevásárolni, hazavittem a cuccot, elrakodtam, és kb. ekkor már indulhattam is vissza a bölcsibe.

Hazabattyogtam az ikrekkel. Ebéd, utána alvás, legalábbis nekik, én próbáltam a délelőtt elmaradt házimunkát pótolni (a siker mérsékelt, de nem adom fel).

Ébredés, uzsonna, utána irány Baluért. Majd megint haza. A gyalogtúrák eredménye mínusz 2 kg, és ha Balut altatom, akkor menthetetlenül elalszom az ágya melletti karosszékben ülve úgy fél 9 magasságában.

Sebaj. A konditermi bérletet megspóroltam, és mindent megér, hogy amikor megkérdezem a gyerekeimet, jó volt-e a bölcsiben, és megyünk-e holnap is, akkor mindkét kérdésemre harsány IGEN a válasz.

drlucifer