Az egyik kommentelő társam emlékeztetett arra, hogy a fél óra alatt elkészíthető ételeknél hagytam abba. Aztán számos poszt alatt a hozzászólásaimban már említettem, mi a helyzet velünk, de azt gondolom, inkább összefoglalom egy posztban. A leggyorsabban a munka részét tudhatom le: letelt a próbaidőm, nagyszerű értékelést kaptam, megvan a fejlődési irány. Sajnos a főnököm beteg, már 1 hónapja, és valószínű, hogy még akár hónapokig az lehet. Így nem könnyű tanulni, mert nincs kitől, de üsse kavics, legalább itt minden rendben van. 

Laura szeptember végén kezdett el köhögni, hörghurutot diagnosztizáltak, aminek hátterében a fogzást tartották. Amúgy persze, hogy fogzik, egy egyéves gyerek fogzik. A nap felkel, az ég meg kék. Aztán láz, nem alvás, hányásig fajuló köhögés. Antibiotikum kúra, orrszívás. A születésnapjának hetére, azaz egy hónappal később úgy tűnt, teljesen rendben van. Vasárnap itt volt a család, volt tortázás, éneklés, sok-sok ajándék. Gyanús volt hétfő este a gyerek, a CsaNában azzal vártak, hogy megint nagyon köhög. Két nappal később újra úgy köhögött, hogy hányt, majd újra belázasodott. Este elvittem a háziorvoshoz, aki azt mondta, azonnal menjek a kislánnyal a Bethesdába. Egy órával később megvolt a diagnózis: középfül-gyulladás, tüszős mandula. Újabb antibiotikum kör, gyógyszerek.
Három hetet voltunk felváltva itthon vele, akkor vittük vissza a CsaNába, amikor már a háziorvos is engedte, sőt, négy nappal később. Csütörtökön ismét nagyon beteg volt, így akkor ki is vettem a bölcsiből. Nem láttam értelmét olyan helyre fizetni, ahova a gyerek 3,5 hónap alatt összesen 1-et járt be. A Bethesdában már előre köszönnek nekünk. A gégész említette, hogy ilyen elhúzódó hurut mögött tejallergia is állhat, ezért azonnal elkezdtünk diétázni is. A háziorvos pedig megírta a beutalót a gasztroenterológiára, és december 17-re kaptunk is időpontot.

Közben kerestem pótnagyit, aki itthon tud vele lenne. Természetesen többet nem tudtam adni, mint amit a CsaNába fizettem, meg felajánlottam még azt, amit cafeteriaként kapok a bankban, így négy jelentkezőből ajánlás útján megtaláltuk Ildikó nagyit. Oltári szerencsém van.

  December első hetében természetgyógyásszal is egyeztettem, gondoltam, vesztenivalóm nincs, hiszen a gyerek kereken két hónapja beteg, én meg már mindent beadtam neki vagy kipróbáltam. Sokkal bölcsebb nem lettem tőle, elmondta, hogy nagyon sok stressz érte a családunkat, amiből én, mint az anya, nem tudok kilábalni, így ez a gyerekre is hatással van. Ebben persze igaza van. Immunerősítést javasolt, sok gyümölccsel, zöldséggel. Tanított masszázstechnikát, amivel stimulálhatom a gyerek légzőszerveit, hogy könnyebben tisztuljon. Meg nekem légzéstechnikát, mert el kellene engednem a stresszt. Januárban találkozunk legközelebb. Még nem tudok miről beszámolni, egy hete találkoztunk csak.
 Kedden a gasztroenterológián kiderült, hogy a gyerek tutira allergiás a tojásra, és továbbra is áll a tejallergia gyanú, így diétázunk tovább. Kaptunk fehérjepótló tápszereket is, de a leányzó kakaóként megkóstolva se bírta, hanem berregve kiöntötte a konyha padlójára. Az egyik fajtából 2-szer 250 ml-t, a másikból egyszer 150-200 ml-t kéne adnom. Jó vicc, mondtam a szakorvosnak is. Megegyeztünk abban, hogy annyit eszik, amennyit elfogad. Továbbra is anyatejes, szilárdat háromszor eszik egy nap.

Hálás köszönetem a Bezzeganyán található allergia összefoglalóknak!
 

Lhunara

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?