A gerincbeteg estherann két szülését is megosztja az olvasókkal a mai szüléstörténetben. Első gyermeke a János kórházban született fogadott orvosnál és az épp ott lévő szülésznőnél. A babát úgy kellett kinyomni belőle, és a placentával is gondok akadtak.
A második gyerek az István kórházban jött világra az ügyeletes orvosnál. A szülésnél nem volt beöntés és gátmetszés, viszont négy helyen kellett összevarrni a repedés miatt, ami hetekig fájdalmat okozott. A gyermekágyas osztályról sem jók a tapasztalatok: estherann véleménye szerint bár bababarát, de nem anyabarát a szülészet. Te is megosztanád a szüléstörténeted? Küldd el a bezzeganya@bezzeganya.hu címre.
Mivel gerincbeteg vagyok, egyértelmű volt, hogy az otthon szülés kizárva, a császár viszont kétszer felmerült, de a gerincdokik (férfiak) nem tartották lényegesnek. Irány a természetes szülés!
Első gyerek, János kórház
2004-ben a 37. héten reggel háromnegyed 7-kor elment a magzatvíz, párom a nyolcas buszon ült, így visszafordult, autóba vágtuk magunkat 8-ra, tehát munkaidőre be is értünk, a választott orvosom épp ott is volt. A szülésznőválasztást én feleslegesnek tartottam (mai napig is így gondolom). Kaptam beöntést, borotválást, majd egy négyágyas szülőszobára kerültem, ahol 2 és 3 gyerekes anyák vajúdtak. Az feltűnt, hogy az egyiknek oda szóltak, hogy ne nyomjon, de az anya nem engedelmeskedett, jött is a gyerek jó hamar... Én azonban magammal voltam elfoglalva. Kaptam oxitocint, epidurált nem kértem, mert a tűtől azóta rettegek, amióta 17 évesen egy térdműtéthez kaptam, és nem szabadott mozognom utána egy egész napig, amit rosszul viseltem. Így inkább tűrtem a fájdalmakat, amik jöttek, egyre csak jöttek. Ülhettem labdán, meg széken, a végén már nem tudtam mit kezdjek magammal. A beöntés ellenére jött a széklet is, szégyelltem is magam, arra jól emlékszem, de megnyugtattak, ez normális dolog. Szülés közben a doki "össze akart csomagolni": felhúztam ugye a lábamat és nyomta előre a felsőtestemet, de kértem, ezt ne tegye a gerincem miatt, így kinyomták belőlem a gyereket tulajdonképp. A szülésznő meg bajban volt a placentánál, mert a gyógytorna miatt túl erős volt a hasizmom. A lányom 16 óra 48 perckor jött világra, tehát ha úgy vesszük, még munkaidőben.
Szerencsére sikerült négyágyas szobába kerülni, ahol egy császáros anyával kerültem össze. Figyelmeztettek, hogy ha vécére kell mennem, csengessek, el ne ájuljak szülés után, és tényleg jöttek is azonnal. Megmutatták, hogyan kell szoptatni, köldököt ápolni, pelenkázni. Azért az édes volt, hogy a védőnő megmutatta, hogyan kell mellre tenni a gyereket, és azt elfelejtette mondani, hogyan kell leszedni onnan, lett is belőle egy kis baj a mellemen... Emlékszem, a 3. nap már szóltak, hogy jó lenne, ha a gyereket magamhoz venném éjszakára, hogy ismerkedjünk végre össze. Hát jó, én nagyon rossz alvó vagyok, de hát otthon nem lesz csecsemő osztály. Volt egy teljesen kikészült édesanya, aki üvöltött pár napos csecsemőjével, hogy maradjon már csendben. Akkor ezt én még nem értettem!
A doki persze várt volna pénzt, és ott sündörgött, amikor ki kellett fizetni a szobát, de már szülés után a párom pénztárcájában lévő 20 ezer forint felét megkapta, másik felét a szülésznőnek adtuk.
Második gyerek, István kórház
Közben elköltöztünk és az új doki az Istvánban dolgozott, amúgy is hallottam, hogy az egy bababarát kórház, hát szorgalmasan utaztam át egész Pestet, hogy ultrahangra és egyéb vizsgálatokra járjak oda. Épp az autóvezetői vizsgámra készültem, ami január 30-án lett volna. 29-én hajnalban 3/4 6kor küldtem az oktatómnak egy SMSt, hogy bocs, nem tudok vizsgázni, mert szültem.
28-án éjfél körül ismét a 37. héten elindultak a fájások. A társasházban lakott egy gyermektelen házaspár, az asszonyt megkértük, hogy jöjjön át, hogy a lányunk ne legyen egyedül. Mire beértünk a kórházba (kb. fél óra oda az út) már 6 centi tág voltam, a dokimat nem tudták elérni, így az ügyeletes orvosnál szültem. Egyedül voltam egy egyágyas szülőszobában, nem volt beöntés, nem volt gátmetszés – azonban 4 helyen varrtak, mert repedtem, és ráadásul hiába panaszkodtam a dokimnak hetekig, hogy valami nem stimmel a hüvely szájánál, azt mondta, csak képzelem a fájdalmat. Kiderült, hogy az előző gátmetszés varrása begennyesedett, az volt a fájdalom, köszönöm az ügyeletes doktornőnek a mai napig, hogy észrevette. A gyerek az ügyeletes dokival is világra jött, ha jól emlékszem, 3/4 2 körül. Aztán ott maradtam, igaz a gyereket a hasamra rakták, 6-kor jöttek értem és vittek át az osztályra. A férjem hazament a lányunkhoz, unalmas volt tökegyedül órákon keresztül.
Ebben az esetben egy nyolcágyas szobában találtam magam, a matrac olyan pocsék volt, hogy kellett kérnem keményet alá, és csak az éjszakás nővértől kaptam segítséget. Itt nem kellett szólni az első vécénél, itt nem jöttek az első szülőkhöz elmondani, hogyan kell szoptatni, pelenkázni, köldököt ápolni, ketten voltunk kétgyerekesek, mi segítettünk a többieknek. Persze nem mondtam teljesen igazat, mert jött egy védőnőféle a harmadik éjszakán, amikor végre aludtam volna, csakhogy felébresztett hajnalban, azzal, hogy látni akarja, hogyan szoptatok, Na, bassza meg, végre alszom, ez meg arra kíváncsi, hogyan szoptatom a második gyerekemet! Merthogy könyörögtem a csecsemősöknek, hogy én hulla fáradt vagyok, nagyon rossz alvó, és van otthon egy 16 hónapos örökmozgóm, hadd adjam már be a gyereket egy éjszakára, hogy pihenjek egy kicsit, de nem engedték. Így éjjel járkáltam, hogy ne üvöltse fel a gyerek a kórházat, nappal meg… Szóval ez egy baba- de nem anyabarát kórház.
A két szülésből egy dolog nyilvánvaló, ha lenne még egy harmadik, az is a 37. héten születne majd... Persze a gerincem a 2. szülésem után kiegyenesedett ott, ahol mindenkinek természetes görbülete van, így van a vonalában egy törés, szóval egyáltalán nem vágyom szülni, sok nekem ez a 2 gyerek, igaz, most már eljött a Kánaán, végre játszanak együtt.
Mai napig úgy gondolom, hogy nem muszáj választott orvosnál szülni, azokkal nem értek egyet, akik ragaszkodnak hozzájuk, de azzal már egyetértek, hogy pár éve bevezették, hogy éjjel az ügyeletes orvosnál kell szülni, nem lehet berángatni a dokit, hiszen ő is ember, pihennie kell!
estherann
