Felemás – talán ez a legjobb szó az idei nyarunkra. Az eleje nagyon jó volt, hetente legalább egyszer elmentünk valahová Nikivel kettesben, hétvégén pedig családi programunk volt vagy hármasban, vagy családdal, barátokkal.  Na, nem kell nagy dologra gondolni, csak átlagos programokra, amiket élvez egy 1,5 éves gyerek: Állatkert, Margitsziget, kacsaetetés a városligeti tónál, csónakázás, strand, játszóház. Élmény volt nekünk is, Nikinek is.  Aztán július végén Niki úgy döntött, hogy ő márpedig nem eszik és nem alszik nagyobb hiszti nélkül. Azt hittük, talán a napirend hiánya a ludas, ezért kialakítottunk egy napirendet, és ehhez igazítottuk a programokat. Sajnos ez sem hozott eredményt.  Végül már annyira nem evett, hogy a gyerekorvoshoz fordultam. Megvizsgálta Nikit, de szerencsére nem talált semmit. Mivel hízott és nőtt is, ezért megnyugtatott, hogy nincs nagy baj. Próbálkozzak tovább, és kicsit adjak fel a „nem eszik játék közben, össze-vissza” elvből. Ennek nem annyira örültem, de megfogadtuk a tanácsot. Be is vált; most már csak azt kéne kiokoskodni, hogyan fogjuk a bölcsikezdésre rászoktatni arra, hogy fix időben, asztalnál ülve eszünk. Ez utóbbira sajnos sok időnk van még.

Niki októberben tölti a kettőt, szóban többször megnyugtattak, hogy nem lesz gond, van hely, elkezdhetjük a beszoktatást. Aztán megjött a várva várt levél, benne a szomorú igazság: mivel az önkormányzathoz tartozó összes bölcsit idén újítják fel és egyik sem készül el időre, így szeptemberben kevesebb gyerek kezdhet. Persze kicsit szebben megfogalmazva, de ez a lényeg. Azóta nem sikerült telefonon elérni a bölcsit, ha fel is vették, nem tudtak adni illetékest. A levél szerint talán valamikor novemberben kezdhetjük a beszoktatást. Ezzel persze a munkahelyemen kb. körberöhögtek, mondván majd ha tudok időpontot mondani, visszatérhetünk a témára. Persze igazuk van, így nem lehet velem tervezni. Azt mindenesetre megtudtam, hogy gyedről visszatérve is részt kell vennem a betanuláson. Hat hét tanulás, vizsgák, ami közben nincs se szabadság, se táppénz.

Fontos a pozitív hozzáállás: decemberben nem lesz még influenzajárvány, ha mégis, Niki nem fogja elkapni, és egyébként sem fog lebetegedni a bölcsi első 2 hónapjában. Vagy mondjuk egyszer igen, amikor az apja épp itthon van és el tud jönni vele táppénzre.

Kicsit nagyon elszomorodtam. Olyan egyszerűnek tűnt minden: eljövök szülni, közben képben maradok a munkahelyi dolgokban, tartom a kapcsolatot a munkatársakkal, aztán Niki megy bölcsibe, én pedig vissza dolgozni. Na persze. Én naiv. A jó hír, hogy úgy tűnik, visszavesznek a munkahelyemre. Elvileg. Őszintén szólva már ebben sem bízok. Bankszektor, a nyáron volt egy létszámleépítés, a régi helyemre nem mehetek. Pedig jó lenne, ugyanis itt kamatmentes dolgozói kölcsönöm van. Ha kirúgnak, onnantól rendes piaci hitel lesz, ami havi 22-25 ezer pluszkiadás. Nem beszélve arról, hogy szeretem ezt a munkát.

Most már sokat nem tudok tenni. Talán többet kellett volna érdeklődni a bölcsiben, nem megelégedni a szóbeli ígérettel.

Kicsit felturbóztam az önéletrajzomat és elkezdtem munkát keresni. Igaz, még nem teljes erőbedobással. Anyuék elviszik Nikit pár napra a Balatonra, míg kicsit felújítjuk a konyhát meg afürdőt. Utána belevetem magam rendesen. Addigra igyekszem kicsit lelkileg rendbe tenni magam, hogy mosolyogva tudjak menni az állásinterjúkra.

Kicsidelfin