Pedig van egy egészen más téma is, ami a családalapításhoz tartozik. K- és r-stratégia. Megvan? A populációk időbeli egyedszámváltozásának két szélsőségét leíró modell. (Itt a tizedikes tankönyv megfelelő leckéje.)
Én azt élem meg dolgozó, nagycsaládos apaként, hogy ez bizony az életvezetési stratégiákban is hasonlóan megy. Annyi szép karriert látok magam körül, akikre irigykedem. Pedig én is többre volnék ám képes! Van diplomám, alapos és pontos vagyok, nem szoktam betegszabadságon sem lenni, a munkaadóim elégedettek velem. Csak az a kicsi plusz, ami az előmenetelhez kellene, már nem fér bele, mindig feléljük.
Hogyan tudja megcsinálni az egykori csoporttársam három gyerek mellett, hogy időközben két felsőfokú nyelvvizsgája lett, és szinte csak úgy mellesleg másoddiplomát szerzett a közgázon? Vagy a tesóm, ugyancsak három gyerekkel, aki hetente többször jár futni, hétvégén utazik, évszakonként egyszer azért eljut külföldre hegyekbe, vagy barlangba, amit én is örömmel tettem legényként.
Apósom (szintén nagycsaládos, csak már felnőttek a gyerekei) menő vállalkozó, egy-két évente összegyűjt egy nyaralóra valót. Barátaim közt többen külföldön szép ívű karriert futnak be, a megosztott fényképekről látom, hogy tulajdonképpen valami hasonlót én is el tudtam volna képzelni néhány évvel ezelőtt, de erről úgy tűnik, végérvényesen lecsúsztam. A nyelvet sem beszélem már úgy, ahogy kellene.
Mi meg otthon alig bírjuk kigazdálkodni, hogy egy-kéthetente este eljussak focizni. Szar egyedül a fektetés, nem könnyű az asszonyra hagyni. Régebben legalább bicajjal mentem a melóba, de amióta reggel a suliban kezdek, ritkán jön össze. Busszal megyünk. Egy munkahelyem sem volt, ahol céges autót dugtak volna alám, de összekuporgattunk egy nyolcéves kisbuszra. A kocsira néha büszke vagyok, máskor meg szégyellem.
Valószínűleg ezt érzi az elefánt is, amikor ő több mint tíz évig gürizik azon, hogy felnőjön, és termékennyé váljon, majd ha végre összejött, csaknem két évig tart egyetlen vemhessége. Tipikus K-stratégia. Közben ott röpködnek körülötte a vándorsáskák. Egy-két hónap alatt százszoros a szaporodási rátájuk. Szép felfelé ívelő karrier, ezeket a számokat az igazi r-stratégisták tudják hozni.
De akkor miért nem csinálja mindenki így? Mert egyszer, egy váratlan pillanatban nagy árat kell érte fizetni. A növények letarolva, csupasz gallyakkal meredeznek a szavannán. Teljes a kizsigerelés, majd következik az összeomlás. Tömeges pusztulás. Kannibalizmus. Járványok. Egyes esetekben a faj teljes kihalása.
Igen, apósomék elváltak. Később (sőt, valójában előbb...) több nővel is próbálkozott, nem lett happy end azóta sem. A gyerekei súlyos pszichés terheket hordoznak magukban, amiket kiskoruktól fogva gyűjtöttek. Nem is értem, a feleségem hogy lett normális köztük.
Nővérem? Jóban vagyunk, de nem szeretnék se a férje, se a gyereke lenni. A párja is így gondolta. A csoporttársam rég nem él otthon, van valakije. A vagyon meg úgy olvad el ilyenkor, mint a tavaszi hó. Vagy ha nem, hát marad belőle, de abból nem lehet megvenni a gyerekeid szeretetét, és az emlékeidet se igen lehet megszépíteni vele.
Tudom, van kivétel. És utálom magam, amiért minden erőfeszítésem ellenére kárpótolva érzem magam, ha kiderül, hogy valaki mégsem volt kivétel. És a világot igazságtalannak, ha mégis. Úgy szeretnék drukkolni a barátaimnak, hogy az ő ívük ne roppanjon össze, de valami mégis beárnyékolja, hogy teljesen őszintén örüljek velük. A csúcs csak az lesz, ha mi is elválunk. Mondjuk erre semmi esély, de akkor végképp nem fogom tudni, hogy mi van.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
