Lektűrt szeretnék nektek ajánlani. Sőt, krimit. Sőt, mindjárt egy hét darabból álló sorozatot. A szerző Harry Kemelman (1908–1996), az angol nyelv professzora volt. A Small rabbi kalandjait megörökítő 12 részes sorozatából az első hét olvasható magyarul, ezeket 1964 és 1978 között írta. (A rabbi vasárnap otthon maradt, – hétfőn elutazott, – kedden dühbe gurult, – szerdán megázott, – csütörtökön lelépett, – pénteken sokáig aludt, – szombaton megéhezett)

A Rabbi… sorozat azoknak is bejöhet, akik – velem ellentétben – nem a műfaj elkötelezett rajongói.  Ezekben a regényekben nem a borzongásé, és a véres, akciódús jeleneteké a főszerep. Ezek klasszikus krimik, a főszerep a támadhatatlanul logikus történetvezetésé, és a deduktív következtetésé. Kemelman főhőse, Small rabbi nem éppen karizmatikus figura. A külseje akár Colombóé, szigorú erkölcse, racionális világnézete, szikár humora Ms. Marple-é. Tévedhetetlen logikájával afféle zsidó Poirot. Kissé visszahúzódó ember, aki mindig csak egy problémát akar megoldani, vagy egy ellentmondást feloldani, így szinte mindig, mintegy véletlenül keveredik abba a helyzetbe, hogy megoldjon egy bűnügyet. Az ő nyomozását nem a CSI segíti, neki más eszközei vannak: a Talmud, a biblia magyarázatával foglakozó évezredes bölcsesség- és vitagyűjtemény, és a gyakorló rabbiként szerzett, melegséggel teli, de illúzióktól mentes emberismeret. Állandó nyomozó társa, a helyszín, Bernard’s Crossing lobbanékony, profi, ír katolikus rendőrfőnöke, Hugh Lanigan. Small rabbinak a bűntényeken kívül folyamatos elfoglaltságot ad kötetről kötetre gyarapodó családja, valamint a hitközségi ügyek és intrikák hálója, melyekben valahogy sokkal rosszabbul tájékozódik, mint a Talmud és a logika szövevényében, a pilpulban.

Amellett, hogy ezek a könyvek mára a krimiirodalom klasszikusainak számítanak, van még egy ok, amiért érdekes elolvasni őket. Small rabbi nyomozásai alatt képet kaphattok a judaizmusról. Nemcsak a zsidó vallási ünnepeket, szokásokat ismerhetitek meg, hanem a zsidó vallás tanításait, szemlélet- és gondolkodásmódját is. Persze Small rabbi utánozhatatlanul szeretetreméltó és egyéni tálalásában.

„– Szeretném tájékoztatni mindazokat, akik nem voltak itt múlt hét pénteken – kezdte végül Small rabbi – , hogy az óra elmaradt. […] Akkor még nem tudtam, hogy miért viselkednek az osztály egyes tagjai ilyen különösen. Utóbb kiderítettem, és most már sajnálom, hogy nem érdeklődtem itt helyben. – Épp folytatni akarta, amikor Mazelman feltette a kezét. – Tessék.

– Szeretném tudni, hogy így már helyesnek tartja-e, hogy a földön ültünk… hiszen én is közöttük voltam.  […]

– Úgy értem, a zsidósághoz hozzátartozik, hogy fel kell lépni az igazságtalanság ellen. Vagy nem?

– Mindenki köteles fellépni az igazságtalanság ellen – mondta a rabbi óvatosan – Erre a zsidóknak nincs monopóliumuk. Kérdés, hogy biztosak lehetünk-e benne, hogy igazságtalanság történt.  […]

– Macomber igazgató pedig belátta, hogy tévedett – kiabált közbe valaki más.

– Olvastam a nyilatkozatát – jelentette ki a rabbi határozottan. – Azt mondta, hogy nem erről a bizonyos esetről kíván állást foglalni, csak szerette volna kifejezésre juttatni, hogy általánosságban véve bizalommal viseltetik az intézmény vezetője iránt.

– Azaz visszakozott. És ha mi nem demonstrálunk, nem tette volna.

– Vajon azért visszakozott, mert sikerült meggyőzni őt, vagy azért, mert rákényszerült? – kérdezte a rabbi. – És ha a nyilatkozata valóban azt jelenti, hogy visszakozott, akkor az amiatt volt, hogy maguk néhány napig a földön ültek, vagy amiatt, hogy úgy érezte, okosabb, ha egy ilyen, számára végül jelentéktelen ügyben inkább enged? Hol igazságos az, hogy valakit rákényszerítünk, hogy egyetértsen velünk?

– Honnan tudja, hogy nem sikerült meggyőzni őt? Most már az egész osztály felbolydult. […] A rabbi kopogni kezdett a tanári asztalon, mire a zsivaj fokozatosan elhalkult. A pillanatnyilag beálló csöndet megtörte Henry Luftig gunyoros hangja:

– Nem mi vagyunk a kiválasztott nép?

A megjegyzés nyomán innen is, onnan is nevetés hangzott fel, de amikor az osztály meglátta a tanár dühös arcát, a nevetés elhalt. Arckifejezése ellenére Small rabbi csöndesen szólalt meg:

– De igen – bár úgy látom, hogy vannak, akik ezt viccesnek találják. […] Kételkedhetnek benne, hogy isten valóban ajánlott ilyen megállapodást, sőt kétségbe vonhatják isten létezését is. Az azonban nem kérdés, hogy a zsidók hittek benne, és ennek megfelelően viselkedtek. Ez tény. […] A zsidóság eszméje az egyetlen, amely csupán azt írja elő, hogy a zsidók példás életet éljenek, és ezáltal másoknak példát mutassanak. […] De, hogy egy szemléletesebb példával éljek, emlékezzenek vissza, hogyan dorgálták magukat gyerekkorukban szüleik, vagy talán inkább nagyszüleik: „Így zsidó nem viselkedhet!” Ilyen a kiválasztottság a mindennapi életben. Körüljártatta szemét a termen. Ezzel el is érkeztünk a Mr. Mazelman által feltett kérdéshez. […] A vallás azt írja elő számunkra, hogy a becsületesség és az igazságosság jegyében éljük a saját életünket, nem pedig azt, hogy másokra kényszerítsük ugyanezt.”

Hogy A rabbi kedden dühbe gurult című regényben mindennek mi köze Hendryx tanár úr meglehetősen fura halálához a Windemere Keresztény Főiskolán, ahhoz el kell olvasnotok a könyvet. Aztán, ha rákaptok mind a hetet. Jó szórakozást!

Lapis Lazuli