A svéd gyerekversek változatlanul menők, állapítottam meg a Nagy ágya mellett egy estén, hiszen én ugyan nem nyomtam a kezébe egyszer sem, és már másodszor böngészik benne. A Momentán Társulat svéd gyerekversekre alapuló interaktív előadása is a nagyon ismert darabokra épült, ami nem lehetett könnyű feladat, tekintve hogy ezek a versek csak nagyon-nagyon nehezen kapcsolhatóak össze valamiféle épkézláb történetté, ők pedig még meg is szavaztatták az ifjú közönséget, a felvonultatott lehetséges szereplők közül (egy biciklizni nem tudó, béna manó, egy biciklivel járó mesebeli ország világot látni vágyó ifjú titánja, és egy aranyhajú, vásárolni szerető leányzó, aki összehajtogatható biciklijét apró, arany borítéktáskában tartja) melyik történetét is adják elő.
A középső nyert: a svédség rögtön tettenérhető volt: a királyfi egy biciklizős országból indult útra, semmi kacsalábon forgó palota meg aranyhegyek, királyi apja még akkor se vágott hozzá legalább néhány karamellizált közbeszerzést, mikor végül hazatért végül, egy feleségül kiszemelt, nem túl nemesinek tűnő ifjú hölgy oldalán. Hiába, a Pettson és Findus óta tudjuk, a svéd király olyasvalaki, aki kedvesen felel Findus, a macska levelére, majd bölcs humorral viseli, mikor beszorul az öreg Pettson tyúkudvar melletti pottyantós budijába.
A versek, néhány szimpatikus fiatal által előadva, pedig szorosan-lazán kapcsolódtak ehhez a hm, modern pikareszkhez, ahol többek közt meg kellett keresni egy messze-messze vetődött apukát, és a boszorkányt meg kellett tanítani ijesztgetni. Miközben természetesen nem maradhatott ki, hogy "Sten-Malténak nagy, vörös, elálló füle van. Nekem tetszik, a nagy, vörös, elálló fül" -című klasszikus sem, pedig a hímnemű főszereplőnek nem is volt efféléje.
A svéd követség jóvoltából kis betekintést kaphattunk a svéd gyerek-és felnőttirodalomba is, néhány szabadon hazavihető kiadvány formájában. De felvehettünk a vidám-színes előtérben a svéd gyerekek mindennapjairól szóló kiadványt is, ami, ha hinni lehet neki, egy igencsak másféle szemléletet tükröz. Egy naagy, színes fotóalbumból meg azt is láthattuk, Svédország ugyan nem fenékig Ikea-katalógus, de azért van belőle jócskán az irigyelt életérzésből.
Ha már a svédeket népszerűsítjük, érdemes bemutatni egy itthon is ismert írójukat: én a 2002-ben elhunyt írónőt, Astrid Lindgrent választottam.
Lindgren a Harisnyás Pippivel (amit mint kiderült, először a saját lányának írt) egy teljesen új kislányfigurát hozott be a gyerekirodalomba. A rosszcsont fiúkat jól ismertünk már Mark Twain és számos társának ábrázolásában, sőt, egyes országokban a népmesék is eléggé tele vannak velük, vagány, rosszcsont kislányok azonban nem nagyon akadnak, még a huszadik század elején is inkább illedelmesen semmilyenek voltak, akik szót fogadtak és masnit hordtak. Pippi nem hord masnit, csinirucikat sem, szót meg nem fogad, már csak azért sem, mert hát ugye nincs kinek.
Lindgren, Pippi megálmodója maga se volt valami simulékony természet, viszont szerencséjére olyan családba született, ahol a családtagok meleg, közeli kapcsolatban álltak egymással, ami az 1900-as évek elején korántsem volt túl gyakori. Egyetlen, nem gyerekeknek írt könyvében emlékezett meg szüleiről. Gyerekkora helyszínei, emlékei azonban számos gyerekkönyvében jelentek meg különféle formában, míg hősei is mind játékos, élénk képzelőerejű, az életet élvezni képes figurák.
A felnőttséget veszteségként élte meg, ahogy rádöbbent: már nem tud úgy belefeledkezni a játékba. A fiatal felnőttkor inkább "sötét korszakként" tűnt számára utólag, bár vagányul viselkedett, szerette a jazz-zenét, táncolt és elsőnek vágatta rövidre a haját.
Felnőtt élete korántsem indult zökkenőmentesen. Bár ígéretes újságíró-gyakornoki pozíciót kapott a helyi lapnál, távoznia kellett, mert hajadonként teherbe esett. Stockholmba költözött, titkárnői állást vállalt, és pénztelensége miatt imádott fiát egy időre nevelőszülőkhöz volt kénytelen adni Dániába. Mikor Sture Lindgrennel összeházasodtak, akkor vehette csak újra magához. Lánya, Karin születésekor költöztek abba a lakásba, ahol utána haláláig élt, itt születtek a gyerekregényei és más írásai.
Íróvá aránylag későn vált, első könyvét 38 éves korában adták ki, ez volt a nagy sikerű Harisnyás Pippi. Addig csak újságcikkeket, novellákat adott ki a kezéből, második gyermeke születése után pedig főleg az anyaságra koncentrált. Viszont első könyve sikere után folyamatosan publikált a nyolcvanas évek közepéig.
A Harisnyás Pippi figurát többen a harmincas-negyvenes évek változó gyereknevelési irányzatainak is tulajdonítják, ekkortájt élénk nyilvános vita folyt arról, hogy az oktatást gyerekközpontúbbá kell tenni, tisztelve személyiségüket és érzéseiket. Lindgren könyvei egy gyerek szemével mesélik el a történeteket, ám a Harisnyás Pippin először "finomítani" kellett, mert az eredeti változatban (amit az írónő maga illusztrált), Pippi még kevésbé tisztelte a felnőtteket vagy bármi más, tekintélyt megtestesítő személyt. Egyesek egyenesen a szintén e korszakban megjelenő "feminista könyvhöz", Simone de Beauvoir Második nemjéhez hasonlították, a lány-és női szerepekre gyakorolt hatása miatt. Pippi azonban soha nem agresszív és mindig jó célért cselekszik - talán ezért is könnyű azonosulni vele.
Az első kiadó elutasította ugyan, de később kirobbanó siker lett a könyv, amiből film is készült. Pippi sem külsejében, sem személyiségében nem hozta a 40-es évek "ideális svéd kislányfiguráját", talán ezért vált ilyen időtlenné, magával ragadva könyvbéli barátain kívül az olvasókat is.
Kamaszoknak szánt könyvei - a Kati-sorozat vagy a Bill Bergson-detektívregények - kevésbé maradtak meg a könyvespolcokon. Az Öcsi és a repülő bácsika (másik fordítás szerint Háztetey Károly) viszont Magyarországon is nagyon népszerű.
Lindgren a svéd televíziónak is írt műveket, de készült hangoskönyv vagy képregény is a történeteiből. Bár remekül keresett, maradt a szerény stockholmi lakásban, és számos jótékony célra adakozott bőkezűen a vagyonából. Viszont amikor 1976-ban akkori jövedelmének 102%-át állapították meg vagyoni adóként, akkor nyilvánosan tiltakozott. Mikor az akkori szociáldemokrata politikus, Gunnar Strang megpróbálta kigúnyolni, a nagyközönség haragjával találta magát szembe, ami végül még a szabályozást is megváltoztatta, az évtizedek óta kormányzó párt pedig azon az őszön megbukott a választásokon.
Idős korában az állatok jogaiért is kiállt. 78 évesen nyílt levelet intézett az egyik nagy svéd laphoz, látszólag egy szerelmes tehénről, valójában az állatok humánusabb tartása érdekében. Az 1988-as állatvédelmi törvényt csak "Lex Lindgren"-ként emlegették, bár hatékonysága erősen megkérdőjelezhető volt.
Utolsó meséi komorabb világot tükröznek: számos történetet írt olyan gyerekekről, akik vagy nagyon közel kerülnek a halálhoz, vagy akár át is lépnek a halál birodalmába, például nehéz sorsuk elől menekülve, vagy szolidaritást vállalva valakivel. Élő legendaként, kilencvenes éveiben ment el végül, besöpörve számos olyan díjat és elismerést is, amelyeket eddig csak "felnőtt" íróknak ítéltek oda.
A vagány gyerekversek és regények mellett azt hiszem, a kamaszkori szexuális felvilágosítás "könyvbéli" részét is a magyar közönség változatlanul leginkább a skandinávokra bízza, akik mintha kevésbé görcsölnének a témán, pedig Bergman óta tudjuk, a párkapcsolatok a svéd társadalomban sem feltétlenül felhőtlenek és egyszerűek. Ez azonban külön posztot érdemel majd, itt inkább maradnék a kicsiknek is érthető-szórakoztató műveknél, azokból is van bőven választék.
"Pufinak hívja mindenki,
mert egy picurkát pufók.
Csak egy picurkát.
Gyakran áll a tükör előtt,
és motyogja: "Csak egy picurkát."
Pufinak fogynia kellene,
de ha olyan nagyon szereti a húsgombócot!
Pufit Karl-Fredriknek hívják,
de ezzel senki se törődik,
csak Ulla.
Karl-Fredrik! - kiabálja
jó hangosan, hogy hallja mindenki.
Pufi szereti Ullát."
Vakmacska
A második kép forrása:
Az első képért köszönet a Svéd Nagykövetségnek.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?