Ez a kilenc hónapos kor nekem egy olyan vízválasztó. 

Pont annyi idő telt már el idekint, amennyit volt odabent. Innentől már olyan nem is kisbaba. Pláne így, hogy karnyújtásnyira van a járás.

PiciLány most érkezett el abba az életszakaszba, hogy kezd látszódni a személyisége.

Elképesztően kitartó. Türelemmel kűzd meg azért, amit el akar érni. Már remeg a lába, fehéredik az ujja, de nem sír, nem adja fel. Keresi a másik utat.

Szörnyen óvatos. Nagyon törekszik a biztonságra. Remegve nézem, hogy mikor esik el, de ritka. Hihetetlenül precízen tervezi meg a mozdulatokat. Ilyen thai-chiban csinálja. Cuki és vicces is egyben.

Mintha ismerné a határait. Olyan fura.

Mindemellett akaratos. Rá pártedlit tutira nem! Semmilyet! 

Az etetőszék se akkora fun. Most szétkaptam és az asztalra toltam. Így jobb. Valameddig megmarad benne. 

Ami kell, az kell. Ha akadályozod a próbálkozásait, dühösen sikít. Megállás nélkül.

Viszont számomra csodával határos módon nem nyitogatja a szekrényeket, fiókokat, nem rámol folyton mindent, nem huzigalja a függönyt.... 

Hogy mik vannak!? 

Nem lépked konkrétan, de valamit csinál. Sasszézik vagy nem tudom, de ha elérni szeretne valamit, akkor odakerül valami módon.

Percentilis szerint totál átlagos. Hát nekem is átlagosan szakad le a derekam cipelni őt a rosszabb napokon. Abból pedig akad.

Hétfőn délelőtt utolért a karácsonyi agybaj.

Bolt, piac, házhozszállítás. Mindent bevetettem. És persze megszakadtam.

De legalább nem nekem kell megfőzni. Huhhh.

Én csak sütök. Bejgli helyett van minden más. Meg Stollen. Igaz, bolti.... volt eddig. Soha nem mertem belevágni.

Nademost! Sütöttem és isteni lett! Biztos, hogy többet nem veszek.

Mézeskalács a tutibiztos. Szilva-és baracklekvárral tapasztva, fahéjas cukormázzal locsolva.

Hát elég jó.

Van még pepparkakkor, azaz svéd gyömbéres keksz. Ez mindig.

A dán vajas keksz is nagy kedvencem. Ő is most készült először a konyhámban, de biztos, hogy nem utoljára! 

Röviden, kissé germán nálunk a karácsonyi édesipari gasztronómia. 

Minden évben eltervezzük, hogy nem lesz egy hegynyi ajándék, mert igazából felesleges. 

Így lett két társas meg mindenkinek személyes kacatkák, amire vágyott.

Ez nagyon szuper a nagycsaládos karácsonyban! Mindig nagy kupac ajándék lapul a fa alatt, akkor is, ha senki nem kap ezer csomagot. 

Mivel KicsiFiú nemrég ránkpirított, hogy tudja ám, mit művelünk karácsony előtti éjjel, így együtt díszítettük idén a fát, már pénteken, hogy éjjel a Mikulás alátehesse a meglepiket. 

Utóbb kiderült, hogy azt gondolta, hogy a fát az angyalok hozzák, mi meg feldíszítjük.

Bámmmm. 

Jó lett volna még egy picit tolni ezen a varázslaton....

A karácsony előtti hangulat mindig (és szerintem mindenhol) egy igazi agymenés. 

Szülők ráfeszülnek, gyerekek megőrülnek.

A közös fadíszítés kezdetben életem legnagyobb hibájának tűnt. Minden volt ott, csak béke és szeretet nem. KicsiFiú az izgalomtól hol rohangált, mint pók a falon, hol a csilláron csüngött és mindezt elképzelhetetlenül zajosan. 

Ebből persze testvérháború is lett.

Se szépen kérés, se kiabálás, se felborogatás... Semmi nem segített. 

Azt hittem megkattanok. 

Valami csoda azért megcsillant és a fa mégiscsak közösen, kompromisszumokkal és anyázások nélkül feldíszült. Mindenki elégedett volt. PiciLány pedig angyal módjára aludta végig azt a három órát... hogy aztán napokig ne kelljen aludnia.....

Mézeskalács díszítés, mint kreatív gyerekprogram, aztán Kevin helyett Polár Expressz. Ez a mi családi "Kevinünk". Hihihi.

Már 10 is elmúlt, mire a kicsik ágyba kerültek.

Izgalom ide, izgalom oda, az ébresztőt is átaludták. 

Micsodaaaaa? 

Szabály szerint, amíg nem hallják a Polár Expresszt dudálni, nem szabad felkelni. Ez reggel 7-kor esedékes. 

Idén már majdnem 8 volt, mire mindenki felkelt és kezdődhetett a bontogatás.

A választás jól sikerült. Még NagyLány is örült, ami azért nagy kihívás szokott lenni.

Én pedig egyenesen ujjongtam! Kedves pirográffal készített nekem fakanalakat. 

Csak mintás fakanalam van. Mosolygós vagy szíves... Kell, hogy jobb érzés legyen főzni. Hát ezekkel nagyon szívesen főzök majd, az tuti!

Megtörtént a csoda is - valójában csak bezsaroltam a kölyköket szaloncukorral - és készült olyan fotó, amin minden gyerekem rajta van és egész nagy százalékuk kb a kamerába is néz! Hallelujah.

Idén a Dédi nálunk karácsonyozott, ami láthatóan feldobta neki az ünnepet!

Boldogan babázott PiciLánnyal. Öröm volt őket nézni.

Mi viszont valahogy szétcsúsztunk az időben Kedvessel. 

Egyáltalán nem volt olajozott a gépezet és kezdett a durcahiszti közénk furakodni. 

Persze miután minden has megtelt, sokkal fényesebb lett a hangulat. 

PiciLány nemalvása, de nyűglődése azért folytonos feszkóforrás maradt. 

A nagy családi filmezésből elektromos cumi lett, mi meg lementünk babakocsiban altatni. 

Így sem ment könnyen.

A nap nagyrészében arra gondoltam, hogy szerencsére minden évben van karácsony.

A másnap már sokkal nyugisabban és zökkenőmentesebben alakult. 

Kb sikerült együtt enni. Még a Hollóházit is elővettem. Ha családilag nem is, de a kicsikkel néztünk filmet. A közös korizást viszont max közös úszásra cserélhettük volna. 

Köszi időjárás....

De játszottunk Jumanjit. Hát nagyon jóóó!

Néha mondjuk társas nélkül is olyan a lakás, mint az állatkert. Hehehe. Persze olyankor egyáltalán nem nevetek.

Nem ez volt a legkisimultabb karácsonyunk, de azért sajnáltam, hogy elmentek a gyerekek karácsony másnapján. Még jó lett volna egy-két ilyen játszós nap. Talán akkor a kamaszok is jobban előkerültek volna.

Viszont egy kis édeshármas is jó lesz. Majd nyugiban kattoghatok KicsiLány szilveszteri szülinapi tortáján. És hát néhány napja még pont erre a pár napra vártam. 

A Spotify is megmondta:

"Még az univerzumot sem olyan nehéz kiismerni, mint téged..."

Hát akkor B.Ú.É.K. nektek!

Jövőre is pont ilyen érthetetlen, olykor bosszantó, szókimondó, lökött nőszemély leszek.

Puszik,

Nanta