13. rész
2015 szeptemberétől ovis lett Petya. Nagyon hamar beszokott, nagyon szeretett/szeret oda járni, és őt is mindenki nagyon szereti. Az új óvó néniket könnyen elfogadta – úgy is mondhatjuk, hogy mindegyiket sikerült az ujja köré csavarni. A napirendet gyorsan megszokta, a rendszerszeretete itt is megmutatkozott. A csoportos foglalkozásokon nem túl aktív, de az egyéni órákon igen. Az első szülőin elmondottak alapján inkább éreztem úgy, hogy egy iskolai előkészítőre jár, mint egy oviba – jó értelemben mondom. Rajzóra, énekóra, tornaóra, beszédóra, mindenféle foglalkozásuk van. Külön-külön viszik őket úszni – aki, kéri és az egészségi állapota lehetővé teszi; és még kutyaterápia is van.
Az első órákon készült fotókon Petya farkasszemet néz a kutyussal (mi pedig fogadásokat kötöttünk, ki-kit fog előbb megnyalni. Hihetetlen odafigyelésük, türelmük van a pedagógusoknak. Petya csoportjába 7-8 gyerek jár, akik különböző korúak (vegyes csoport) és különböző betegségeik is vannak. Két óvó néni és két gyógypedagógiai asszisztens van velük általában. Némelyik gyerkőcnél már van egy kis szobatisztaság, de a többséget pelusozni kell. Az evés szempontjából általában önállóak, de segítenek nekik, ha úgy látják, hogy szükséges. Petya elég sokáig, csak a „gyári”, husis és tiszta gyümölcsös konzerveket volt hajlandó elfogadni, de azok közül se mindegyiket. Csak olyan jöhetett szóba, ami 5-6 hónapos babáknak való (abszolút pépes) és lehetőleg almás, banános, barackos. Szerintem az adott időszakban mi tartottuk el a „gyári” konzervet forgalmazó céget, akkora volt a fogyasztásunk.
(Így visszagondolva azt is ki merem jelenteni, hogy a pelenkagyár illetve popsitörlőgyár éves bevételéhez is nagymértékben hozzájárultunk, meg még járulunk is sajnos...) Az evéssel annyit javult a helyzetünk, hogy túl vagyunk a konzerves időszakon – illetve heti pár tartalék gyümölcsöset még beviszünk. Egy jó ideig az otthon főzött, leturmixolt főtt ételt vittük be ebédre, mert egyszerűen nem fogadta el az óvodai kosztot, hiába kásásították össze neki. 2016 tavaszától már erre se volt szükség. Senki se tudja, mi történt, de onnantól kezdve eszi az ovis, pépesített kaját. Sőt, most már úgy eszik, hogy ő fogja a kezében a kanalat, viszi a szájához és nyitja – persze az óvó néni ráfog a kis kezére. Eltart egy darabig, amíg elfogy, de kivárják.
A korára való tekintettel gasztrós szakvéleményre volt szükségünk, hogy továbbra is megkaphassa receptre a tejpépet (a Bethesdában hihetetlen gyorsasággal sikerült megkapnunk a papírt, amit idén újra érvényesíteni kell, hogy később is fel tudják írni receptre), aminek a folyadékpótlásban azóta is nagy szerepe van. (Ja, és ha kifogunk egy fosós-hányóst, ezt a fajtát nyugodt szívvel adhatom neki, mert semmilyen allergént nem tartalmaz.) Na, igen, a fent említett vírust mindkét év (2015-2016) őszén sikeresen benyaltuk. Nagyon nehéz szalonképesen megfogalmazni, hogy Petyánál ez milyen formában is mutatkozott meg… Maradjunk annyiban, hogy többször volt olyan nap, amikor négyszer vagy ötször mosdattam – ez legalább ennyi garnitúra ágynemű- illetve ruhacserét is jelentett, plusz néha egy kis extra kárpittisztítást a lakás különböző pontjain…
Ilyenkor a folyadékpótlás egy rémálom. A jó, hűs teát kicsit jobban megissza, de így is csak decinyi mennyiségekről beszélhetünk. Ehhez jön hozzá a spec. pép, amit vízből keverünk ki plusz a különböző répás-rizses-almás-banános, vízzel még egy kicsit tovább hígított konzervek. Mondjuk az utóbbi időben egész jól meg tudtam etetni vele a gyümölccsel ízesített, leturmixolt főtt rizst vagy krumplit is. (Már ezekből is tartok fagyasztva eltett adagokat.) Ilyenkor gyógyszerezni szinte lehetetlen. Akármilyen állagú vagy ízű, borzasztó, amit művel az étellel – mert csak abba berejtve tudom odaadni. Az utolsó ilyen vírusunknál, már mikor jobban volt, megpróbáltam laktózmentes cuccokat adni neki – puding, joghurt, krémtúró és egész jól megette őket. Sőt, azóta lett is pár kedvence ezek közül.
Az ivás egy kicsit javult, de a napi 3 dl, cumisüvegnyi folyadékbevitelt még nem sikerült túlszárnyalnunk. Kísérleteztünk már sok mindennel. Az oviba otthonról küldöm az innivalóját (a cumin persze jó nagy lyuk van, ha már meghúzza, menjen is bele valami, de pohárból is próbálkozunk már. A tiszta vizet nem hajlandó elfogadni, így szörpöt használunk – igyekszem nem túl édesre készíteni. Azt vettük észre, ha kint vagyunk a levegőn (na, nem most a -10 fokban…), sokkal jobban elfogadja az innivalót, sőt, még ki is kotorja a Mama szatyrából, ha szomjas. A másik, ami nagyon megy, a folyó csapvíz „lefetyelése” (mint a kiskutya). Nem részletezem, hogy a csap mellett kitehetnénk a „Mélyvíz úszóknak.” táblát.
Szerencsére orvosilag nem sok minden történt velünk a 2015-ös évben, fül-orr-gégészeti és ortopédiai kontrollok leginkább. Ami most is nagyon fontos szerepet játszott a mindennapjainkban (úgy, mint az előző években is), az otthoni fejlesztés. Petya egyéves kora óta jár hozzánk terapeuta, aki heti két alkalommal egy-egy órát foglalkozik vele. Mondókázik-énekel, közben feladatokat végeztet vele meghatározott sorrendben. A rendszeresség itt is jelen van, de ez nem jelenti azt, hogy ne változnának a játéktípusok. Nagy gyöngyöt fűznek vastag madzagon, kirakós játékoznak, nagy építőkockából tornyot építenek, kisautót gurítanak egymásnak… Próbálja rávenni gyertyát vagy szappanbuborékot fújni, gyurmázni, krétával rajzolni táblára. Most ott tartunk, hogy minden nagyon érdekli és nagyon-nagyon figyeli, hogy mit is kellene csinálnia.
Petya kártyákról kiválaszthatja, hogy melyik mondókát szeretné hallani, vagy hogy melyik játékkal szeretne játszani. Nagyon ügyesen megmutatja, melyiket kéri. 2015-ben kezdtünk el vele kommunikációs foglalkozásra járni. Egy nagyon kedves gyógypedagógus-logopédus hölgy foglalkozik vele – mit is mondhatnék? Ő is teljesen Petya hatása alá került. Mondjuk őt a speciális terápiás központból ismertük meg. Heti egy alkalommal tartott/tart órát neki. Eleinte elég nehéz volt fenntartani a figyelmét, de kis idő múlva már 40-45 percet is sikerült feladatban tartania. Ilyenkor egy kisasztalnál ülnek, egymás mellett egy-egy kisszéken, és így dolgoznak. Szerintem ez nem semmi.
Pankuci
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
