Mostanra megfigyeltem, hogy minimális eltérésekkel persze, de alapvetően kétféle napja van Avigailnak. "A" napon nevezhetném Kómahercegnőnek vagy Mintababának, ha szokásom lenne ennyire hosszú és modoros becenevekkel szórakoztatni a nagyközönséget. Ezek a napok hajnali fél négykor, egy hosszú alvás után indulnak, kissé döcögősen, mert a kaja után újabb alvás következik egészen hatig, amikor hatalmi szónak engedelmeskedve jön a reggeli evés. Ezt követően a baba résnyire nyitott szemmel nézelődik, majd mire fél nyolckor indulok a csapattal, már alszik újra.

 

És ez így megy egészen délután ötig, vagy én ébresztem enni, vagy magától ébred, de gyakorlatilag egész nap alszik. Ezeken a napokon van időm takarítani, őszi ruhatárat előkészíteni, hűtőszekrényt átpakolni, blogot irni. És igen, kávézóba beülni, shoppingolni, könyvet olvasni, aludni (persze nem alszom, mert mint mondtam, éjjel aludtunk). Hogy ne legyen minden rózsaszín, a sok alvásnak hátulütője is van: a kisasszonyt igen nehéz megfelelő mennyiségű ételhez juttatni. A tápszert még be tudom erőltetni a szájába, de hogy normális mennyiséget szopizzon, na, az kizárt. 

Nálam itt rezeg meg először az igény szerinti szoptatás léce, ugyanis ezeken a napokon a lányom négy-öt óránként enne, már ha evésnek lehet csúfolni, hogy öt perc lagymatag szopizás után bekómázik. De nem egyszerűen. Totálisan és mélységesen. Az utolsó korty tej többnyire még ott van a szájában. Ha zen anyuka lennék, mint ahogy nem vagyok az, akkor hagynám aludni. Kipróbáltam. Vagy azonnal, úgy értem másfél óra múlva jelentkezik kajaért (nyilvánvalóan mikor teljesen esélytelen, hogy meg tudjam szoptatni, és nem mert izgalmas résznél vagyok a Trónok Harcában). Vagy elkavirnyálunk ezzel a mennyiséggel egész nap, és ha nem is szárad ki a baba, a délután értelemszerűen horror, mert valamikor azért pótolni is kell. Na, most ez nekem és nálam nem működik, nem stopperral a kezemben etetem a gyereket, de azért mégis, legyen már valami kvázi tervezhetőség az életben. Arról nem is beszélve, hogy délután otthon vannak a nagyok, edzés van, haverok jönnek, szülői értekezlet, házi feladat, játszótér és így tovább. 

A másik tipusú nap, nevezzük "B" napnak, a rémségek kicsiny boltjának babaverziója. Hajnali egykor kezdődik, hisztérikus üvöltéssel, amit ideges szopizás követ, sok fejrángatással, csapkodással. Aztán második kör hajnali három felé, és végül öt körül annyi az alvásnak nem nevezhető valaminek. Reggeli hasonlóan frusztráltan, vagy túl sok a tej vagy túl kevés, de sehogy sem jó, a tápszer vagy nem elég vagy be se hajlandó venni a szájába, csak sokszori próbálkozásra. Mega bukások evés közben és után, úszik minden a dzsuvában, átöltöztetni kb. felesleges, hátközépig összeszarás kizárólag indulás előtt két perccel, ami azért különösen jó móka, mert az idegbeteg etetés miatt alapból csúszik a reggel a nagyokkal is, ergo öt perccel becsöngetés előtt terelgetem be a csapatot a kocsiba (aki nem tudja milyen négy gyereket berakni a kocsiba, egyesével bekötni őket, de legalábbis ellenőrizni az öveket, plusz hogy táskák, uzsonnák, művészeti és/vagy tornafelszerelések, ezen kívül fülek és farkak mind bent vannak-e az autóban, az még nem tudja mi az, hogy frusztrált indulás). A "B" napok tehát katasztrofálisan indulnak, és úgy is folytatódnak. Az evés egy rémálom, de utána se javul a helyzet, alvás gyakorlatilag nincs, maximum fél órákra, amikor már a fáradtságtól félájult a gyerek. Csinálni szinte semmit nem lehet, ha kritikus dolog akad, akkor a hordozókendő jelent megoldást. Rosszabb esetben a gyerekszoba ajtajának és ablakának becsukása, és könnyek nyeldeklése úgyis, mint Szaranya. Ezen napokon a helyiek által univerzitának nevezett játszószőnyeg elő se kerül, a zenélő forgó mehet a francba, a cumi marad egyedül a placcon, mint segítség ideig-óráig. Ilyenkor persze én is kellően fáradt és hisztérikus leszek délutánra, ami szuper móka a család többi tagjának nyilván. Jobbára éppen csak elviseljük egymást. 

Az a hatalmas szerencsém, hogy tízből nyolc nap egyértelműen "A" napnak számít, és a maradék két "B" nap nem követi egymást túl szorosan. Így aztán van időm észrevenni, hogy kinőtt és megsűrűsödött a lányom szempillája, hogy kezd emberke lenni, hogy mosoly-kezdemény játszik néha a pofiján. Így volt időm elpakolni az elmúlt hetekben használt 50-es és 62-es ruhákat, és elővenni a színesebb és nagyobb, és nem utolsó sorban ősziesebb darabokat. Így jutott időm eljutni futni, és elkezdeni kicsit rendbe szedni a lakást, a kertet. Így jutott időm segíteni elkezdeni az évet a nagyoknak, edzést keresni nekik, vagy éppen négyfajta sütit készíteni az Újévre (nem őrültem meg, ez nálunk most volt). Amikor meg éppen "B" nap van, akkor számolgatom az órákat, sóhajtozok és kapaszkodok abba a vigasztaló gondolatba, ami a gyakorló anyák legfontosabb felismerése: mielőtt megőrülnél, idegösszeroppannál vagy megölnél valakit, hirtelen minden jobbra fordul majd... Egészen a következő hullámvölgyig, de az már egy másik történet. 

Meni