Mana-napló
A bezzeg-gyerek
Lassan egy hónapos lesz a lányunk, és ez a hónap hihetetlenül gyorsan el is szaladt. Sokkal gyorsabban, mint a korábbiak. A szülés óta talán csak annyit változtatott a habitusán, hogy többet van ébren, de türelmes, vár szépen a kajára ébredés után, sírásnak szinte nyoma sincs. Néha egy-egy kósza gondolat a fejemben azt mondja, ahh, be jó lett volna, ha a fiunknál is ez van. Szopi, alvás, kukucs. Na, ebből a hármasból nála anno a kukucs volt meg, szopizni ő az istennek nem akart, de aludni sem, már akkor is kétórás alvásdeficitje volt a nagykönyvhöz képest.
Szóval Mana tündéri és egyre szebb. Persze minden szülő elfogult valamennyire, de... Hogy is mondjam, a születési képekhez képest pedig egész szép lett. Tudom, hülyén hangzik, de a fiunk anno gyönyörű volt, amikor megszületett, na, hozzá képest Mana születéskor kevésbé. Mondta is férjem: na, majd meglásd. Szegénykém olyan volt, mint akit felfújtak, kis pufók, na, azóta ebből a pufiságból ment le, és mintha teljesen más gyermeket tartanék a kezemben.
A munkahelyem virággal lepett meg, amikor hazahoztuk. Meg ajándékokkal - a Star Trekes body elég telitalálat volt.
Tesó
Mint írtam, hamar eltelt ez az egy hónap. Hát, az első 1-2 hét nem volt egyszerű. Még úgy sem, hogy a férjem nem dolgozott ezekben a hetekben. Kevin viselkedésével igazán az idegeinken táncikált. Azóta sokat szelídült, de néha a hangoskodása azért nehezen tolerálható. Viszont délutáni alvás nincs mostanában, ez sokat segített. Az esti elalvás pedig normalizálódott 8-10 közti időpontra.
Rendszeresen eljárunk játszóházba is. Sajnos bömbölés mindig a vége, mert „nem akarok hazamenni”. Imádja. Heti 2-3 alkalommal is megyünk, jókat játszik a gyerekkel. Az új jövevényt is elfogadta, védi. Kivéve az etetést, akkor valahogy pont hirtelen fontos lesz neki is adnom innivalót.
Sokat fogyott
Hogy az ügyintézés ne menjen egyszerűen, rengeteg intéznivalónk volt. Manát nem akarta „útjára bocsátani” a midwife, mert sokat vesztett születése utána súlyából. Hogyne vesztett volna, kisgömböc volt, amikor született. 4150 gramm. Öt nappal születése után már csak 3550 gramm volt, hiába mondtam, hogy nem volt „normális” a születési súlya, meg mutogattam a képet róla, amin leginkább úgy nézett ki, mint aki totál be van vizesedve, fel van fújódva, kissé aggodalmaskodott a midwife. Mondjuk nem nyerte el a viselkedése a tetszésem, eleve azzal nem lopta be magát a szívembe, hogy szerinte 5 naposan 70 ml-t kéne ennie. Végül 4 hét után érte el Mana megint a születési súlyát, de kiegyensúlyozott, boldog baba. Bár elég sokat alszik. Lehet, a túlélésre játszik a „hangos” mellett. A 6 hetes vizsgálaton 4500 grammnak mérték, ez kb. 25-50 centile közti érték, elég nagy esés a születéskori 97 centilehoz képest.
Férjemet amúgy imádom, mikor hozzá beszél, hogy mindjárt jön a „hosszú hajú”, ad neked enni. Nem, a „rövid hajú” az nem tud most. Meg mindenféle történetek, aww, olvadok el, ha hallom.
Ha már evésről van szó, most kb. 70-80 százalék anyatej, a többit pótoljuk késztápszerrel.
Anyatejes részen fele-fele arányban megy védővel szopi, illetve a fejés. Próbálom minél többet mellre tenni, de nekünk már ez is nagy eredmény.
Utazunk
Végül úgy döntöttünk, hazamegyünk Magyarországra egy hónapra, mindenkinek jót fog tenni. Nem volt egyszerű megszerezni a születési anyakönyvi kivonatot, de sikerült. A brit útlevél vagy elkészül vagy nem az indulásra, ezért ideiglenes útlevéllel megyünk most haza. A magyar útlevélkérésnél el lett írva a születési hely (a kerület nevét írták be London helyett), ez most lesz javítva. Mivel több orvosi és egyéb időpontunk is volt, emiatt rendszeresen férjem vigyázott Manára, én meg vittem magammal Kevint. Jól jött, hogy férjem itthon volt, meg ugye az is, hogy a lányunk eszik-alszik-kuksol.
Oltás
BCG oltást is megkapta lányzó, a legközelebbi két hónaposan lenne, de pont otthon leszünk. Ott is megkaphatja, viszont a Men B azt hiszem fizetős, itt benne van a két hónaposoknak való oltások közt. Anno a fiunknál is 11 hétre volt az első oltás, szóval 2-3 hét csúszás belefér simán, szerintem majd ha visszaértünk, akkor adatjuk be.
Császársebem szépen gyógyul, többen is mondták, nem úgy nézek ki, mint aki egy hónapja szült. Egyedül a hátam közepe fáj, valószínűleg nem megfelelően támasztom meg.
Kezdünk lassan belerázódni a dolgokba szerencsére. Igaz ehhez tényleg az kellett, hogy egy áldott jó kislányt kifogjunk.
Tildy
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?