Sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor a gyerekek önállóan kezdtek el enni. Első alkalommal még vicces volt a sütőtök a babapofin, az elkent spenót a kisasztalon, a kifolyt répafőzelék a padlón, a falra fröccsent paradicsomleves, meg a hajamban landolt banánpép.
Aztán meg kellett tanulnom „védőfelszereléseket” alkalmazni és óvintézkedéseket tenni: bevetettem a felvehető, ujjas előkéket, a műanyag (és könnyen tisztítható) etetőszéket, a csúszásgátlós kistányért és a cseppmentes itatókat. A szkafanderen is elgondolkoztam, de végül egy régi pólót vettem fel etetésekhez. Milyen praktikákat lehet bevetni, amikor a kicsik az önálló evést tanulják? A szakértő válaszol.
Kezdetben így, vagy úgy, általában etetjük a gyermeket, majd ez fokozatosan alakul át a gyermek önálló étkezésévé. Ez a folyamat soklépcsős, kihívásokkal, örömökkel, csalódásokkal és „szennyes” ruhákkal kikövezett. A pszichológia oldaláról megközelítve: az evés nem puszta tápanyagfelvétel, hanem érzelmi jelentőséggel bíró cselekvés, ezért az ételt nem elég pusztán tápértékben mérni, hanem érzelmi jelentését is mérlegelni kell, mondta el a dietetikus.
A csecsemő a szoptatás során nemcsak tápanyagot vesz magához, hanem lelki élményekkel is feltöltődik. Az anya közelsége biztonságot ad, a szopás közben megnyugszik, és megtapasztalja a szeretet ízét is. Az evés pozitív élményekkel társul, méghozzá a legmélyebb lelki rétegekben. (Az evés lélektana Forgács, 2004)
A napi gyakorlatban persze gyereke válogatja, de az biztos, hogy több, egymásra épülő szakasz során jut el a kicsi az úgynevezett önálló étkezésig. Ezek a szakaszok néhol viccesek, néhol frusztrálóak, és gyakran hibákra is okot adóak, amiknek következményei a későbbi élet során jelentkezhetnek.
A szoptatás, vagy a cumisüveges táplálás is, a kicsiket általában 6 hónapos korukra új utak bejárására inspirálja. Az anya mellének gyömöszkölése, megfogása, a cumisüveg megtartása, mind-mind az önállósodás első jele. Innen egyenes az út a következő szakasz felé, ami már egybeesik a hozzátáplálással, amikor a kanál felé nyúlva, azt megfogva igyekeznek irányításuk alá vonni az evést (is). Ezt segíti az a mindent elnyomó érzés, miszerint, amit lehet, azt a szájába kell vennie.
Ez után jön a megfogom-eldobom játék időszaka. Ez egy teljesen természetes reakció a gyermek részéről, aki a tárgyak felfedezésében odáig jut el, hogy kíváncsivá válik arra, hogy ha nem látja már azt a dolgot, az attól még megvan-e? Ezt úgy tapasztalhatja meg, hogy pl. ledobja az ételt az asztalról, majd várja a reakciót. Jó esetben ez a tanulási szakasz 1-2-3 hét alatt lezajlik, azonban ha az asztalnál az anyuka „túljátssza” a dolgot, színházzá alakul a helyzet, akkor tovább is megmarad, hiszen a kiváltott hatás rendkívül izgalmassá, érdekessé teszi az evést.
Az agy-szem koordináció újabb fejlődési szakasza, a hüvelyk- és mutatóujj csipegetős mozgatásának képessége, újra színesíti az evés önállósodásának útját. Ekkor a csipegetős ételek jelentenek kihívást és olyan lehetőséget, amivel az önálló kóstolgatás beindulhat. Sajnos a főzelékek, pépes ételek ilyenkor a „maszatolás” áldozataivá válnak, de a kétkanalas módszer (anya eteti a babát az egyikkel, a baba próbálkozik a másikkal) azért a pocak megtöltését is lehetővé teszi. Fontos ez az állomás azért is, mert ilyenkor a kenyér darabosságán keresztül tanulja meg a gyerek, hogy lehet kézzel enni, a leves fogyasztásához folyékonyságánál fogva pedig kanál kell - ezek vezetnek az evőeszköz-használathoz.
Ha az étel kedvére való, a környezet megfelelő, az evés nem veszi el az időt az élet „fontos” dolgaitól, innen már egyenes az út az önálló, kulturált, hatékony, evőeszköz-használatú étkezéshez. Átlagosan 1,5 éves kor körül érik meg a baba és a család is arra, hogy az étkezés társas cselekvéssé alakuljon.
Hibák során keresztül jutunk el a folyamat végéig, van, aki kicsit tovább húzza, de érdemes az étkezést a helyén kezelni minden esetben. Kívánatos ez azért, mert pl. a modern ember evésbe menekül a valóság megoldatlan problémái elől, és mert az evés nemcsak a negatív érzelmeket tompítja, de felnagyít minden pozitív érzelmet is. Az érzelmi evés valamennyi érzelemből (unalomból, szomorúságból, örömből, szorongásból, magányból vagy dühből) eredhet. Ez pedig rossz szokásokhoz, zavarokhoz, problémák kialakulásához is vezethet, mondta el a dietetikus.
A teljesség igénye nélkül néhány életkori sajátosság a „tányér körülről”:
- mivel a kéz használata szükséges az ételek elfogyasztásához, a szalvéta (célirányos) használatát akár már 1,5 éves kor körül elkezdhetjük tanítgatni.
- a szendvicset darabokban, alkatrészeire szedve érdekesebb elfogyasztani, ezért ezt szívesen meg is teszik a kicsit.
- amíg a rágás nem megy tökéletesen (a fogak még kicsik, kevesen vannak, az idő nem elég a teljes felaprításhoz), pl. a húsokat daraboljuk kicsire, puhítsuk fel jól, mert egy galacsinra nyammogott darab a sülthusiból igazi degusztáló étel lehet a gyermek számára.
- az evőeszközök közül a villa (biztonságos, babaevőeszköz legyen) használata szokott könnyebben menni, a kanalazás nehezebb, ezért a levesek fogyasztása 2-3 éves kor körül kezd rutinná válni.
Nálatok hogy ment az önálló evésre szoktatás?
Tünde
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
