Sokat olvastam az itteni történeteket, néha sírok, néha nagyon megijedek szüléstől. Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e a történetem, de tudom, jót tesz, ha kiírom magamból. 28 éves vagyok. Mindig is úgy terveztem, hogy 30 éves korom előtt szülök, és még most is így szeretnék. 4,5 éve vagyunk együtt a párommal. Van egy pici lakásunk, amiben már most elterveztem, hogy fog kinézni a gyerekszoba. És egy megmagyarázhatatlan érzés (biztos sokat voltak így), de valahonnan tudom, hogy lányom lesz. Aztán lehet, hogy koppanok.
Babát szeretnék
Ha megkérdezik tőlem, hogy szeretnék-e már babát, a válaszom igen, de erre mindenki azt mondja, hogy „ráérsz/értek még a gyerekkel” vagy, hogy „fiatalok vagyok még” meg még sok ilyen és ehhez hasonló idegesítő mondatok. Én hogy utálom ezt már most! Legszívesebben a képébe ordítanék annak az embernek, hogy „kuss, majd én érzem, hogy mikor akarok babát”! Vagy a másik véglet, hogy folyamatosan azt kérdezik, hogy mikor lesz nektek is már babátok? Általában erre nem válaszolok, csak a vállam húzom fel, már annyira elegem van. Vagy a „jön, amikor jön” válasz, ami még bevált, hogy leszálljanak rólam.
Nem került szóba még közöttünk a gyerekvállalás. Én már szeretnék, és úgy is érzem, készen állok rá teljes mértékben. Én igen, de a párom sajnos még nem. Ő még nem akar.
A párom 30 éves, imádja a gyerekeket és jól is kijön velük. A keresztfia a mindene. Első perctől kezdve megfogta, nem félt, attól hogy összetöri, gügyögött neki, szeretgette, részt vett az életében (pelenka tartalmától félt csak).
Az én szüleimnek még nincs unokája, az ő családjában viszont már van egy gyerek, a nővérének. Szerintem ezért sem akar még, mert beéri a keresztfiával, mint gyerekkel. Ha itt van, lehet vele foglalkozni, játszani, de még sincs saját gyereke, és ami vele járna.
Sokáig szedtem fogamzásgátlót, de 2013-ban abbahagytam, utána tudtam meg egy ultrahang során, hogy a májamon van egy góc a gyógyszer szedéséből adódóan (viszonylag gyakori), és ezért semmilyen hormontartalmú készítményt nem szedhetek. Így védekezés is csak egy bizonyos spirállal lenne lehetséges, amit végül nem tetettem fel, révén, hogy még nem is szültem, és nem is biztos, hogy beválna nálam, túl drága is lett volna, 50-60 ezret nem akartam kidobni az ablakon. (Sajnos mindennel együtt ilyen drága ez a bizonyos spirál, így az orvos is azt tanácsolta, hogy gondoljam át jól.) Az óvszerrel nem volt egyikünknek se baja, de hát mégis egészséges, monogám kapcsolatban vagyunk, ezért elhagytuk, így hát nem védekezünk.
A nagy félelmen, hogy még most lehet, tényleg ráérünk a babával, de mire rájön, hogy ő is szeretne, akkor derül ki, hogy nem is olyan egyszerű összehozni. Tudom, hogy most ezeket olvasva mindenki gondolhatná, hogy bőven ráérek, hogy 30 felett is egészséges baba születik mindenféle komplikáció nélkül, de mi van azzal az érzéssel, ami most bennem van? Mindenhol babákat, kismamákat látok. Folyamatosan jönnek az ingerek, és sokszor nagyokat kell nyelnem, hogy ne sírjam el magam, de sokszor nem sikerül… Bárhol elsírom magam a vágy miatt.
Úgy alakult a múlt hónapban, hogy késett a menstruációm. Nem tudom pontosan, miért, de féltem, nem is szóltam a páromnak a késésről. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de akkor halt meg a nagypapám, és ő szerintem ennek betudta a rossz kedvemet. Azon morfondíroztam, ha pozitív lenne a teszt, mit mondana. Féltem a reakciójától, pedig hogy gyerek legyen, ahhoz ő is kell: benne van a pakliban, ha nem védekezünk. Végül csináltam egy tesztet és egyvonalas lett. Rá pár napra meg is jött a menzeszem.
Az anyukájával már beszélgettünk a babatémáról, és ő azt mondja, hogy ha jönne a baba, biztos örülne neki a párom. Teljesen őszintén én is félnék, ha kiderülne, hogy terhes vagyok, hisz az egy óriási változás lenne az életünkben.
R
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
