Az ovis, magyar kisebbségi Mikulás-buli után hozzánk is elérkezett a nagyszakállú a héten. Már napokkal előtte megbeszéltük a Naggyal, hogy ki kell tisztítani a csizmáinkat, mielőtt kirakjuk őket az ablakba és nagyon-nagyon fontos az is, hogy mindannyian aludjunk, mert a Mikulás addig nem tudja hozni a meglepetéseket, amíg ébred vagyunk.

Aranyos volt, ahogy az erre rendszeresített kis szivaccsal kifényesítette a bakancsát és még Janka tutyiját is megtörölgette egy száraz kendővel, nehogy a kishúga véletlenül ne kapjon ajándékot a „koszos” lábbeli miatt. A szabályokat betartva olyan hamar elaludt, mint még soha, másnap pedig rögtön úgy ébredt, hogy most rögtön menjünk és nézzük meg, hogy mit találunk az ablakban.

Igyekeztem visszafogni magam és nem telepakolni édességgel a zacskóját, mert úgyis rengeteg helyről kap mindenféle finomságot. Tőlünk egy közepes mikulást, 4 db csokigolyót meg egy kindertojást kapott a szokásos ropi, gyümölcsszelet és a kedvenc püréi mellé. Vettem neki néhány új hajgumit és hajcsatot is, ha már úgyis elhagytunk vagy kétszázat idén és persze teljesült a kívánsága, belekerült a csizmába a vágyott egy darab banán is.

Janka meleg téli zoknikat és bébiételeket kapott, a férjemnek pedig beszereztem a napokban kifogyott arckrémjéből egy új tégellyel és kapott a kedvenc édességéből is egy dobozzal.

Virgácsot is tűztem a a lányok csomagjába, hogy tudják a gyerekek, hogy a Mikulás tényleg mindent lát, egy itt olvasott ötlet alapján még kis cetliket is írtam nekik a Télapó nevében, amiben részletezem a "fejlesztésre szoruló területeket."

Ezt gyakorlatilag egy mondatban össze lehet foglalni mindkettőjüknek: "Az étel nem játék és tessék aludni!" A Jankáéhoz hozzáírtam azt is, hogy lesz kedves nem harapni, mert néha képes olyan barbár módon enni, hogy már lila foltokat is találtam a melleimen.

A Nagy kanyar nélkül vette a "dorgálást", mondta, hogy rendben, mondjam meg a Mikulásnak, hogy most már nagyon fog ezekre figyelni. Azóta is folyamatosan emlegeti, amikor eszik vagy aludni megy, hogy nézzem meg mennyire jól csinálja, betartja amiket kért tőle a nagyszakállú.

Az én csizmámban is volt persze meglepetés, kaptam egy jó nagy doboz marcipános bonbont, savanyúcukros gumicukrot és egy karalábét. Nem hiába, a férjem ismer a legjobban. Fűnek-fának meséli a mai napig, hogy mennyire fura vagyok, hogy a nyers karalábét úgy eszem, mint más a csipszet, de mit csináljak, ha egyszer tényleg olyan finom?

Szerda reggel mindannyian összegyűltünk a szőnyegen, hogy csekkoljuk a szajrét, a Nagy természetesen a mi ajándékainkat is szemügyre vette és meg is jegyezte, hogy „ugye minden közös?”, majd a saját négy csokigolyójából egyet nekem, egyet pedig az apjának adott, a csokimikulást pedig félretette, hogy azt odaadja Bakának és Dedának. Édes kismókus!

Mondtam neki, hogy ez az ő ajándéka, ne osztogassa el, szerencsére a nagyszülőknek is hozott egy kis apróságot a Mikulás, nem kell aggódnia, nem maradnak édesség nélkül.

Szerdán persze az oviban is várta őket ajándék, de ez nem ért minket váratlanul, mert már előző nap ki kellett készíteniük a benti cipőjüket az ablakpárkányra, mielőtt hazajöttek. Az intézménytől mindannyian egy kisebb csokimikulást kaptak, de az igazi meglepetés az volt, hogy a helyi magyar nagykövet is meglátogatta a csoportot, hogy átadjon egy-egy csomagot a gyerekeknek. Ezek tele voltak pakolva mindenféle „hazaival”, így aztán az én lányom is kapott Tibi csokit meg Balaton szeletet a „hivatali Télapótól”.

A látogatás során összegyűjtötték a gyerkőcöket és megkérdezték tőlük, hogy tudja-e valaki, hogy mi az a nagykövet. Az én lányom persze nem volt szégyellős, feltette a kezét és magabiztosan válaszolt, hogy ő bizony tudja; az egy „veliki kamen” (nagy kő). Ezzel egész biztosan bekerült a legendáriumba, annyira nevettek a felnőttek, hogy még napokkal később is ez volt a téma, ha felmerültek a szezonális ünnepek.

Ovi után beugrottunk anyósomékhoz, hogy odaadjuk nekik, amit a „Mikulás hozott”. Sajnos Janka végigordította az ott töltött rövid időt, pedig fél órát még aludnia is sikerült és kétszer meg is szoptattam. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet, hazaérve még mindig nagyon nyűgös volt, így nem tudtam egyből pürével etetni, gondoltam előtte megszoptatom, hogy megnyugodjon, majd utána megkínálom a péppel. Szopott is jó pár percig és – nem fogjátok elhinni – utána pár kanál híján megevett egy egész üveg bébiételt.

Nem hittem a szememnek! Hogy élt eddig ez a szegény gyerek csak tejen, ha szoptatás után még egy egész üveg kaját is képes betolni? Pedig novemberben még többet is hízott (400 grammot), mint az előző hónapban, így azt nem lehet mondani, hogy az éhhalál szélén állt. Lehet, hogy csak ennyire ízlik neki az új koszt?

Hatodika elmúltával szerencsére kifújt a „Mikulás, Mikulás...” kezdetű, hatezerszer elénekelt örökbecsű alkotás is a Nagynál, helyette most a „Hull a pelyhes...” az új toplistás dal. Nagyon illedelmesen énekli, a második sort nem úgy mondja, hogy „Jöjj el kedves Télapó”, hanem úgy, hogy „Jöjjön kedves Télapó”, mintha szerencsétlen fickó éppen az okmányirodában állna sorban az új lakcímkártyájáért. 

Én naív, megpróbáltam kijavítani, de le lettem teremtve, hogy majd amikor én is olyan öreg leszek, mint a Mikulás, akkor már fogom tudni, hogy hogy van a dal, addigra megtanulom. Köszi a bizalmat, a következő negyven évben ezen fogok dolgozni.

Csütörtökön ment a héten utoljára oviba a Nagy, mert aznap késő délután megérkezett hozzánk Nagyi, így most napokig nem fogom vinni, hogy anyukám ki tudja magát kellően unokázni a lányokkal.

Az utolsó tornaórán azért még sikerült egy karmolást begyűjtenie a kézfejére, amit ő maga észre sem vett, de amikor én balga, meggondolatlanul rákérdeztem, hogy „mi történt”, onnantól kezdve természetesen borzasztóan fájt a dolog, annyira, hogy sírni is kellett miatta és a rettentő kín ellehetetlenítette az önálló öltözködést és később itthon a játékok elpakolását is.

Jobb ötletem nem lévén, megbeszéltük, hogy másnap reggel, amikor felébred már sokkal jobb lesz, így hát péntek reggel hatkor nyilván a karmolást kellett félálomban vizsgálgatni az éjjeli fény mellett. Legközelebb istenbizony azt fogom mondani, hogy reggel kilencre fog begyógyulni!

Mivel Nagyi nem tud Karácsony napjáig maradni, ezért már megkaptuk előre az ajándékokat és abszolút telitalálat volt minden. A ruhák méretben tökéletesen jók a lányokra és az utolsó pillanatban anyukám vásárolt még egy bálnás fürdőjátékot is kettejüknek, ami a vízbe téve felül vizet spriccel és világít.

Ez maga a karácsonyi csoda volt a gyerekeknek. A Nagy mellé betettem Jankát is a kádba és a sekély vízben együtt figyelték teljes áhítattal a bálnás „szökőkutat”, még a lámpát is lekapcsoltuk, hogy jobban látszanak a játék színes fényei.

Szombat reggel az adventi naptárban különleges meglepetés várta a lányomat, az aznapi címkén fürdőlátogatás szerepelt, így reggeli után rögtön nekiindultunk, hogy a délelőttöt a medencékben pancsolva töltsük el.

Ez volt az első alkalom, hogy Janka ilyen helyen járt, de meglepően élvezte a neki való úszóalkalmatosságban a lebegést, csak úgy kalimpolt a lábaival a vízben, sőt még a levegőt is berregve fújta ki a szájából, mintha egy hurkás kis motorcsónak lenne.

Nem maradtunk csak három óra hosszára, de a meleg víz és a pocskolás így is teljesen leszívta a gyerekeket, mindketten elaludtak az autóban hazafelé, sőt még arra sem ébredtek fel, amikor felcipeltük őket a lakásba, majd a téli gúnyájukat lerángatva lefektettük őket az ágyaikba aludni.

Amíg pihentek, addig legalább el tudtam készíteni a napok óta tervezett fahéjas-diós birsalmasajtot. Szerencsére teljesen időben vagyok vele, karácsonyig még kellően ki tud száradni, hogy celofánba csomagolva akár ajándékba is tudjunk belőle adni. A lakásban órákig terjendő ínycsiklandó illat csak a ráadás!

Az elmúlt tíz napban remekül haladtunk a hozzátáplálással is. Janka egyértelműen a gyümölcsöket preferálja, már tucatnyi fajtát belelapátoltam, de azért a zöldségek közül is ízlett neki pl. a borsó és a brokkoli is.

A dolog hátránya az, hogy mivel most már nem tisztán anyatejes, így elmúlóban van a finom babaillat, sőt, néha kifejezetten büdös a gyerek.

Az első hozzátáplálás utáni teli pelustól rendesen öklendeztem, pedig húst még nem is kapott és ha az emlékeim nem csalnak, attól fog igazán bedurvulni a dolog.

Az egyértelmű pozitívum viszont szombatról vasárnapra jelent meg először, képzeljétek, az első éjjeli ébredése után négy(!!) órát aludt egyben a következő etapig. Végre! Remélem, hogy ez – a mostanra már nagyon esedékes – változás előszele, csak el ne szóljam magam!

Salty