Hanna 1 hónapos

Hajnal. Hanna felsír. Felkelek, felveszem, ő a vállamra dől, meleg arcát arcomhoz simítja. Érzem az illatát, megpuszilom még forró fejecskéjét. Hallom, ahogy lassul a légzése, kezd megnyugodni. Mire eljutunk a másik szobába, hogy kicseréljem a pelenkáját, már a szemét is kinyitja. A pelenkacserét még türelemmel viseli, majd mire az utolsó kapcsot is becsatolnám, már ordít. Fáj a hasa, éhes, fáradt, úgy minden egyszerre. Mint ahogy a nap többi szakaszában is, de most hajnal van. Hajnal. Csöndes, magányos, nyomasztó napszak.

D a helyén forgolódik, próbál aludni, de nem tud, a gyerek sírása ébren tartja, ami a tejemet meg elindítja. Pelenkázás közben érzem, ahogy átázott a felsőm, nem tudja féken tartani a cseppeket, egy-kettő a lábfejemen landol. Pisilnem kell. Hanna ordít. A mellem csak úgy ontja az anyatejet. A forgójáték hangja próbálja elnyomni kislányunk sírásást, míg én a dolgom végzem a vécén. Idővel visszatérek, felveszem, és mire elsétálunk a szobába, ahol szoptatni szoktam, a kisbabám már bucira sírta az arcát. Végre eszik. Ismét csönd van. Hanna halkan nyeldes, immár csukott szemmel, D is lehunyja a magáét, csak az enyém van nyitva. Aztán már nem. Nem bírom, sajnálom. Elalszom. Már nagyon jól tudok aludni ülve, állva, guggolva is, ha kell, de még nem kellett. Húsz perc, fél óra, és befejezi az evést. És most mi fog következni? Visszaalszik? Talán. A hasa fájni fog? Lehet. De néha azért szerencsém van, és alszik tovább. Olyankor én is alhatok.

Reggel. A pólóm elázott, a melleim duzzadtak, a kislányom bekakilt, én éhes vagyok. Fogat akarok mosni!! D már nincs velem, elment dolgozni. Miután Hanna rendben megreggelizett, tiszta pelenkával, új ruhában, ismét elalszik. Na, megy ez, mint a karikacsapás. Akkor én megyek mosakodni, enni, ágyazni, felöltözni, mosogatni, főzni. Hanna felébredt. Nem megyek sehova. Megyek ringatni, szeleltetni, megyek pelenkázni, megyek etetni. Délelőtt, aztán mégiscsak megyek mosakodni, fogat mosni, enni, ágyazni, felöltözni, mosogatni, főzni. Tervezem a sétát, de lehet, hogy csak terv marad.

Délután sír. Sír, sír, sír, sír, sír, sír, sír, sír, sír. Aztán este van. D hazajön. Hanna kap két puszit, fürdést, na, akkor nem sír, meg pizsit, meg enni. Aztán sír, sír, sír, sír. Majd elalszik. Elfáradt. Mi is. Lefekszünk, reméljük, alszunk is.

Hajnal. Hanna felsír. Felkelek, felveszem, ő a vállamra dől, meleg arcát arcomhoz simítja. Érzem az illatát, megpuszilom, még forró fejecskéjét. Hallom, ahogy lassul a légzése, kezd megnyugodni. Mire eljutunk a másik szobába, hogy kicseréljem a pelenkáját, már a szemét is kinyitja. A pelenkacserét még türelemmel viseli, majd mire az utolsó kapcsot is becsatolnám, már ordít…

Szép hetet!

Ildikó (yzzma)