2015 nyarán jött világra a kisfiam a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban. Az alábbiakban összegzem az intézményről és dolgozóiról szerzett tapasztalataimat.
Szülésfelkészítő tanfolyam, szülőszoba-látogatás:
Rendszeresen tartanak tanfolyamokat szülés, szoptatás és újszülöttellátás témakörben, amelyről az interneten (is) lehet tájékozódni. (Pl. a 2016. I. félév programja itt található). Első gyermeküket váró kismamáknak érdemes lehet mindegyikre ellátogatni.
Az újszülöttek ellátását egy játékbabán mutatta be az egyik tapasztalt csecsemősnővér, aki részletesen elmondott mindent a pelenkázásról, köldökcsonk-ápolásról, fürdetésről és még sok egyébről, és természetesen az összes felmerülő kérdésre is válaszolt (pl. mi hogyan szokás az osztályon, mikor és hogy fürdetik a csecsemőket, meg lehet-e nézni, mi a látogatási rend stb.)
A szoptatásról egy kis előadást tartottak, amelyen a szoptatás fontosságáról, a minél gyakoribb szoptatásról, a különböző szoptatási pozíciókról (körbeadott ábrákkal illusztrálva) és egyéb, a témához kapcsolódó gyakorlati dolgokról volt szó, illetve megismerkedhettünk a kórházi gyakorlattal. Elmondták, hogy a kórház hivatalosan nem bababarát kórház (Budapesten csak egy van ilyen egyébként), és az első két bent töltött éjszakát a csecsemőosztályon töltik az újszülöttek (ahol tápszert is kapnak) – de afelől is biztosítottak, hogy ha ennek ellenére az anya úgy szeretné, és kéri, akkor vele maradhat éjjel is, még akkor is, ha nem alapítványi, hanem „sima”, ötágyas szobában tartózkodik.
A szülőszoba-látogatáshoz – ahogy a honlapon is írják – előre be kell jelentkezni. Érdemes jó előre, mert egy alkalommal csak keveseket tudnak fogadni, és előfordulhat, hogy jó néhány hónappal későbbre kap csak időpontot az ember. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha valaki pár hónapon belül szülni fog, vagy más ok miatt hamarabb kíváncsi a szülőszobára, akkor lemarad a látogatásról. Nagyon emberien állnak hozzá a szülésznők (ehhez) a kérdéshez (is): az időpont-egyeztetéskor megkérdezik, hogy mikor várható a szülés, és ha már nincs sok idő hátra, akkor megoldják, hogy még idejében láthassa az ember a szülőszobát.
Én is vagy három hónappal későbbre kaptam időpontot a látogatásra, de mivel akkor még nem döntöttem el, hogy melyik kórházban szeretnék majd szülni, és szülésznőt is szerettem volna fogadni, nem akartam olyan sokáig várni a látogatással, hamarabb szerettem volna megismerkedni a kórházzal és az ott dolgozókkal, hogy annak alapján tudjak dönteni. Ezért a megadott telefonszámot feltárcsázva felvázoltam a fenti helyzetet, és nagyon megértő volt a szülésznő, akivel éppen sikerült beszélnem: azt mondta, hogy hétvégén telefonáljak be, és ha nincs sok szülés éppen aznap, akkor bemehetünk, és megmutatják a szülőszobákat. Így is történt, így egy nyugodt szombati napon a férjemmel kettesben nézhettük végig az összes szülőszobát (épp üres volt mind), feltehettük a kérdéseinket, és szert tettünk egy kinyomtatott listára is, amelyen felsorolták, hogy mit kell hozni majd magunkkal a szülésre ill. a gyermekágyas osztályra. Végül pedig ezen alkalommal kaptuk meg egy másik szülésznő telefonszámát is, akivel később találkoztunk egy személyes beszélgetésre, és majdan ő is lett a fogadott szülésznőm.
Terhesgondozás, vizsgálatok:
Terhesgondozásra nem a kórházba jártam, csak a 36. héttől. Akkor viszont megjelentem az összes addigi leletemmel együtt, és az akkorra már felfogadott szülésznőm „menedzselte” tovább a dolgaimat. (Orvost nem fogadtam.) Ő csinálta a vérvételeket, a ctg-ket mindig pontosan az előre egyeztetett időpontokban (általában a munkaideje előtt vagy után - és így bőven jutott idő beszélgetni közben, meg feltenni a még bennem motoszkáló kérdéseket); és ő szervezte meg a különböző vizsgálatokat is, mikor mi volt esedékes (ultrahangok, főorvosi „bemutatás”, amikor már láttuk, hogy túllépem a terminust stb.).
A fogadott szülésznővel – úgy érzem – kissé gördülékenyebben mentek a dolgok, nem kellett annyit várakoznom, de azért úgy tapasztaltam, hogy ha valaki nem fogad szülésznőt vagy orvost, akkor sem bánnak vele mostohán. Egyszer előfordult, hogy a szülésznőm nem tudott bejönni ctg-re (de erről előre szólt), így aznap én is kivártam a soromat a nőgyógyászaton, de nem kellett akkor sem sokáig várakoznom, és kedvesek voltak.
Általában jellemző, hogy a kismamákkal előzékenyek a kórházban, pl. a földszinti betegfelvételnél (ahol mindig be kell jelentkezni) is mindig előreveszik a kismamákat: úgy van beállítva az automata, hogy ha az ember a terhesgondozás gombot nyomja meg, akkor az a sorszám lesz rögtön a következő, már hívni is fogják az ablakhoz, akkor is, ha éppen ötvenen állnak előtte (ami olykor bizony előfordult…). Én egyszer, amikor ultrahangra mentem, akkor nem nyomtam terhesgondozást, hanem csak az ultrahangot; ekkor kiszólt az ablakon az egyik betegfelvevő hölgy, hogy jöjjek csak előre, és mondta, hogy máskor bármire jövök, mindig nyomjam meg a terhesgondozást is.
A nőgyógyászat és a szülészet a 8. és a 9. emeleten van, így ha az ember nem lépcsőzik odáig a nagy pocakjával, a liftre való várakozást is érdemes belekalkulálni az időbe. Ez sajnos egy nagy hátulütője az épületnek: két lift van, amelyek közül az egyik szinte sosem működött, amikor én odajártam, és mire a másik megjárta a kilenc emeletet oda-vissza, addigra rossz esetben már több liftnyi várakozó gyűlt össze odalent. (És ők nem mindig voltak olyan előzékenyek a kismamákkal, mint a kórházi dolgozók. ;)) A liftek mögött van egyébként egy páternoszter is, amelyre ugyan ki van írva, hogy csak a kórházi dolgozók használhatják, de én bizony arra szoktam rá egy idő után (soha nem szólt senki érte).
A páternoszterből kiszállva pont szemben van a folyosói mellékhelyiség is, de azt nem ajánlom senkinek, mert sajnos nagyon rosszul néz ki, kb. mint egy elhanyagolt vasúti illemhely. Szerencsére hamar felfedeztem, hogy a 8. emeleten, a terhespatológia ajtaja mellett van egy csodálatosan felújított és tisztán tartott vécé – ezt érdemes használni.
Szülőszobák:
A szülőszobák a szülészeten belül is egy külön folyosóról nyílnak, valamint innét nyílik egy nagyméretű fürdőszoba is vécével. Természetesen ide már nem jöhet be akárki.
Ha jól emlékszem, négy szülőszoba van (illetve annyi egészen biztosan van – de lehet, hogy öt is, ebben nem vagyok teljesen biztos). Mindegyik szülőszoba tiszta, világos, rendezett, nemrégiben felújítottnak néz ki, semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Rendes ajtók választják le a folyosóról a szobákat. (Nem pedig csak függönyök biztosítanak jelképes elválasztást, amire más kórházban láttam példát). A szülőszobák közül kettő nagyon nagy méretű és jól felszerelt: ezekben a szülőágyon kívül sarokkád, bordásfal és még egy ágy van (az egyik, a legnagyobb szobában egyenesen egy franciaágy). Mi e két szoba közül a „kisebbikben” voltunk, és a kánikulában még a légkondicionálót sikerült megjegyeznünk, mint nagyon hasznos felszerelést. A többi szülőszoba már kisebb méretű, azokban nincs kád vagy bordásfal, de pl. labdát bármelyik szobába lehet kérni.
Külön vajúdó helyiség nincsen, a szülő nőt és kísérőjét rögtön a szülőszobába vezetik, ott folyik a vajúdás. Egy kísérő lehet jelen, akinek be kell öltöznie egy „műtősruhába”, amelyet ott helyben is meg lehet vásárolni (a szülészeten adják oda, de a földszinten kell kifizetni – ha jól emlékszem, akkor kb. 2000 Ft lehet az ára). De máshonnét hozott „műtősruhában” is lehet lenni, nem kötelező az ottanit viselni. Több kísérő egyszerre nem lehet bent a kismamával, de felváltva igen: ha valaki kijön, akkor másvalaki átveszi a „műtősruhát” és bemehet.
Szülésvezetés:
Beöntést nem adnak, még kérésre sem; a szülésznő kúpot ajánlott fel helyette. Borotválás viszont van, ha az ember nem végzi el otthon maga, akkor a szülésznő megcsinálja.
Azt szokták mondani, hogy ez a kórház egyedülálló abból a szempontból, hogy komplikációmentes esetben a szülésznő vezetheti le a szülést, orvost (szinte) nem is lát az ember. Nos, ez annyiban lehet igaz, hogy ha tényleg nincs semmi komplikáció (ami vélhetően azt jelenti, hogy az ember lánya bemegy, és pár óra alatt hipp-hopp, teljesen magától kint is van a gyerkőc), akkor valóban elképzelhető, hogy nincs orvosi beavatkozás, de azért nem teljesen úgy van az, hogy orvos nem is látja az embert: esetemben pl. már a felvételnél is megvizsgált az ügyeletes orvos, és konstatálta, hogy igen, egy beindult szülésről van szó. Lehet, hogy ezek után, ha minden magától és gyorsan ment volna, akkor többet nem is láttam volna, hiszen állítólag pl. még a gátmetszést is a szülésznő végzi, amennyiben szükséges. (És ennek megvan az az előnye, hogy ők óvatosan igyekeznek csak annyit vágni, amennyit tényleg muszáj, amennyire kicsit csak lehet. De ezt csak előzetes megbeszélésből tudom, én nem jutottam el idáig.)
Viszont ezt az önálló szüléslevezetést annyival azért árnyalnám, hogy leírom az én esetemet, amelyből szerintem jól látszik, hogy (legalább) a háttérben mindig ott volt egy vagy több orvos, és minden esetben orvos határozott arról, hogy mi történjék. Kezdem azzal, hogy túlléptem a terminust, így rögtön utána esedékessé vált a főorvosi bemutatás. Ez azt jelentette, hogy a következő napon megvizsgált a főorvos, aki azt mondta, hogy akár már két-három nap múlva beindíthatnánk a szülést. Én nem nagyon akartam indítást, és amikor csak szülésznőt fogadtam, titkon abban is reménykedtem, hogy ha nem lesz fogadott orvosom, akkor majd talán nem fogják annyira siettetni az indítást. Nos, ez nem jött be, ugyanis a főorvos szava volt a döntő: terminus + 6 napot sikerült „kialkudnom”, ha addig nem indul be magától. A szülésznőm annyit tudott segíteni, hogy elmondta nekem, hogy mik a túlhordás veszélyei, és biztatott, hogy ne féljek egy esetleges indítástól, illetve javasolta a közszájon forgó praktikákat, amelyekkel lehet segíteni a szülés megindulásában.
Végül nem volt szükség indításra, mert még a 6. nap előtt egyik reggel elfolyt egy kevés magzatvíz, így a férjemmel beköltöztünk a szülőszobába. A szülésznő rám kötötte a ctg-t, de ettől függetlenül felállni, labdán ülni stb. lehetett, illetve volt olyan időszak is, amikor egy-egy időre levette, és sétálhattam, vécére tudtam menni. Sokáig nem történt semmi, mert a magzatvíz csak szivárgott, valószínűleg csak egy picit repedhetett meg a burok, a buroksapka a helyén maradt, így végül még burokrepesztésre is szükség volt. Ezt a szülésznő végezte, és semmit nem éreztem belőle, csak, hogy elöntött a víz. Ezután kezdődtek az igazi fájások (addig nem éreztem szinte semmit), és tágultam is szépen, ezzel nem volt gond.
Viszont állítólag a gyerek feje nem illeszkedett be a helyére, ő nem jött lejjebb. Egy pontnál azt mondta a szülésznő, hogy oxitocint kell adnia - az orvos utasítására. (A szülésznő mindig elmondta, hogy mikor mi fog történni és miért, erre előzőleg kértem is, de mondta, hogy egyébként is így tenne.)
Ahogy telt az idő, egyre jobban fájtak az összehúzódások, és közben próbáltuk a fiamat rávenni, hogy a fejét illessze a kijárathoz. A szülésznő mondta, hogy álljak négykézláb, várjak úgy öt fájást, aztán feküdjek a jobb, majd bal oldalamra, szintén várjak öt-öt fájást stb. stb. Sajnos nem értünk célt. Időközben vizsgált orvos is és a szülésznő is, majd pedig a főorvos is megérkezett, és ő is többször megvizsgált (a fájások közben). Végül ő foglalta össze a helyzetet: a gyerek fejének a fájások közben már böködnie kellene a „kijáratot”, de nincs ott, nem jött lejjebb eddig, és ő úgy gondolja a több évtizedes tapasztalata alapján, hogy – relatív téraránytalanság miatt – nem is fog tudni megszületni. Minden körülményt figyelembe véve (olyanokat is, hogy az újszülött várható mérete /4400 g/, az én alkatom, hogy én mekkora súllyal születtem annak idején, édesanyám milyen alkatú stb. stb.) császárt javasolt. Beleegyezett a férjem és én is.
(A mai napig sem tudom, hogy mi lett volna, ha tovább várunk, olykor felötlik bennem, hogy kár, hogy nem volt erőm még vagy félóra haladékot kérni, hátha mégis megszületett volna – de hát nem volt erőm… Emlékszem, hogy akkor már annyira fájtak az összehúzódások, hogy őszintén szólva én már csak arra tudtam gondolni, hogy mindegy, miként, csak legyen már vége a fájdalmaknak.
Összességében egy napot töltöttünk a szülőszobán: kora reggel kezdett folyni a magzatvizem, és este hét körül vittek a műtőbe, nem tudom azt sem, hogy ez elég várakozási idő volt-e, vagy sem. Akkor és ott nem éreztük azt, hogy kevés lett volna az idő, vagy hogy siettetnének, csak utólag merült fel bennem, hogy talán mégis lehetett volna várni...)
Azt hiszem, a fentiekből jól látszik, hogy csak szülésznő fogadása mellett is az orvosi kontroll folyamatos volt – pedig semmi nagyon komoly vagy akut komplikáció nem lépett fel. Gondolom, ha ilyen történik, akkor még erősebb az orvosi jelenlét.
Műtő:
A műtőbe a férjem nem jöhetett be. Ez szintén egy olyan dolog, amit a mai napig sem tudok, hogy csak „elbénáztam”, vagy tényleg nem jöhetett volna be. Amint beleegyeztünk a császárba, rögtön elkezdtek a műtéthez előkészíteni, olyan gyorsan történt minden, meg olyan sokan lettek hirtelen körülöttem, azt sem tudtam, hogy ki kicsoda. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy a férjem… azt akarom, hogy ő is velem legyen a műtőben. Ezt többször is elmondtam, mire valaki az összegyűltek közül azt válaszolta, hogy majd az altatóorvost megkérdezik, hogy bejöhet-e. Fogalmam sincs, hogy végül megkérdezték-e egyáltalán. Azt pedig máig sem tudom, hogy én miért nem kérdeztem meg, pedig bőven lett volna rá lehetőségem: az altatóorvos ott állt a műtét elejétől a végéig a fejemnél, fogta a kezem, bátorított és nagyon kedves volt.
Az érzéstelenítő beadása egyébként gyors, sima és teljesen fájdalommentes volt (van összehasonlítási alapom – ami pedig szintén nem horrortörténet, nem olyan, amit néhol olvastam, hogy többször próbálják meg beszúrni stb. – de régebbi, más műtétemnél elég kellemetlen húzást, feszítést éreztem, mikor beadták az érzéstelenítőt, most itt pedig semmi ilyesmi nem volt, alig lehetett érezni).
A kisfiamat nagyon hamar világra segítették, majd a szülésznő egy takaróba csavarva még magzatmázasan odahozta az arcomhoz, megnézhettem, és adhattam neki egy puszit. Utána a férjem elmondása szerint megmérték és – gondolom – az ilyenkor szokásos vizsgálatokat elvégezték, felöltöztették, akkor ő már ott volt vele végig, és aztán a kezébe is adták. Egy kis időt kettesben töltöttek, majd kivihette a férjem megmutatni az üvegablakon keresztül a várakozó rokonságnak.
Amikor a műtétnek vége volt, engem is levittek egy hordágyon a műtőből az őrzőbe. Útközben a folyosón egy pillanatra összetalálkozhattam a családtagokkal, válthattunk pár szót.
Őrző:
Az őrző az tulajdonképpen egy ötágyas kórterem a gyermekágyas részlegen belül. Mindig csak a friss császárosok tartózkodnak benne, a műtétet követő hat órán keresztül. Amikor ide lehoztak, a férjem még bejöhetett hozzám egy kis időre, és kisvártatva megjelent a szülésznőm is a kisfiammal. (Ezt nem tudom biztosan, hogy annak köszönhetem-e, hogy fogadott szülésznőm volt.) Sajnos sokáig nem maradhattak, így aranyóráról nem lehetett szó, de legalább egy „aranyhúszpercet” sikerült megvalósítani. A szülésznő ezalatt rám tette a kisfiamat és segített neki szopni, majd utána a férjemnek adta a babát, és magunkra hagyott egy kis időre. De aztán végül visszajött, a férjemnek mennie kellett, és ő is visszavitte a kisfiamat az újszülött osztályra, én pedig egyedül maradtam.
A műtét után hat órával az érzéstelenítő hatása elmúlik, utána lábra lehet – sőt kell – állni. Addig viszont nagyjából mozdulatlanul fekszik az ember lánya. A lábát nem nagyon tudja még mozgatni, a fejét nem nagyon szabad (nehogy utána napokig tartó szörnyű fejfájás következzen), az egyik kezébe pedig infúzió van bekötve.
Az a nővér, aki itt felügyelt a friss műtétesekre, nagyon kedves, jóindulatú, figyelmes, gondos volt, az ember úgy érezte, hogy valóban folyamatosan őrzik. Kb. ötpercenként benézett, néhányszor ott maradt beszélgetni is, sőt, egyszer még orvost is hívott hozzám, mert úgy találta, hogy nem vagyok egészen jól (de nem volt semmi baj). A hat óra elteltével segített felállni, odahozta a fürdőholmimat, papucsot stb., segített elvánszorogni a zuhanyzóig, lezuhanyozni (a sebet nem érheti víz a varratszedésig, ez eléggé nehezíti a tusolást), majd átkísért a gyermekágyas szobába.
Gyermekágy, újszülött osztály:
A gyermekágyon egy- és kétágyas alapítványi és „sima”, ötágyas szobák vannak. Mindegyik korrektül néz ki, tiszta (az ötágyasak is) és saját fürdőszoba tartozik hozzájuk. Az alapítványi szobákhoz amolyan „bevásárlókocsi”-szerű kiskocsi tartozik, amelyikbe az újszülötteket lehet tenni, az ötágyasokban pedig az ágy végébe van felszerelve egy-egy kis „tartókosár” a babáknak.
Ha alapítványi szobát szeretne az ember, akkor rögtön a szülésre érkezéskor kell szólni, a papírok kitöltésekor, és ha van üres, akkor azt le is foglalják neki. Ha esetleg aznap nincs üres, de másnapra megüresedik, akkor pedig akár át is lehet költözni. Nekem sikerült egyágyasba kerülni. Ebben volt egy saját fürdőszoba, és bent pedig az ágyon kívül pelenkázóasztal és egy fotel is volt (igaz, ez utóbbinak a huzata már elég megviselt, le is volt takarva egy nejlonnal, de ha az ember leteríti valamivel, akkor használható), a falakat színesre festették, és egy-két kedves dekorációval is igyekeztek feldobni – összességében véve kellemes volt. Igazából csak egyetlen dolog volt zavaró, de az is csak kánikulában problémás: déli fekvésű a szoba, és egész nap odasütött a nap, borzasztó meleg volt a szobában, még a kis újszülött is csatakosra izzadt. (És azt hiszem, az összes alapítványi szoba azon az oldalon van.)
Egy ismerős anyuka, aki pár hónappal utánam szült, olyan alapítványi szobában volt, ahol egy közös előtérből nyílt egy-egy szoba, egy-egy ággyal, és közös fürdőszoba tartozott hozzájuk. (Ezt én nem láttam, de az elmesélése alapján nem tudom eldönteni, hogy ez most akkor egy- vagy kétágyas szobának számít-e, amiben ő volt. Mindenesetre ilyen is van ezek szerint.)
Az egyágyas szobáért 20 000 Ft-ot kellett fizetni a teljes bent tartózkodás időtartamára (tehát nem naponta ennyi). Ezt nem a helyszínen, hanem utólag, a hazamenetelt követően kell átutalni az alapítvány számlájára. A számlaszámot és egyéb információkat tartalmazó lapot a távozás napján a nővérpultban adják oda. (A kétágyas szoba valamivel olcsóbb, de nem tudom pontosan az árát.)
Az alapítványi szobák még annyi előnnyel bírnak, hogy azokba bemehet látogató. Alapesetben ugyanis az a helyzet, hogy látogató nemhogy a szobákba, de még a folyosóra sem jöhet be, csak az üvegajtó mögött, kint várakozhatnak (az anyuka kimehet hozzájuk). Látogatási idő du. 4 és 6 óra között van, ekkor az újszülötteket beszedik a csecsemőosztályra, és csak utána indulhat a látogatás. Az anyák a csecsemőosztályra persze bemehetnek, és annak az üvegablakán keresztül mutathatják meg az újszülöttet a látogatóknak. A látogatási idő leteltével, amikor már elmentek a látogatók, a babákat újból kiadják az anyáknak a szobákba.
Az alapítványi szobákból viszont nem kötelező leadni az újszülötteket a csecsemőosztályra a látogatási időben, maradhatnak a szobában az anyával, akihez bejöhet az apa, illetve az újdonsült anyuka édesanyja (de ők sem egyszerre). (Ehhez fel kell venniük egy „műtősruhát”, csak abban lehet bent lenni a szobában. Ilyen műtősruhában pár db lóg a nővérpulttal szemben a folyosón egy fogason, onnét lehetett elvenni.) Az egyágyas szobában pedig a látogatási idő sem csak 4 és 6 óra között van: de. 10 és este 6 között bármikor jöhet a látogató. (De ez a kétágyasra már nem vonatkozik.)
Rooming in alapesetben csak félig-meddig van: az első két éjszakát a csecsemőosztályon töltik az újszülöttek, ilyenkor reggel fél 7 körül adják ki őket az anyáknak. 8 és 10 óra között újra összegyűjtik őket, ilyenkor van vizit, orvosi vizsgálatok. (Ezekről tájékoztatást nemigen adnak, csak akkor szólnak, ha valami probléma van. A zárójelentésbe mindenesetre bekerül, hogy milyen vizsgálatokat végeztek.) Ezeknek végeztével újra megkapják az anyák a babákat, és most már kb. este fél 11-ig náluk vannak (kivéve a látogatási időt). Este fél 11 körül elviszik fürdetni a piciket, majd kb. reggel fél 7-ig külön vannak.
Ez az alapeset, amit állítólag nem muszáj betartani. Én előzetesen megkérdeztem a szülésznőt, és a különféle felkészítők alkalmával legalább két csecsemősnővért arról, hogy éjszaka, ha akarom, velem maradhat-e a baba, és mindenki azt válaszolta, hogy igen, természetesen. Mivel egyágyas szobában voltam, ennek aztán pláne semmi akadályát nem láttam, így a második éjszakán (az elsőt ugye gyakorlatilag az őrzőben töltöttem…) meg is kérdeztem a csecsemősnővért, aki elvitte fürdetni a kisfiamat, hogy utána akkor itt maradhat-e éjszakára. Erre ő megkérdezte, hogy mikor szültem, majd csak annyit mondott, hogy akkor „majd holnap”, és már vitte is a picit magával…
Itt megint felmerül a kérdés, hogy ha nem hagytam volna annyiban (hanem pl. később bemegyek a csecsemőosztályra, és elkérem a babát, esetleg egy másik nővértől), akkor mi lett volna. Érzésem szerint akkor mégis kiadták volna, ha ragaszkodom hozzá, mert amúgy nem tapasztaltam ellenségeskedést vagy kelletlenkedést úgy általában a csecsemősnővéreknél, és minden más esetben nagyon segítőkészek voltak, úgyhogy ezt az esetet nem is nagyon tudtam hová tenni. Ráadásul azt sem hiszem, hogy mindenki, akit előzetesen megkérdeztem, ennyire rosszul tudta volna; mindezek mellett pedig a kórház honlapja is azt írja, hogy „az újszülöttek az édesanyák mellett tartózkodnak reggel 7 órától este 22:30-ig, de lehetőség van a folyamatos kint tartózkodásra is.”
Minden reggel hoztak a szobába a babának forralt és visszahűtött vizet (nem cukrosat) egy picike műanyag pohár kíséretében, hogy a nagy melegben itassuk őket gyakran. Ezen kívül a köldökápoláshoz adtak eszközöket. Pelenkát és törlőkendőt vinni kell, sőt, le is kell adni belőle a csecsemőosztályra, hogy amikor ott vannak a babák, akkor tudjanak mit használni. Ruhát viszont nem kell vinni, csak a hazamenetelkor, a kórházban ottanit fognak adni a babára (minden fürdetéskor újat kapnak – sőt, ha napközben baleset történik, és új kisruha kell, akkor nyugodtan be lehet menni, és kérni, nekem nagyon szívesen adtak másikat). (De egyébként ezek a szükséges holmik mind megtalálhatók a listán, amit a kórházban előre el lehet kérni.)
Az utolsó éjszakán (a harmadikon), amikor már a fürdetés után visszakaptam a kisfiamat, és nem vitték el többé, akkor hoztak mellé egy cumisüveget is, de most már cukros vízzel, hogy azt adjak neki, amíg nem jön meg a tejem.
A szülést követő nap már kora reggel mozgalmasan indult. Legelőször az a hölgy érkezett hozzám, aki az anyakönyvezést és egyebeket intézi. Neki oda kell adni a házassági anyakönyvi kivonatot (ez is, ill. az egyéb szükséges dokumentumok is fel vannak a kórházi listán sorolva), a személyit stb., kitölteni néhány papírt, és egy-két nap múlva ő már hozza is az újszülött kész születési anyakönyvi kivonatát, és ha jól emlékszem, a lakcímkártyát is. A harmadik dolog, amit elintéz, az a TAJ-kártya, de azt majd csak később, két-három hét múlva postázzák ki a lakcímre. Ez mind ingyenes. (Ezen kívül otthagy az embernél egy szórólapot is, amelyen fel van tüntetve, hogy milyen egyéb szolgáltatásokat lehet igénybe venni, pl. CSED, anyasági stb. intézését – de ezek már fizetősek.)
Utána jött egy csecsemősnővér néhány doboz promóciós ajándékkal, amelyekhez egy-egy reklámcélú űrlapot kellett kitölteni. Ezen kívül bemutatott néhány olyan terméket is, amit a csecsemőosztályon lehet megvásárolni, valamint, ha már úgyis beszélgettünk, akkor a szoptatással kapcsolatban is adott tanácsokat. A köldökápolást és a pohárból való itatást a kérésemre egy másik csecsemősnővér mutatta meg később, aki kihozta a babákat.
A csecsemősnővérek egyébként mindig segítőkészek voltak, még ha többször is kérdeztem ugyanazt, akkor is megmutatták újra. Néha előfordult, hogy nem tudtak azonnal jönni, akkor mondták, hogy majd később, ha már végigmentek az osztályon az épp aktuális feladatukkal, de sosem feledték el, és tényleg visszajöttek mindig, bár volt, hogy csak jóval később. A fiatalabbak között volt, aki nem tudott mindenre rögtön válaszolni, így ő elment, és megkérdezte a tapasztaltabb kollégáját, majd később visszajött, és így válaszolt, de az ő igyekezetében sem volt hiány.
A különféle promóciós ajándékok után a babafotós hölgy érkezett a szobába. A kórházban született picikről ugyanis minden esetben készül egy fotó, amely felkerül a kórház honlapjára is egy galériába. A fotós hölgy több fotót is készít a babáról, amelyek közül egy ugye a honlapra kerül, egy pedig egy képeslapon kinyomtatva a kórház nevével és az újszülött adataival az anyukáé lesz. Ez eddig ingyenes. A többi fotót pedig meg lehet tekinteni (e-mailben is átküldi a fotós a kisméretű képeket, így még a hazamenetel után is lehet dönteni), és ha tetszik a szülőknek, akkor CD-n meg lehet vásárolni.
Reggel 8 és 10 óra között, amíg a babákat az újszülött osztályon vizsgálják, az anyáknál is vizitelnek. Itt nagy dolgok nem történnek, általában megkérdezik, hogy hogy van az ember. Én amikor (szerencsére már nagyon régen) utoljára kórházban voltam, még az volt a szokás, hogy a friss műtéti sebet naponta-kétnaponta megnézték, a kötést lecserélték. Furcsálltam, hogy ez itt nincs, és a harmadik napon rá is kérdeztem, hogy hogyhogy nem nézi meg senki, vagy nem cserélik le a kötést. Mivel így rákérdeztem, az orvos a vizsgálóba irányított, megnézte a sebet, és lecserélte a kötést; és mindeközben elmondta, hogy ha nem fáj a seb, nem vérzik át a kötés, nem váladékozik stb., akkor nem kell hozzányúlni egészen a varratszedésig, mert az a legjobb, legsterilebb kötés, amit a tiszta, steril műtőben tesznek rá. Így ebben megnyugodva mentem haza később, és a varratszedéskor (ami egyébként a műtét után egy héttel esedékes, és utána már érheti víz a sebet – végre lehet rendesen zuhanyozni!) került le már tényleg csak az a második kötés.
Ami az étkezést illeti, a koszt a szokásos kórházi. Ez a császárosok esetében azt jelenti, hogy az első napon pépes, a második napon epediétás, a harmadik napon pedig már normál menü. Így a császárosok legalább tapasztalhatnak valami progressziót. ;) Pl. a reggeli első nap egy kefir, második nap már egy kenyér is jár hozzá, harmadnapon pedig egy szelet paprikával, sajttal és talán vajjal is kiegészül a lakoma. Az ebéd is ugyanígy fejlődik fel az első napi üres leves és krumplipürétől a harmadik napi nemüres leves és hús-krumpliig.
Az étkezések a nővérpult mellett lévő étkezőasztaloknál történnek. Itt van egy hűtő is, ahová névvel ellátva mindenki tehet be saját élelmiszert, illetve van mikrohullámú sütő és vízforraló is, amit bárki használhat.
Koraszülött részleg:
Szerencsére erről az osztályról nincsenek tapasztalataim, de a kórházválasztásnál megnyugtató volt számomra, hogy NIC-PIC II. osztály is van az intézményben, tehát ha valami baj adódna az újszülöttel, valószínűleg akkor sem nem viszik el egy másik kórházba, hanem egy helyen maradhatunk. (Egészen pontosan nem tudom, hogy a II. szint mit jelent, úgy tudom, hogy talán a tartós gépi lélegeztetés az, amit ezen a szinten nem tudnak biztosítani – de ezt azért ne vegye senki készpénznek, nem értek hozzá.)
Összefoglalás:
Összességében pozitív benyomásom volt a kórházról. A szülészet és a gyermekágyas részleg szépen rendben van (annak ellenére, hogy a kórház más részei esetében ez nem mindig igaz), az orvosok és nővérek többsége udvarias, jóindulatú és segítőkész volt. Egyedül azt nehezményeztem, hogy a megszokott kórházi protokolltól mégsem volt olyan könnyű eltérni – ami nem is lett volna baj, ha előzetesen nem mondják azt, hogy de, nyugodtan el lehet. (Most arra gondolok, amikor a halvány kérdésem ellenére elvitték a gyerekemet a második éjszakára.) Mindazonáltal, ha valaki karakánabb, és nem hagyja magát ilyen könnyen lerázni; vagy pedig nem is ragaszkodik ahhoz, hogy az első két éjjelen mindenképp vele legyen a gyereke; akkor nyugodtan válassza a Dél-Pestit, mert egyébként a budapesti mezőnyben megállja a helyét. 10-ből kb. 8 pontot adnék nekik.
Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház , Budapest
szülés ideje: 2015 nyár
pontszám: 8/10
Augustina
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
