A héten elég filozofikus hangulatba kerültem. Egy közeli ismerősömről kiderült, hogy nem gyógyult meg a rákból, áttétei lettek, operálhatatlan. Nálam csak pár évvel idősebb, három gyereke van. Pár hónapja szintén rákban meghalt a középiskolai osztálytársnőm, három gyerek maradt utána. Bár nem voltunk szoros kapcsolatban, mégis megrázott a dolog. Két napja a lányom osztálytársának édesapja halt meg, szintén rák, szintén fiatalon. Három gyerek…
Valahogy érzékeny vagyok most erre. Nyilván amúgy is megrázó, de eddig valahogy úgy gondoltam, hogy én még fiatal vagyok, csak az „idősek” halnak meg. Távoli volt a halál. Mostanában viszont hozzám egyre közelebb történnek ezek a dolgok, ráadásul ott van Anyu is, aki bár most sokkal jobban van (három hét szanatóriumi kezelés után), de néhány hétig azt hittük, nem éri meg a karácsonyt.
Elgondolkoztam, hogy mennyire törékeny az élet. Mennyi mindennek tulajdonítunk adott pillanatban óriási jelentőséget, aztán kiderül, mennyire lényegtelen. Az elmúlt napokban végiggondoltam, hogy ez az egész életmódváltás miért van. Tovább szeretnék élni? Jó példát szeretnék mutatni a gyerekeknek? Jól akarok kinézni? Miért akadtam el a mozgásnál?
Őszinte leszek: azért csinálom, hogy mások megdicsérjenek. Kell a tudat, hogy akár az ismerősök, akár Ti, ismeretlenül, elismerjék, amit csinálok. Hogy mekkora dolog öt gyerek és munka mellett még ezt is bevállalni.
És szerintem itt a hiba a dologban. Mivel a céljaim nem teljesen magamról szólnak, hanem egy része a kirakatnak, ezért nem jutok túl bizonyos nehézségeken. Ezért van, hogy néha belecsúszok egy-egy egészségtelen napba, ezért engedek meg magamnak néha több édességet, és igen, szerintem ezért nem megy a mozgás.
Ti mondtátok, és teljesen igazatok van, hogy amíg nekem nem fontos a mozgás, addig nem fogok rá időt találni. Most úgy gondolom, hogy az életmódváltásom nem teljesen öncélú, van benne némi magamutogatás, emiatt nem tudom a mozgást elég fontossá tenni.
Remélem, sikerült érthetően fogalmaznom.
És mivel az Élet – úgy tűnik – nagyon múlandó, talán ideje eltöprengeni azon, hogy mi az igazán fontos, mi az, amiért érdemes és kell tenni. Mi az, ami magamról szól, és mi az, ami másokról. Mit teszek magamért, igazán, őszintén.
Ez a poszt most rövid lett és érzelmes, de pont belefér a csizmátokba.
Heti tipp: gondoljátok végig, hogy mik azok a dolgok, amik valójában nem annyira fontosak, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk nekik. Egy kis szellemi nagytakarítás, hogy tisztábban lássunk…
Zsé
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
