A történetet ott kezdeném, hogy legnagyobb gyermekünk ötévesen kezdte az óvodát. Ennek két főbb oka volt: az első az, hogy elég súlyos ételallergiája volt (földimogyoró- és szójaallergia keresztallergiával fűszerezve), a második pedig, hogy mivel megszületett a testvére, és én úgyis itthon voltam, így nem lettünk értelmét annak, hogy háromévesen óvodába vigyük. Akkor még nem is igényelte. Ennek ellenére sokat jártunk gyerek közösségbe.

Négyéves elmúlt, amikor kezdte mondogatni, hogy nagyon szeretne óvodába menni, ezért szeptembertől ő is elkezdte az óvodát. (Augusztusban töltötte be az 5. évet.) Óvodának a körzeti óvodát választottuk, rosszat addig nem hallottunk róla, és egész közel volt busszal. Én akkor már a harmadik gyermekünkkel voltam várandós, így praktikusnak tűnt, hogy kb. tíz percet kell buszoznom, ha éppen a férjem munkája nem engedi meg, hogy szállítsa a gyerkőcöt.

Szóval beiratkoztunk, felvettek minket, hurrá. Vegyes korosztályú csoportok voltak. Nyáron megismerkedtünk az óvó nénikkel, tartottak családlátogatást. Elsőre szimpatikus volt mindenki mindenkinek, mármint azt hittem. Hogy őszinte legyek, nagy naivan nem feltételeztem, hogy egy 30 éves tapasztalattal rendelkező pedagógus árthat, okozhat bajt. Úgy gondoltam, nekem szülőként, tisztelnem kell a pedagógust az összes elvével együtt. Még mielőtt lincselés kezdődne, leírom, most is így gondolom, kiegészítve azzal, hogy amennyiben az elvei a gyermekem, és persze a többi gyermek érdekét szolgálja. Vártuk az első napot, a gyerek izgatottan, én egy kicsit gondterhelten, hogy majd hogy boldogulunk a beszoktatással.

Elérkezett az első nap, mentünk az oviba Apa, Kistesó, Anya. A gyerek boldog volt, beszaladt, játszott szuper. A második napon felkelt és óvodába akart menni. Hát hatalmas kő esett le a szívemről, hogy szereti, nem akar rajtunk lógni, menni akar. A férjem vitte, úgy volt, hogy ebédig maradnak, de ha minden oké, akkor otthagyja egy órára. Szerintem még 11 óra sem volt, már hazaértek. Néztem, mi a manó? A gyerek nem beszélt, Apa mondta, hogy elment sétálni, a gyerkőcöt otthagyta, mire ment vissza, vagy nyolc gyerekkel dulakodott (óvó néni sehol). Próbálta megbeszélni a bölcs pedagógussal, hogy mi történhetett, a válasz az volt, nem szocializáltuk megfelelően a gyereket. Ebéd közben ültem, bámultam a kaját, meg a gyerekemet. És rájöttem, hogy egy nagy szart. Nem vagyok elfogult, de a gyerekünk soha nem verekedett, nagyon sokat voltunk együtt más gyerekekkel, különböző korosztályokkal. Soha nem volt gond. A harmadik napon végig vele voltunk az oviban, nem volt gond. Aztán a következő héttől már egyedül szeretett volna ott maradni. Mivel ott nem adtak az allergiájának megfelelő ételt, így abban maradtunk, hogy reggeli után visszük, ebéd előtt hozzuk.

Az első napon átadtunk egy listát arról, hogy mit nem ehet a gyerek (pl. csonthéjasok, stb…), illetve a gyerek is ki volt akkor már okosítva a táplálkozását illetően, tudta mit lehet, mit nem. Szóval az első egyedül töltött nap után megyünk, a gyerek szeme, szája dagadt. Rögtön levágtam, hogy ez allergia (volt már allergiás sokkunk, tudtam, mivel jár). Kérdezem tőle, mit evett, erre mondja, hogy egy kicsi diót. Szegényre ráförmedtem, hogy miért, hát tudja, hogy nem szabad. Kaptam volna a gyereket, hogy rohanás gyógyszerért, erre jön az álom óvó néni, hogy nem tudja, mi van a gyerekkel, hogy így néz ki. Már csaknem elkezdtem elmagyarázni neki a nyilvánvalót, amikor hosszasan kifejti, hogy ma volt vitája a gyerekkel, mert nem akart diót enni, márpedig náluk nincs válogatás. WTF! Nagyon higgadt próbáltam lenni, és mondtam, hogy mert nem ehet.

Aztán próbáltam magamnál lenni, telefonáltam a férjemnek, aki közel dolgozik az otthonunkhoz, hogy kapja magát, és hozza a gyógyszert, mert így nem buszozok. Óvó néni csendesen elpárolgott, nehogy segítenie kelljen. A gyerek közben elmondta, hogy csak egy negyedet evett, mert nem akart kikapni. A férjem rekord gyorsan,  munkavédelmi felszerelésben, kb. mint valami félőrült megérkezik, gyógyszer bead, majd kérdezi mi történt. Ő egyébként nagyon higgadt ember, kivéve, ha a gyerekekről van szó. Előszedte az óvó nénit, elmondta, mi a nagy büdös helyzet, hogy ez allergiás reakció, szerencsére a gyengébb, de tudja-e mi ilyenkor a teendő? Persze, hogy tudja, megvárnak minket.

És akkor újfent elmagyaráztuk, mit ehet, mit nem ehet, és ha már evett, és ez történik, akkor nem teadélutánt tartanak, hanem mentőt hívnak. Aztán minket. Egy komoly allergiás sokknál percek vannak arra, hogy az ember cselekedjen. Ezután küldtem be gumicukrot, meg mindenféle felesleges dolgot, hogy ha édességosztás, szülinap, névnap van, akkor ő abból egyen. Allergia tekintetében ennél csak kevésbé súlyos problémáink voltak, azt leszámítva, hogy drága pedagógus azt hitte, hogy a mikuláscsomagban lévő földimogyoró nem ártalmas (biztos, mert Lappföldről érkezett). Egyébként vittem be cserecsomagot, de valahogy elkeveredett. Szerencsére a gyerek abból nem evett. Az allergiakérdés nyilván nem tartozik szorosan a témához, de így utólag belegondolva ez is a nemtörődömség, az oda nem figyelés egyik példája volt.

A történet folytatódik…

Angyalka

Allergiáról ezekben a posztokban is írtunk:

Viheted a kaját az oviba, ha ételallergiás a gyereked

Macskanyál és poratkaürülék fullasztja a gyerekeket

Kiütések borítják a gyerek arcát a hidegtől 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>