2012-ben váltam anyává kislányom által, majd hamarosan úgy döntöttünk férjemmel, hogy szeretnénk, ha minél előbb jöhetne a kistestvér. Hamarosan meg is fogant, majd 2014. július 3-án megszületett kisfiunk, Ádám, nem komplikációmentes terhességből, császárral. (Preeclampsia.) Úgy nagyjából két hónapos korában észrevettük, hogy diónyi nyirokcsomó-duzzanat van a hónaljában. Voltunk ultrahangon: (reaktív) fertőzéses alapú, majd elkezdődtek a többszöri sebészeti ambuláns kezelések.
Hosszú idő után, 17 hónapos korában derült ki, hogy mi okozza a tüneteit (láz, magas gyulladási értékek, hatalmas has, vizesedés, önkívületi állapotban lévő ordítások). A kórházi életünk 2015 december másodikával kezdődött. December 23-án, születésnapomon kimondták a diagnózist: TBC. (A pcr teszt pozitív lett micobactériumra). Tenyésztés. „Micobacterium bovis - Bcg oltás gyengített kórokozója". Döbbenet, félelem, „lefagyás”. Ez hogy történhetett?
Igazgató:
„Most hat hét intenzív tbc elleni kezelés kezdődik. Menjenek haza, pihenjenek, holnap jöjjenek."
Hazaindultunk, kiléptünk. Első dolgom a gyermekorvos hívása volt. Diagnózis: tbc. Fertőz? Hányszor mentünk be a rendelőbe, mennyi gyerekkel találkozott? Döbbenet. Másnap kórház. Meg fog halni. A mája a csípőlapátjáig ér. Nem, az nem lehet! De már a veséjén is van elváltozás. Kiborulás. A kurva oltás. Minek kell ez? Miért szurkálják bele a gyerekekbe épp, hogy megszületnek? Most tessék. Meg fog halni a gyerekem? Ez nem lehet. Istenem, nem hiszem el. A férjem, az erős, bátor férfi, sírását alig tudja vissza fojtani, könnybe lábad a szeme.
Ránézek a gyermekemre. Erőtlen, két keze kikötve, ekg, vérnyomásmérő, katéter, jejunosztóma, centrál véna? Úristen, egy ép rész nincs a drága kisfiamon. Zokogás. A nővérek ki-be járkálnak, pumpacsipogásra fel s alá... (Három hét.) Bemegyek, felkerült osztályra, olyan jó állapotba került. Majd kb. 3 hét múlva újra le. Az Istenit! Soha nem lesz ennek vége, az ártatlan gyerekem, aki itt mosolyog, szótagokat mond, meg fog halni? Nem, az nem lehet! Kétségbeesés.
Facebook, segítségkérő poszt, imaposzt, Novák Hunor oldalán „trollkodás”. Tényleg? Kell az oltás? Akkor az én gyerekem miért kapta el ezt. Miért? Rohadt oltás, tömik az összes gyerekbe, hogy pusztuljon a nép, aztán tojnak rá. Nekik csak egy eset, de nekem? Nekem a mindenem, az életem, a vérem!
És ennél a pontnál megtalált Labant Csaba, mindenféle áltudományos, oltásellenes dologgal. Hittem neki… És ennél a pontnál karolt fel egy Facebook-csoport, akik ezek ellen az oltásellenes emberek ellen küzdenek. Belecsöppentem ebbe a nagy közösségbe, ami elég érdekesen indult. Majd olvasgatva a csoportjukban, hol kételkedve, hol teljes meggyőződéssel kezdtem visszatérni a racionalitás talajára.
2016 decemberében a kisfiam először került veseleállás közeli állapotba, de sikerült az értékeit visszacsökkenteni ilyen-olyan dolgok elvételével, visszaadásával. Majd 2017 januárjában újra veseleállás-közeli állapotba került, de onnan már nem volt visszaút. Szepszis, kontrollálhatatlan, 200 körüli vérnyomás (egy két és féléves gyereknek), kiugró gyulladási értékek, kiugró pct - a kórokozó baktérium már a vérében volt. Nem ez volt az első, ez volt azt hiszem a negyedik szepszise, de innen nem volt megállás.
Elkékülő karok, zavart, vigasztalhatatlan viselkedés, sírás – nem volt mit tenni, narkotikumot kellett neki adni, hogy ne legyenek fájdalmai, szedálták. A hányás mindennapos volt, így a 14,5 hónap alatt egyébként is, de mivel már sugárban jött, vinni kellett mr-re, hogy eljutott-e az agyba a kórokozó. Mindig kis kocsiban tolták le a kisfiamat a nagyobb vizsgálatokra, műtétre. Most is jött érte a beteghordó, ugyanis altatni, lélegeztetni vittük, hogy az mr elkészülhessen. Most nem adtam oda a beteghordónak, én vittem a kezemben, a férjem jött velünk.
Bevittem az intenzívre, leraktam az ágyra, az orvosok, nővérek ott sürgölődtek. Búcsúzzak tőle, mert most altatják. Ült az ágyon a kisfiam, és ahogy távolodtam tőle, nyújtotta felém a két karját és mondta: „anyaanyaanya”. Még visszafordultam, mondtam neki, hogy ügyes legyen, mint mindig. Aztán már soha többé nem ébredt fel. Ezek voltak az utolsó szavai hozzám.
Még innen három hetet élt, az altatásból félig-meddig magánál volt, de soha többé nem tudta kinyitni a szemét, soha többé nem szólt. Az orvosok mindent megtettek. Az mr agyi érintettséget nem mutatott. Az agya volt az egyetlen szerve, ami egész életében ép volt. Altatásban a kezeit, lábait emelgette. Én többször felnyitottam a szemhéját, hátha mégis lát minket attól, hogy alszik. A szemei kikerics sárgák voltak. A keringési elégtelenségtől fenekén, tarkóján tenyérnyi fekete felfekvések, dializálás, piros bevérzések a mellkasán-ez már a májleállást mutatta a szem sárgaságával együtt.
Vizelete hol volt, hol nem. Órákig néztük, ahogy pár cseppnyi vizelet csordogált a katéteren keresztül. Millió cső, tubus, kanül, katéter, hickman katéter, dializáló kanül, centrál véna. Egy-egy a két combjában, egy-egy a csuklóján és egy a nyakán. Egy tubus a légcsövében, egy katéter a húgycsövében, egy cső a vékonybelében (jejunosztóma), egy cső a mellkascsövezéshez a bordáinál. Borzasztó nagyra vizesedve.
2017 február 14-én 0:11-kor csörgött a telefon, amelyben közölték, hogy 0:05 perckor felment az angyalokhoz. Teljes letargia, sírás, reggelig zavartan, egyik cigit a másik után szívva kint ültünk a férjemmel, míg a lányunk bent békésen aludt. Felfoghatatlan. Egy nyugtató kíséretében bevonatoztunk 15-én a kórházba a zárójelentésért, halotti papírokért, a bent maradt holmijáért.
Elindultunk haza fele, de a klinika udvaráról nem tudtunk mozdulni. Nem volt erő a lábainkban, nem vitt semerre, mintha földbe gyökerezett volna. Taxit hívtunk végül, ami a városunkba vitt. De még volt elintéznivaló. Temetkezési vállalat, gyerekorvos, ruhát venni a kis testének, ami már örökre rajta marad. Szürreális volt az egész, végig a temetésig, ahol úgy gondolom, a hozzá legméltóbban tudtunk elbúcsúzni. Haragudtam mindenkire, mindenre, Istenre. Mégis katolikus temetést szerettem volna neki.
A templomba érve végig kellett várni egy misét, ahol félhangosan szidtam az Istent, hogy ugyan miért, miért nem gyógyulhatott meg, ha már ennyit szenvedett? Miért? Oltás? Miért? Minek kell az? Miért? Majd mikor már kezdett letisztulni a dolog, egyre biztosabb voltam benne, most már a férjem is, hogy akárhogy is történt, mert megtörtént valahogy, mégiscsak jó, hogy vannak oltások. Ez az első bizonyosság akkor volt, amikor az oviban kb. egy hónapig tombolt a bárányhimlő és csak a lányom és egy másik oltott kislány nem kapta el a betegséget. (A lányom oltva van himlő ellen.) Láttam sok gyereket millió pöttyel, van, akik az intenzíven kötöttek ki súlyos szövődményekkel.
Nincs már feketehimlő, amiben milliók haltak meg régen, és ugye ezt a betegséget az oltásokkal sikerült teljesen eltüntetni a Földről, ezért már nincs is ellene oltás. Vagy ahogy az interneten lehetett látni, hogy egy kisfiúnak a lábait kellett amputálni, mert agyhártyagyulladást kapott. Lányom ez ellen is kapott oltást, sőt, a betegsége előtt a kisfiam is. A C típus ellen. Sajnos a B típus még számunkra elérhetetlen az ára miatt.
Rengeteg beteg kisgyereket láttam, közvetlenül is, amilyen betegségek megelőzhetőek lettek volna, ha megkapják a kicsik az oltást. A kisfiam sajnos a millióból volt az egy. A sok-sok millióból egy, aki elkapta. Nem tudjuk, volt-e valami a háttérben vagy sem, sajnos a genetika-kutatás nem tart még ott, hogy ez számunkra megtudható legyen. De annyi bizonyos, hogy akik azzal jönnek, oltásellenesek, hogy a pénz miatt találják ki ezeket az oltásokat, akkor megnyugtatnék mindenkit, hogy több milliós nagyságrendű volt a kisfiam a kezelése, amiért nekünk nem kellett fizetni.
A genetikai és kutatólabort az egyetem fizette, ami ha jól emlékszem ötmillió forintba került, és az csak egy! vérből való genetikai és immunológiai vizsgálat volt. Millió vért kapott, rengeteg gyógyszert, egyiket külföldről hozatták. Két nagy hasi műtét, többszöri hickman és egyéb vénabeültetés, ultrahangok számtalan, három mr vizsgálat, több röntgen, parenterális táplálás, stb, stb. Én úgy gondolom így utólag, hogy mindent megtettek érte, akkor is, ha rengetegszer összevesztem orvosokkal, igazgatóval, összeesküvés-elméletek szövődtek a fejemben, bunkó voltam.
Kétségbeesett, féltő, rettegő anya, aki szerette volna, ha meg tudják gyógyítani egy szem kisfiát. A sok-sok idő és bizonytalanság, hogy mi lesz ennek a vége, számtalanszor kérdeztem magamtól. A bizonytalanságnál nincs rosszabb negatív érzés, mi lesz, hogy lesz, mi lesz, ha meghal, mikor lesz ennek vége, mi lesz a vége és mikor? És egyszer csak vége lett, és már azt mondom, bár ott lennénk még a bizonytalanságban, csak még élhetne. De ugye ez csak nekünk lett volna jó, az a kisfiam hosszabb szenvedését jelentette volna.
És miért biztatlak mégis az oltások beadására optimális körülmények között? Azért, mert bár a kisfiam beteg lett tőle - akár genetikai, immunológiai probléma miatt, akár nem - millió gyermeket mentettek meg az oltások. Kérdezd meg nagyszülődet, közeli s távoli ismerősödet, akik abban a korban már éltek, amikor nem volt ennyire fejlett az orvostudomány, hogy látott-e, átélt-e, tapasztalta-e akár magán bármelyik betegséget, ami ma már oltásokkal megelőzhető. Mert biztos vagyok benne, hogy a 60-70 éves korosztály nagyon sok mindenről tudna mesélni, ami nem a leányok álmába való, hanem inkább az oltásellenesek rémálmába, hogy elkap egy olyan betegséget, ami ma már vissza van szorítva, és nem tömegesen halnak meg gyerekek, nem betegek tőle. Bőven van még olyan betegség, ami szedi az áldozatát korunkban is, és imádkozhatunk, hogy legyenek olyan okosak orvosaink, hogy megtalálják rá a gyógymódot, vagy akár egyetlen szúrással kiiktathatjuk azt a rizikófaktort az életünkből, hogy az élet valamivel szebb oldalát élvezhessük.
Belegondoltál már abba, hogy hány millió gyermek nem köszönheti az életét ezeknek az oltásoknak? Belegondoltál már abba, hogy talán te azért élhetsz, mert anyukád vagy nagymamád megkapta ellene az oltást és nem ment el még egyik betegség miatt sem ezek közül?
P.P.Tünde
Oltásokkal kapcsolatban ezekben a posztokban írtunk:
Kanyaró-hisztéria, avagy ezért fontos a védőoltás
Csecsemők halnak meg az oltásellenesek miatt
Védőoltás nélkül sok gyereket vinne el a rémkirály
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
