A nőket sújtó erőszak elleni fellépésről fogadott el nyilatkozatot az ENSZ nővédelmi ügyekben illetékes bizottsága múlt héten pénteken.

A megállapodáshoz – az utolsó pillanatban - a témában eddig külön álláspontot képviselő muzulmán országok is csatlakoztak. Ezek az országok az utolsó pillanatban fogadták el azt a kitételt, amely szerint az erőszakra nem lehet mentség semmilyen szokás, hagyomány vagy vallási megfontolás. Fenntartásokat fogalmazott meg a nyilatkozat egyes részeivel szemben a Vatikán is.

A Vatikán, Irán és Oroszország sokáig szerette volna törölni az állásfoglalás végleges szövegéből azt a részt, amely kimondja, hogy a vallás és a helyi szokások, hagyományok nem jelenthetnek felmentést a kormányok számára a nők elleni erőszak felszámolásának kötelezettsége alól. E három állam azt a részt is kifogásolta, amely nemi erőszaknak tekinti a férj vagy élettárs által kikényszerített szexuális együttlétet.

A világszervezet nővédelmi ügynökségének vezetője, Michelle Bachelet történelminek nevezte a megállapodást. A nyilatkozat elítéli a gyengébb nem elleni erőszakot, és rögzíti az azzal szembeni küzdelem alapelveit, de közben utal a rendkívüli helyzetekben lehetséges terhességmegszakításra és a nemi úton közvetített betegségek kérdésére is.

Tízből hét nő élete során megtapasztalja mit is jelent a nők elleni erőszak. Míg 125 országban létezik valamiféle jogi szabályozás az ilyen cselekedetek elkövetőinek felelősségre vonásra, addig a világon 603 millió nő olyan országokba születik és helyeken él, ahol a jog nem védi őket az erőszakkal szemben.

A nyilatkozat nem kötelező érvényű, de emberi jogi aktivisták szerint elegendő súlyú ahhoz, hogy az alapján nyomást lehet gyakorolni egyes országokra a nők jogainak erősítése, életkörülményeik javítása érdekében. Ennek a dokumentumnak az elfogadásával a részes kormányok most – legalább a politikai nyilatkozatok nyelvén - egyértelművé tették, hogy a diszkriminiációnak, valamint a lányok és a nők elleni erőszaknak nincsen helye a huszonegyedik században.

 Center

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?