(Írta: Tracey Harrington McCoy, Newsweek, 2013.Okt. 14 & 21)

Kimberly Gervaise a New Jersey államban élő háromgyermekes háztartásbeli anyuka öt éve csatlakozott a Facebook közösségéhez. Rendszerint alig néhány havonta oszt meg tartalmakat, amelyek főként különleges alkalmakkal, szülinappal és hasonlóval kapcsolatosak. Jelenleg 393 ismerőse van, akik közül szeretné ha némelyek kicsit jobban visszafognák magukat. "Kissé ideges leszek azoktól az emberektől, akik fontosnak tartják a gyerekük kiváló bizonyítványát posztolni", mondja. 

 

"Biztos, hogy a legtöbben simán csak büszkék, de engem akkor is idegesítenek". Gervaise szerint egyre több anyuka használja a Facebookot arra, hogy az életével és szülői módszereivel kürtölje tele a világot. A Gervais-hez hasonló nőknek nem könnyű megúszni a bejelentkezést úgy, hogy ne érezzék kellemetlenül magukat.

 Támadnak az anyatigrisek

Felvágni a kölykökkel? Ebben semmi újdonság nincs. Csakhogy a Facebook előtt a nagy hasonlítgatósdi a játszótéren vagy az iskolai parkolóban zajlott. Az anyák kis csoportokban, diszkréten kitárgyalták a gyerekeket, hogy lássák, melyik vett rakétarajtot és melyik gyerek maradt le leginkább saját csemetéjükhöz képest?

Nos, most ez egész álló nap zajlik egy hatalmas elektronikus homokozóban. A Facebook anyákra folyamatosan záporoznak a bejegyzések az ismerősök gyerekeiről, azok sikereivel egyetemben. Az Edison Research's Moms and Media 2013 felmérése alapján a Facebookot használó anyák 57 százaléka 35 év feletti. Ők a nők első generációja, akik gyermeküket teljesen a Facebook-éra alatt nevelik. Szingliként indultak. Flörtöltek, pletykákat és partifotókat osztottak meg a világgal. Most pelenkákat cserélnek, allergiák miatt aggódnak, és erős kézzel navigálnak az anyaság veszélyes vizein. Ha a Facebookon is tevékenyek, akkor mindezek mellé egy óriási tömeg előtt kénytelenek szerepelnek és tanulni.

Az anyukák komoly Facebook felhasználók. Edisonék 2013-as kutatása azt mutatta, hogy tízből hét anya tagja a közösségi hálónak, ahol több mint 1000 nyílt és privát mama-csoport létezik a párszáz főstől a több tízezres tömegig. Ezek a csoportok a biliztetéstől az iskolai felvételikig minden gyerekekkel kapcsolatos témát kitárgyalnak.

A Facebook színes demográfiai kaleidoszkópjában az anyukák azok, akik a legtöbbször jelentkeznek be (átlagosan napjában 5,1-szer, Edison szerint). És mindig visszatérnek, még akkor is, ha záporoznak rájuk a "Az én gyerekem okosabb/egészségesebb/boldogabb mint a tiéd " típusú bejegyzések.

Egy olyan anyának, aki alig képes időben feladni a gyerekére a ruhákat, annak komoly bűntudatot, esetleg önbizalomvesztést okozhatnak a tökéletes családot lefestő posztok. 

"Kinek van ideje a foltokat kipucolni? Kinek van ideje kitakarítani az éktelen disznóólat?" mondja Meredith DePersia San Franciscóból. "Egy lógósnak érzem magam, amikor látom azokat a bejegyzéseket".

Íme, a tökéletes időrabló, amely egyben tökéletes önbizalomrabló is. És még a sok olvasót maga mögött tudó mama-blogger is sérülékenynek érzi magát. "A Facebooktól szarul vagyok" mondja Glennon Doyle Melton, akinek a "Gyerünk tovább, Harcos" (Carry On, Warrior) c. könyve bestseller lett. "Tökmindegy, hogy mennyire vagyok elégedett az életemmel, karrieremmel, családommal, társasági életemmel, házammal, satöbbi. Amint belépek a Facebookra, mások életébe bepillantva azonnal kényelmetlen érzés kert hatalmába, mert összehasonlítgatok. A kétely apró magva a zsigereimbe ékelődik, és ez nagyon-nagyon rossz érzés."

Ez a jelenség sok nőt kiborít. "Amikor a fiam kicsi volt, azok a bejegyzések teljesen kikészítettek, amelyekben az anyák arról áradoztak, hogy a babájuk milyen remekül alszik", mondja egy texasi anya. "A fiunk szörnyen rossz alvó volt, ezért az első évet totálisan kifáradva töltöttük. Legyünk őszinték: amikor olyat láttam, hogy "X baba egyhuzamban hat órát aludt az éjjel", én simán blokkoltam az illető posztolót egy időre, annyira  irritált".

Egy médiamunkás anya Virginiából egyszerűen kiszállt a játékból. "Egy ideje nem Facebookozom, mert tele lett a hócipőm azzal, ahogy mindenki a tökéletességet mutogatja nekem".

Posztolás és a hencegés

A Facebookon sehol nem előírás, hogy mindig az igazat kell mondani. Az pedig általános emberi tulajdonságnak tűnik, hogy mindenki életének legjobb verzióját igyekszik megmutatni. A gondosan válogatott vakációs fotóktól a tökéletes első-nap-az-iskolában beállításig mindannyiunk, nem csak az anyák, igyekszünk úgy tenni, mintha életünk problémamentes és örömteli lenne. És ez rohadtul idegesítő tud lenni akkor, amikor épp amiatt dühöngsz, mert a négyéves gyereked a hátad mögött zabkásával festette át a konyhát.

"Egy ismerősöm a lánya rajzát tette közzé, amely elképesztően szép volt. Sokkal szebb, mint amit az én fiam tudott rajzolni.", mondja egy anya Texasból. "Bepánikoltam egy pillanatra, aztán sikerült lenyugtatni magam. Ha valaki mindig tökéletes cuccokat tesz fel, azt gondolom: Nem, ezt nem veszem be! Senkinek sincs tökéletes élete!"

A probléma egyik oka az, hogy ebből semmi nem történik valós időben, szemtől-szemben. Az interakcióból hiányoznak azok a kommunikációs elemek, amelyek az egyébként jóindulatú posztolókat is megvédenék a kérkedés vádja alól. "A Facebook és hozzá hasonlók nem változattak azon, ahogy az emberek a hencegésre válaszolnak. Azon viszont változtattak, hogy az emberek mennyit hencegnek.", mondja Dr. Pamela Rutledge a Media Psychology Research Center igazgatója. "A publicitás széleskörű lehetősége elmosta a határmezsgyét a megosztás és a hencegés között. Amikor egy csoporton belül kérkedsz, könnyű észrevenni, amikor eltávolodnak tőled. A Facebookon sokkal nehezebb észrevenni, hogy kiket távolítasz el magadtól."

Folyt köv.

Feri