Jártatok már úgy, hogy a barátnőtök egyszerre terhes veletek? Na nem napra pontosan, csak úgy pont, ahogy te bejelented a baráti körben (mivel betöltötted a 12. hetet), hogy terhes vagy, következő hónapban ő bejelenti, hogy 5 hetes terhes. Na, én pont így jártam. 

Számomra frusztráló volt… amint én elkezdtem vásárolni, ő következő nap ment, és ugyanazt megvette. Jó, a minta nem ugyanaz volt a kis pelenkázón, mint a miénken. 

Semmit nem tudtam egyedül átélni. Nem én akartam a társaság középpontja lenni, félreértés ne essék, csak egyedül akartam megélni az első terhességem örömét, de nem jött össze. Minden nap volt egy kérdése, hogy én ezt hogy, miért, mikor, meddig… Na, persze a végén megpróbált „megelőzni “, ha lehet így fogalmazni. Neki a kiságy hamarabb össze volt rakva, és én ezt hallgathattam is hetekig. 

Persze örültem az ő terhességének is, de amint kiderült nekem, hogy lány, az addig ő fiúnak érzett babája is lánynak érződött (A végén amúgy bebizonyosodott, hogy mind a ketten kislányt hordunk a szívünk alatt.)

Mivel az én lányom koraszülött lett (olvashattátok már a szüléstörténetem, bár most az anonimitás miatt nem eleveníteném újra), ezért ő érezte, hogy az ő lánya még hamarabb fog megszületni. Kérdem én, csupa jó szándékkal, normális az olyan ember, aki koraszülött babát akar azért, hogy „megelőzhessen” bárkit is? 

Ha az én lányom próbálkozik valami új mozgással (jelen helyzetben kúszással), az övé már azt következő nap tudja is. Persze mindenkinek a sajátja a tökéletes, és a legügyesebb, de miért kell versenyezni? Örülök, ha az ő gyereke, aki három hónappal fiatalabb, csinálja azokat, amiket amúgy a nagykönyv szerint még bőven ráérne. Nem vagyok féltékeny. Viszont azt érzem, ő igen… 

Amikor találkozunk, a saját gyerekét rögtön lepattintja, és az enyémet már veszi is ölbe. Ami engem zavar, mivel én nem veszem annyit ölbe, mint ő. Szeretem, ha a földön játszik, próbálom minél többet odarakni, hadd erősödjön, erre jön ő, és ameddig nálunk van egy percet nem rakja le az én lányomat. 

Ha az én lányom fogzik, természetesen az övé is. Es naponta megkérdezi, hogy „naaaa, kibújt már a fogacska?” Persze, mert az csak úgy hiphopp kibújik. 

Kíváncsi leszek, az első lépéseit amikor megteszi, és esetleg az én lányom még nem, vagy az első szavait hamarabb mondja, akkor majd azt is hallgatni kell hónapokig? 

Oh, és a végére majd’ el felejtettem. Fütyül és csettint a lányomnak, hogy rá figyeljen. Nálunk a kutyának szokás fütyülni, számomra ez sértő is, hisz én sem fütyülök se neki, se a gyerekének, se a férjének.

J.

Anyasággal kapcsolatos cikkeinket itt találod.