Azt hittem, a tatai kiruccanás lesz a nyár fénypontja, de az ugye csak valami pislákolásféle dologra sikerült. Ez a hét viszont jól indult! Első és legfontosabb, hogy hétfőn tizenhat éve, hogy 15:15-kor anya lettem. Szívecskék meg csillámpónik. Nem biztos, hogy NagyFiú is ezt érezte, mikor "hajnali" fél 8-kor KicsiFiú elbégette neki a szülinapi jókívánságot, de hát már nagyon mehetnékje volt, és gondolta, ha ez is kipipálva, akkor már indulunk is a Mamához. PiciLány jófej volt, mert a buszról leszállva aludt el, ezzel mérhetetlen szabadságot adva nekem. Két gyerek otthon, kettő lepasszolva, egy meg alszik. Használjuk ki! Kicsit kóvályogtam a környéken. Igazából nosztalgiáztam. Itt dolgoztam és azelőtt Kedves is itt lakott. Leszerveztem néhány villámrandit, bevásároltam, parkban szoptattam miközben kicsit kinyafiztam magam. Cserébe meghallgattam, hogy hülye vagyok és használjam a tükröt és mivanveled te pozitívcsaj!??? Meg higgyem el, minden rendben lesz! Az Isten is úgy akarja, hogy kimenjek a Szigetre. Ámen.
Hazafelé PiciLány elaludt újra. Tiszta Hawaii.
Próbáltam a frissítő pofonnak szánt mondatokat hasznosítani magamban. Kedd reggelre nem is volt semmi, ami letörölhetné a mosolyomat. A délelőtti altatásnál egy gyors bevásárlás. Már a padok a bolt előtti parkban várakoztak és a hangosbemondó angolul is tájékoztat. Hazafelé a buszról leszállva egy bőröndös-sátras csapatot kerülgettem a babakocsival. Imádom. Minden évben! Ha én nem megyek, akkor is. Sokszor alig fértünk fel a hévre, de engem akkor is csupa klassz érzéssel tölt el az, ami a fesztiválozókat körüllengi. Nekem is egy csipet felszabadultság, mert a hangulat ragadós.
"Anyu, mi a kaja?"
- kérdezte NagyLány.
"Amit találsz. Azaz a tegnapi. Ma Miss P***a vagyok. A legnagyobb gondom az lesz, hogy az unikornis vagy a cicakornis körömmatricát rakjam fel!"
Miközben szivárvány színűre lakkoztam a körmöm.
Az élet szép, hát nyilván nem ez volt a legproblémásabb a napban. PiciLány nyűgi napot tartott délutántól kezdve. Próbáltam cumisüvegből etetni tejjel és tápival is, de ő inkább éhenhal. Én meg tördeltem a csinosra lakozzott kacsóimat.... "Mi lesz így holnap???" Semmi nem lett. Két nyafizós nap nincs egymás után. Végigtoltuk vele a Szigetet napközben, de jött az este. Nem akaródzott az elalvás. Sírt Kedvesnél, a Mamánál. Végül nagy nehezen én altattam el. Azonnal ki is lőttünk. Már fél 8-kor miénk volt az élet és tutira tudtuk, hogy fél 12-ig ez így is marad. Éjjel fél 2-kor értünk haza. Alaposan kiélveztük a szabadságunkat. Engem 150%-ra töltött ez a buli! Hihetetlenül élveztem, hogy a babakocsi helyett újra egymás kezét fogtuk.
Mama szuperül megoldotta a dolgokat. Örök hálám neki!
Túl sokáig maradtunk, mert a másnap kínkeserves volt. Aludtam négy órát egy szoptatással megszakítva. Na nem is csináltam semmit. Zombiztam a lakásban és pont úgy éreztem magam, mint egy Szigeten töltött "rendes" nap után, pedig két sör az összes, amit ittam. A melleim egész nap durranásig feszültek. Ugyan lefejtem két üvegnyi tejet még a nap folyamán, az esti adag ugye bent maradt. Valamennyitől megváltam amint hazaértünk, de az előző nap nyomot hagyott. Estére kezdett normalizálódni a dolog.
Semmit sem bántam. Alig pár év és mehetünk több napra is! Még a Sziget-mámorban lengedeztem egy kicsit pénteken is, de volt fontosabb. NagyLány szülinapja. Ennek okán együtt reggeliztünk a közeli kézműves pékség teraszán. Régen voltam vele így kettesben. Mármint szórakozni. Ő persze imádja a közös shoppingolást is, én mondjuk kevésbé.
Este megint szidtam a hülye fejemet. A torta. Miért nem veszem meg ilyenkor??? Mellesleg most kettő. És a kicsik is éppcsak hazaértek, tele mondandóval. Legalább a piskóta bolti volt. Azt sosem vállalom. Arra figyelni kell és mostanság nem azokat az időket élem. A krém meg a csoki a tetejére így is csúfságokat művelt. A sírhatnékomat elchateltem Kedvesnek, aki öntött belém némi reményt és bizalmat. Így a konyakosmeggy torta végül nem csak fini lett, de szép is.
NagyLány kikészihihít! Eddig hallani sem akart olyat, hogy rózsaszín, most meg.... giccsesen rózsaszín tortát kért. Neszeneked! Itt van! Volt azon minden. Meglepit nem kapott egyáltalán. Csak olyasmit, amit együtt vettünk, hogy maaajd a szülinapon... Úgy fest neki ez kell. Csupa vidámság volt az egész lány. Dejó volt látni. Mondjuk mostanában jókedvű és a kisebbek iránti utálatát is finomabban, meg ritkábban hangoztatja. Pláne mikor nincsenek itthon. Muhaha.
Jól esett a pár nap csend. A kamaszok csipája ugyan kinyílt, NagyLány pedig teljesen kivirágzott. Végre! Aztán pénteken este teljes lett újra a létszám, megtelt a lakás élettel (tesóvitákkal). Nem tart sokáig a helyzet. Apuka előkerült és a nagyok mennek is hozzá már hétfőn, a kicsik szerdán csatlakoznak. Mi meg hétvégéig egy gyerekesek leszünk. Még nem tudom mit kezdünk ezzel a hirtelen jött, fenenagy szabadsággal.... Fura lesz. De sebaj! Rápihenünk a szeptemberi hajrára!
Nanta
Nanta eddigi írásait itt olvashatod!
