Jelentem, itt vagyok, a teljes nihil szélén némi agybajjal megfejelve. Kínlódom, és minden józan eszem, ösztönöm és tisztánlátásom odalett. Meg sem tudom fogalmazni, mi a bajom. Múlt héten volt némi erős rendszertelen fájásom, némi kis tágulásos vérzéssel, dokihoz mentem, szerinte ez normális a harmadiknál, csak a görcsöket kell kerülni. Megint beleestem a hibámba, és kérdezgetni kezdtem Dr Google-t. Beijedtem, mert más kapott tüdőérlelőt, mást befektettek, más nem érti, miért nem kaptam már a 23. héten, mikor ez az egész elkezdődött, és már nem is valószínű, hogy a betöltött 34. után adnak, én meg semmit nem éreztem, mit kéne tennem: verni az asztalt a dokinál, figyelmen kívül hagyni mást, mert én én vagyok. Besokalltam, ez volt a hab a tortán a 10 hétig tartó aggódáson, és egyszerűen kikapcsolt az agyam a jóváhagyásom nélkül, és most üresség van bennem is egy kicsit. Haragszom magamra, mert amúgy nem vagyok ilyen tejbetök, de valami lefogja a kerekeket, ha az agyam önvédelme az, akkor köszönöm, talán stressztől akar kímélni, ami biztos csak árt.

Nem, még mindig nem pakoltam el a cuccaim az egészségügy-tisztasági dolgok kivételével, de Saulét már igen. Alig találtam valamit neki, sőt alig van ruhája, pedig azt hittem, hogy rengeteg van. A rózsaszín csajosakból van sok, Brájtinak egy db fehér harisnyája van, kisnadrág egy sincs, sőt vékony pulcsi sem, és kis sapka sem. Még szerezni kell pár(?) dolgot neki. A szobájába való bútorok megvannak, csak be kell rendezni a szobáját.

Viszont elhatároztam, hogy mégiscsak fogadok szülésznőt. Lénánál fogadtam, Majánál tudtam, hogy az összes tünemény, de ügyeletben volt épp a Lénával fogadott. Kicsit kínos is volt, mert simán magára is vehette, hogy tán bajom volt vele, akkor is meg voltam elégedve, tehát vele szeretnék beszélni pénteken, elvégre ő már mélyrehatóan ismeri, mi a zörgés nálam, talán ez is számít valamit, és talán meglelem a támpontot is ebben a szellemi nihilben.

Jövő héten lesz az anyák napja az oviban, meglepődtek, mikor közöltem, hogy nem jönnek a Mamák hanem Apa lesz ott és én. Eddig úgy gondoltam, és nem is értettem minek anyák napjára az apukát vinni, főleg ha még a Dédiék Morzsija meg a távoli rokon is jön a kis csoportszobába.
Változik az ember, változik a vélemény, és szeretném, ha a jövőben is rugalmas tudnék lenni magammal is, mert különben önmagam karikatúrája és ellensége lennék idővel, és a gyerekek is megszívnák rendesen.

Egyszerűen úgy éreztük a férjemmel, hogy egyszer van első anyák napi ünnepség, jön hármaska is mindjárt, a mi legnagyobb kincsünk meg apait-anyait beleadott a gyakorlásba: verset tanult, mondókát, ajándékot készített az anyukájának. Szeretnénk meghálálni neki ezt azzal, hogy a másik személy is, akit a legjobban szeret, láthassa és büszke legyen a "művére". Az a két óra csak a hármunké lesz, olyan ritkán tudunk csak vele lenni, úgy éreztük, ezzel tudunk igazán örömet szerezni neki. Jövőre persze már mamák jönnek, úgy tervezzük, hogy bevezetjük ezt a többi gyerkőcnél is. Természetesen mindkét nagyihoz elmegyünk kiöltözve, virággal, és hallhatják az előadást.

Apropó, nagyik! Tudom, most elég ingadozó a hangulatom, ilyenkor jobban megtalálnak a kéretlen tanácsokkal, utasításokkal. Anyukám is szereti megmondani a tutit, de legalább nem erőszakoskodik. Hamarabb besértődik, ha nem úgy csinálom, ahogy szerinte kéne, de öt perc és szent a béke. Valamiért azt hiszem, hogy én bezzeg különb leszek, de biztos ezt határozta el ő is, és családi életünk mentora szintúgy, aki lassan saját magán is túltesz. Ha nem dolgozik, Maját viszi ebédért és eddig még sétáltak is. Tegnap is felvágódik, előránt egy fürt banánt a szatyrából a gyerek szeme láttára, persze meg sem kérdezte, hogy ehet-e a gyerek egy órával ebéd előtt, egyáltalán előránthatja-e a zacskóból a banánját, ha a kicsi látja!? Szokása a gyerekek előtt odaadni a csokikat, nekem mondja, hogy majd ebéd után megehetik... ja, magyarázza a gyerekeknek ezt!

Szóval készül kibontani a banánt, de nem ám a száránál hámozza, hanem az alsó részét leharapja és kiköpi az előszobaszekrényre, mint ahogy a szotyit szokták a kocsmapadlóra. Hirtelen nem tudtam, nevessek-e vagy sírjak, még nekem volt kínos a hezitálás, hogy szóljak-e, hogy anyuka ne tessék köpködni a szekrényre, azé' mégse má' egy talponállóban vagyunk! Nem szóltam. Megbeszéltük, mit hozzanak ebédre, erre felhív, hogy szerinte nem fogja megenni Maja, amit mondtam neki, a másikból kérne inkább, és választ sem várva hallom, hogy rendeli amit ő gondolt, hogy majd megeszi a gyerek. Nem ette meg. Hazajöttek , és amíg én a gyereket vetkőztetem, bevágódik az ebédlőbe, ahol az asztalon levél méretűre hajtogatott lap van, erre fogja és se szó, se beszéd kinyitja! Szerencsém, hogy tejbetök vagyok napok óta, különben biztos kitessékelem, hogy mégis mi a fenét képzel magáról!? Nekem baromi kínos ilyen dolgokra figyelmeztetni a nálam idősebbeket és azt, aki nélkül gyerekeim sem lennének! Na, ennyit a nyavalygásról és a szörnyülködésről.

A hasam nő, mint a hordó, szinte hihetetlen, hogy két hét múlva betöltöm a 36-ot! Jövő pénteken megyek ultrahangra és dokihoz, onnantól kezdve már csak 1-2 hét maximum a fekvés, és remélem, végre tudom élvezni a maradék időt, és jól emlékeimbe vésni, hogy milyen is mikor egy élet fejlődik bennem.

Minakó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?