A Bezzeganyán (is) sokszor kerül elő az alkoholizmus problémája. Magyarországon különböző becslések szerint hétszázezer-egymillió alkoholista él, alig akad ember, aki valamilyen módon ne lenne közeli kapcsolatban alkoholistával. Ugyanakkor nagyon sok a tévhit az alkoholizmussal kapcsolatban, a társadalmi megítélése pedig jellemzően vagy az elnézés – „hát igen, iszik, de hát ki nem” – vagy az undorodó elítélés – „akaratgyenge, jellemtelen disznó az árok szélén”. Ha pl. valaki kimondja magáról, hogy ő alkoholista, az – Magyarországon – megütközést, undort vált ki. Holott az, aki ezt ki tudja mondani, nagy valószínűséggel ismét képes a normális életre, valószínűleg józanabb, mint a megütköző többiek nagy része. A reálisabb kép nem is elsősorban azért fontos, hogy ne legyenek az alkoholisták kitaszítva, hanem sokkal inkább azért, mert mind az alkoholista, mind a környezete számára megkönnyítheti a gyógyulást, a családnak a helyzet feldolgozását, illetve az abból való kilépést.

Kép: Stockfresh

A tények:

Az alkoholizmust a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyértelműen a betegségek közé sorolja. Olyan idült betegségnek tartják, melynek kezdete alattomos, felismerhető tünetei vannak, s ezek az alkoholizmus súlyosságával arányosak. Az alkoholfüggőség testi és lelki tünetekben jelentkezik. A testi függőséget a toleranciafokozódás (egyre nagyobb mennyiségek ivása ugyanolyan hatás eléréséhez), és az alkohol hiányában vagy a szokottnál kevesebb mennyiségű alkohol fogyasztásakor jelentkező megvonási tünetek jellemzik. A lelki tünetek között szerepel a kontrollvesztés, azaz az ivás a nyilvánvaló egészségkárosító hatása ellenére is folytatódik. Az alkoholizmus fogalmához még a szociális helyzet károsodása is társul, mely a függőségben lévők, ill. családjuk életében jelentkezik. Az alkohol rendszeres fogyasztása akkor minősül betegségnek, ha az alkoholizmus testi, lelki és szociális tünetei már kimutathatóak.

Az első dolog, amit tudni kell az alkoholizmusról, az az, hogy nem egyéni gyengeség vagy morális tökéletlenség. Ez szenvedélybetegség, melyben az áldozatok fizikailag és pszichológiailag is függnek egy vegyszertől – az alkoholtól. Az alkohol a vegyi háztartásuk részévé válik, és befolyásolja a viselkedésüket és gondolkodásukat. Egyszóval az alkoholisták csapdába estek. Az alkoholizmus jelenlegi ismereteink szerint lényegében gyógyíthatatlan, progresszív (súlyosbodó), halálos betegség. Nem várható (bár egyes szakemberek szerint nem teljesen kizárt), hogy egy alkoholistává vált ember ismét képes legyen normálisan inni. Az egyetlen lehetőség a tünetmentesen tartás, ami a teljes absztinencia révén érhető el. Ezzel lehet kilépni az említett csapdából.

Az előbbi két bekezdésből egyrészt következik, hogy az alkoholistát magáért a betegségéért elítélni körülbelül olyan bölcs, mint mikor az óvodában a lisztérzékeny gyerekre azt mondja a korlátolt óvónő/dada, hogy válogatós a nyavalyás, tessék megenni a kenyeret. Másrészt viszont, az a tény, hogy az alkoholizmus betegség, egyetlen alkoholistát sem mentesít az ivászata KÖVETKEZMÉNYEITŐL, nem teheti szét a két kezét, hogy „mit csináljak, beteg vagyok”!

Az alkoholisták magatartása és a részegség alatti csökkent értelmi képessége alaposan érintheti a környező családot és barátokat, házassági konfliktusokhoz és váláshoz vezethet, illetve hozzájárulhat a családon belüli erőszakhoz:

AZ ALKOHOLIZMUS CSALÁDI BETEGSÉG!

Az alkoholizmus olyan betegség, amely az egész családra hatással van. Megpecsételi az alkoholistát és elszigeteli a családtagokat egymástól és a körülöttük lévő világtól. Mivel a családban mindenki érzéseit, gondolatait, cselekedeteit az alkoholista ivása határozza meg, ezért ez nem egy ember betegsége, hanem a családé.

Nagyon fontos, hogy azzal nem segítünk az alkoholistának, hogy eltűrjük az ivászatát, vagy ellenkezőleg, megpróbáljuk megváltani tőle, esetleg kisegítjük az alkohol okozta pénzzavarból. Sokszor az alkoholistának éppen az segít, ha magára hagyják. Jellemzően ahhoz, hogy az alkoholista belássa alkoholizmusát, egy nagy pofonra van szüksége az élettől. Hogy mi ez a pofon, az személyenként változik.

Gyakran a családtagok sincsenek tisztában azzal, hogy alkoholistával élnek együtt. Ahhoz, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, segíthet a következő füzet.

Sok tévhit is van az alkoholizmussal kapcsolatban. Pl. "De ő olyan jó ember."; "De túl intelligens ahhoz, hogy alkoholista legyen." "De ő nem csavargó." Sem személyiségtípussal, sem intelligenciával nem áll kapcsolatban az alkoholizmus. Ami még érdekesebb: a tartós józanság esélye sem függ szorosan ezektől a tulajdonságoktól.

Amikor az alkoholizmus uralkodik a családban, a családtagok önkéntelenül elfogadják ezt az állapotot azzal, hogy a saját viselkedésüket ehhez igazítják. Hogy csökkentsék rossz érzésüket, vagy az alkoholista iránti szeretetből, a családtagok különféle szokatlan szerepeket vállalnak. Bárki vállalhatja valamely szerepet vagy ezek kombinációját. Elég ironikus, de ezekkel a szerepjátszásokkal a családtagok valójában segítenek az alkoholistának az ivásban.

Amikor a családtagok azzal vannak elfoglalva, hogy ellenőrizzék az alkoholistát, a saját életüket sem tudják normálisan élni. Beleegyeznek az ivásba ők is, mivel a gondolataikat és tetteiket ugyanúgy befolyásolja az alkohol, mint az alkoholistáét. Ez egy nagyon nehéz élethelyzet, és ez az ő mentális egészségüket is ártalmasan befolyásolja.

Szerencsére a legjobb megoldás az, hogy a nem-alkoholista családtagoknak kell megváltozniuk, nem pedig az alkoholistáknak. Azzal, hogy nem "falaznak" az alkoholistának, és saját szükségleteikre koncentrálnak, továbbá igénybe veszik a családon kívüli segítséget, elindíthatják a családot a gyógyulás útján.

Nagyon fontos az is, hogy az alkoholista helyett senki nem józanodhat ki. Lehet támogatni ebben, de az ő aktív részvétele nélkül eredményt elérni nem lehet!

Mind az alkoholisták, mind az érintettek, családtagok segítséget kaphatnak mind szakemberektől – ezekből néha úgy tűnik, több is van a kelleténél, és szakértelmük sajnos néha megkérdőjelezhető, de lehet találni megfelelőt – mind különböző szervezetektől. Ezek között a legismertebb és leghatékonyabb az Anonim Alkoholisták közössége és a hozzájuk szorosan kapcsolódó, az alkoholisták családtagjaiból álló Al-Anon, amelynek része az alkoholisták gyermekeivel foglalkozó Alateen.

BLaci