Sorozatunk második részében a „tiszazugi gyilkosságok” néven elhíresült gyilkosságsorozatról írunk. Asszonyok voltak az elkövetők, de nemcsak iszákos, a családjukat szétzüllesztő férfiakat küldtek a másvilágra, hanem súlyosan beteg gyermekeket, hadirokkantakat, időseket, gondozásra szoruló családtagokat és nem kívánt csecsemőket is. Névtelen feljelentő levele alapján kezdett nyomozni a szolnoki ügyészség. A csendőrök hamar beismerő vallomásra bírták a gyanúsítottakat, mikor közölték velük: az arzén hosszú évek után is kimutatható az áldozatokban.
Móricz Zsigmond a Nyugat hasábjain mesélt a perek sorozatáról. A történet szerint a mérget egy bába fedezte fel, mikor egy beteg mellett virrasztott. Legyek repkedtek a beteg körül, s a bába légypapírt hozatott a családdal. Tányérokba tette és vizet öntött rá, de nem használt a legyek ellen. Ekkor cukros tejeskávét öntött a papírokra, hátha arra mennek majd a legyek. De a macska megitta a keveréket, s nemsokára elpusztult. A bába – Fazekas Gyuláné született Oláh Zsuzsanna – rájött, hogy gyilkos keverék van a birtokában. A betegnek is beadta, aki meghalt tőle. A család nem gyanakodott, meggyászolták a családtagot, de megkönnyebbültek, hogy a bába megszabadította a családot a gondtól.
Móricz így emlékszik az asszony vallomása alapján:
„A bábának feltűnt a kis macska halála. Hazament s a szobában a tányérról kiöntötte a legyeket a ház előtt. Egy kis csirke odajött, megette a legyeket. Megette a kis tarka csirke s nemsokára elkezdett szédelegni. Azután megdöglött. Ez már szeget ütött a bába fejébe. Leöntötte a tányérokról a légyvizet s beletöltötte a kis kutya szájába. A kutya is megdöglött tőle.
– Hisz ez nagyszerű, – mondta a boszorkány – ez jó, ez kell. Csinált ilyen légyvizet, visszament a beteghez, beadta neki: az is megdöglött.
A család megsiratta, meggyászolta s örültek, hogy a jóisten így segített rajtuk. Most már a bába egy zseniális találmány birtokában élet-halál urának érezte magát. Sok-sok évig, talán egész évtizedig őrizte a titkát, míg egyszer csak alkalma volt hasznát venni. Vége lett a háborúnak, hazajött egy vak katona. A felesége gyűlölettel fogadta, mert már mást szeretett. S megmaradt az ura házsártos rossz természete... Azt mondja a bába: „Mit kínlódsz vele”. Beadták borban az orvosságot, az ember gyomorbajt kapott. Orvost hívattak, az megvizsgálta, orvosságot rendelt. Megcsináltatták. Éccakára a bába mézes pálinkát csinált, hogy jobban aludjon, belekeverték az arzént, reggelre a beteg kész volt.
Most aztán megindult a suttogás: „mit kínlódsz vele”... A faluban nem volt pap. Volt egy tehetetlen, aki huszonnyolc év alatt se beszélt senkivel. Ellenben rettenetes nagy volt a szegénység. Ebben a faluban, mint általában az alföld szegénységénél szokás: télen kétszer esznek egy nap. Ez azt jelenti, hogy a testek enerváltak, a lelkek gyávák. A szegénység gyötrelmesen destruál. Tíz órakor levest, délután hatkor tésztát, vagy krumplit. És sok a beteg, rettenetes sok a beteg. Minden háznál van egy, kettő. Jött a bába: „Mit kínlódsz vele”. És sok a rossz férfi. Részeges, goromba, rokkant, szoknyakergető. Jött a bába: „Mit kínlódsz vele”.”
Az asszonyok elsősorban a csecsemőket mérgeztek meg. Szörnyű módja volt ez a születésszabályozásnak. Olyan családokban, ahol már több gyerek volt, de a tanyákon hatalmas nyomor uralkodott, a világháború özvegyasszonyokat, árvákat, szegénységet hagyott maga után. Az egykerendszer fenntartása érdekében is haltak meg gyermekek, a család nem akarta, hogy szétszakadjon a földbirtok. Az első gyilkosság 1911-ben történt. A csendőrség Nagyrév és Tiszakürt temetőiben hantolta ki az áldozatok testeit, az asszonyok nem tagadtak, az ügy gyorsan haladt. A hatóságok legnagyobb megdöbbenésére 162 arzénnel megmérgezett testre bukkantak. A csendőrség nem folytatta a nyomozást Tiszazugon, el akarták kerülni az országos feltűnést, hiszen az ügy kezdett hatalmas méreteket ölteni. Elképzelhető, hogy a környéken akár ezres nagyságrendű is lehetett a meggyilkoltak száma. A bíróság külön-külön tárgyalta az ügyeket, hogy kisebb feltűnést keltsenek, ezért évekig húzódtak a tárgyalások. Az arzén használata nemcsak Tiszazug környékén volt gyakorlat, a paraszti világban az emberek hallgatólagos jóváhagyásával használhatta, aki akarta a halálos mérget. Ez lehetett az oka, hogy hosszú időn keresztül nem derült fény a borzalmakra.
Felnőttnek akár négy-hat alkalommal is be kellett adni az arzénes keveréket, gyermeknek egyszer elég volt. Könnyen lehet, hogy az áldozatok rosszul voltak, érezték, hogy mi fog történni velük, de nem panaszkodtak, belenyugodtak a közösség által választott sorsukba. A gyermek- és férjgyilkosságok mellett feleséggyilkosságra nem derült fény. Az elkövetők között sem voltak férfiak. Arról viszont tudomásuk volt, ha a családban valakit így segítettek át a túlvilágra. Nagyrévet sokáig a „halál falujaként” emlegették. Hat asszonyt ítéltek halálra, de csak kettőn hajtották végre az ítéletet. a főkolompos öngyilkos lett, nem vállalta fel a kegyetlen gyilkosságok kitervelését, elkövetését. A tiszazugi kistérségben nemcsak az öregek emlékeznek az asszonyokra. A szegénység, a nyomor és az erőszak megöli az emberek lelkét, fásulttá, érzéketlenné teszi szívüket. Az erőszak csak erőszakot, a nyomor és szenvedés csak újabb szenvedést szül.
Juditty
Forrás:
Móricz Zsigmond: Tiszazugi méregkeverők (http://www.epa.hu/00000/00022/00483/14921.htm)
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/arzenes_asszonyok_rendhagyo_sorozatgyilkossag_a_horthy_korban/
