Már a terhességem vége felé jártam, amikor A 34. héten kiderült, hogy  a kisbabám szíve nem ver rendesen. Ekkor az orvosom egy szívspecialistához küldött. Megultrahangoztak és hazaengedtek. Az orvosom viszont kétnaponta látni akart, és minden alkalommal kérte a szívspecialistás vizsgálatot (ultrahang). Így történt ez nyolc évvel ezelőtt, október huszadikán.

Az orvosom délelőtt megvizsgált, a szívspecialista viszont csak délután ért rá, így az orvosom a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel telefonon, hogy mi lett az eredmény. Sajnos a vizsgálaton kiderült, hogy baj van.

Kérdeztem őket, hogy én hívjam-e az orvosomat, de a specialista azt mondta, hogy majd ő felhívja, mert beszélni akar vele. Megkérdeztem, hogy mi a baj, de csak annyit mondott: nem rám tartozik. Kérdem én: akkor kire? Hát a nőgyógyászra meg rá – jött a válasz.

Azonnal bevittek a szülőszobára, ahol egy nőgyógyász úgy megvizsgált, ahogy még soha senki. Azt hittem, elájulok a fájdalomtól. Amikor ezt szóvá tettem, a doki azt mondta, hogy ne nyavalyogjak.

Eközben az édesanyám és a férjem kint vártak, de nekik senki nem mondott semmit, én pedig nem mehettem ki. Telefonon szóltam nekik, hogy hozzanak nekem ruhát, mert innen tuti nem megyek haza. Mi a kórháztól 2,5 órányira lakunk. Tehát egyedül maradtam a kérdéseimmel.

Jött egy nővérke, rám pakolt egy csomó gépet és közölte, hogy a telefont kapcsoljam ki. Kérdeztem, hogy az orvosomnak szóltak-e, mi van velem, amire azt válaszolták, hogy ne izguljak, szólnak neki.

Újabb vizsgálat következett. Mivel semmit nem tágultam és fájásaim sem voltak, egy eldugott kis szobába vittek át, ahol már semmit sem csináltak velem. Kérdeztem, hogy mi lesz most, amire azt a választ kaptam, hogy majd meglátjuk, mit mond a dokim. Ebből azt gondoltam, hogy szóltak neki és úton van hozzám. Tévedtem. Egész éjjel nem mertem aludni, mert a babám alig mozgott. Ráztam a hasam, nehogy elaludjon, mert akkor nem érzem, mi van vele. Reggel hatkor megérkezett az orvosom és borzasztóan leteremtett: Miért nem hívtam fel? A kollégáival is jól összeveszett, mert ő nagyon izgult értem. Megvizsgált, és elkísért minden vizsgálatra, ami őt érdekelte. Berángatta a szívspecialistát is, és annak is beolvasott – ez megnyugtató érzés volt.

Innen tudtam, hogy már semmi baj nem lehet, hiszen az orvosom itt van. Másnap reggel megint ott volt, és szinte egész nap nem mozdult mellőlem. A család is ott lehetett, amikor csak tudott. Sajnos a fentieket figyelembe véve nem nagyon volt idő megvárni a természetes folyamatot így ütemezett császár lesz belőle, mondta a doki.

Másnap eljött a nagy nap. A bátyám jött be velem, mert a férjem nem bírja még a kórházszagot sem. Az orvosom, akinek a mai napig hálás vagyok, egyből a nagy műtőbe rendezett. Szó szerint minden gépet bekapcsoltatott, és mindenki vigyázban állva leste a szavait.

Egy csodálatos, egészséges kislányom született. Hálás vagyok az orvosomnak mindenért. A második  kislányomat is nála szültem.

Rita