Mondta-e már gyermeked valaha, hogy csúnya vagyok, vagy mondott-e valami más negatív dolgot a külsejéről? Megdöbbentő, de a testképpel kapcsolatos problémák már hároméves korban is jelentkezhetnek. Különösen a mai ultraszélessávú világunkban, ahol már az egészen kicsi gyerekek is szinte csak tökéletes médiaszereplőkkel találkoznak akár a szüleik telefonjában, akár reklámokban, plakátokon. Így a gyerekek tulajdonképpen életkoruktól függetlenül felfigyelnek a médiában és a közösségi médiában gyakran hirdetett szépségszabványokra.

Fontos, hogy ne kezeld komolytalannak a kijelentéseiket, és ne próbáld egyszerűen csak meggyőzni őket arról, hogy tévednek, még ha ez nagyon nehéznek is tűnhet, hiszen te pontosan tudod, hogy a gyermeked milyen gyönyörű. Mégis, mint annyi más – a gyerek számára fontos – kérdésben ne bagatellizáld el a dolgot egy "Szó sem lehet róla, te gyönyörű vagy, drágám!" felkiáltással.  Az ilyesmi szülői megnyilvánulás csak arra szolgál, hogy érvénytelenítsd az érzéseiket és tapasztalataikat, ami után legközelebb kétszer is meggondolják majd, mivel állhatnak eléd.  

Ehelyett próbálj meg úgy reagálni, hogy elismered a gyermek érzéseinek érvényességét, megnyugtatod őt, hogy kétségei bizony bármelyikünknek lehetnek, így máris nagyobb biztonságban érzi majd magát.

Íme néhány tipp arra, hogyan reagálj, ha gyermeked lenézi a saját megjelenését:

  • Legyél kíváncsi! Próbáld meg rávenni, hogy mesélje el, hogyan jutott erre a megállapításra.  
  • Normalizáld az érzéseit. Mondhatod: "Figyelj - amit magaddal és a külsőddel kapcsolatban érzel, az teljesen normális. Sajnos szinte mindenki így érez néha magával kapcsolatban. Én, a hírességek, vagy minden egyes ember az iskoládban. Mindannyian látunk más embereket, és azt gondoljuk: "Bárcsak én is így néznék ki".
  • Kínálj egy másik perspektívát. Mondhatod: "Mindig lesznek emberek, akik csupa jót gondolnak rólad is.  A barátaid, a gyerekek az osztályodban vagy azok a felnőttek, akik mellett elhaladsz az utcán, azt gondolják: „Hű, bárcsak nekem is ilyen sűrű lenne a hajam. Olyan gyönyörű.” A nagyiék azt szokták mondani „Nézd, milyen okos a mi unokánk!”  A tanítónéni pedig azt meséli rólad „Ő mindenkit meg tud nevettetni, népszerű személyiség."
  • Kapcsolódj hozzá, hozz saját példát. Mondhatod: "Amikor annyi idős voltam, mint te, nagyon kínosan éreztem magam. A nyári szünidő alatt a nagymama vágta le a hajamat. Szemüvegem volt, és a szemüveg akkoriban nem is volt menő. Féltem, hogy kinevetnek.”
  • A feltétel nélküli szeretet hangsúlyozásával ez a helyzet is könnyebben kezelhető: „Szörnyű érzés, hogy nem vagy elégedett azzal, ahogyan kinézel. Ezek az érzések jönnek-mennek, de az értékeid és az egyediséged soha, de soha nem változik. Szeretlek. Szeretnél egy ölelést?"

Hallani, hogy a gyermeke valami bántó dolgot mond magáról, szívszorító lehet egy szülő számára. Ne feledd, hogy ez normális viselkedés, és tudd, hogy könnyedén segíthetsz nekik megfordítani ezeket a gondolatokat egy kis gyengéd útmutatással és empatikus megerősítéssel.

Akác