Gyerekekkel foglalkozó cégem van Budapest belvárosában, kora tavasszal nyitottunk, egyre jobban megy a szekér. Mivel nekem másik cégem is van, ahol munkaidőben vagyok, így meghoztam azt a döntést, hogy felveszek egy irodavezetőt, hisz szükséges lett valaki, aki felveszi a telefont, válaszol az e-mailekre, eldumcsizik a hozzánk telefonáló érdeklődő anyukákkal és a legfontosabb feladata a nálunk dolgozó pedagógusoknak kiadott marketing szövegek behajtása (hogy megírják), és annak átolvasása, szülő-kompatibilissé tétele. Mindezt napi 6 órában (délelőtt 9-től este 19-ig vagyunk nyitva, úgyhogy ezt a 6 órát elég nagy idő intervallumban lehet mozgatni).

 

Mivel nekem is van gyerekem és tudom, hogy gyerek(e)kel mennyire nem egyszerű elhelyezkedni, mindenképpen gyerekes anyukát kerestem, aki elég határozott számon kérni, egyedüli munkavégzésre alkalmas, viszont ha a szülők aggódnak bármi miatt, akkor pár szót hozzá tud tenni. Nem lenne gond a betegségekkel, beszoktatásokkal, stb., mivel ahogy említettem én is szülő vagyok, tudom, hogy mennyire más az élet (kis)gyerek(e)kel.

Először körbeszóltam az barátoknál, ismerősöknél, hogy hátha van valakinek munkát kereső „anyukája”. Persze, mindenkinek van, hisz a mostani munkaerőpiacon a kompromisszumkész és rugalmas munkaadó (azaz én) kevés van. Eljöttek a céghez, mindenkinek tetszett, jó a fizu, rugalmas munkaidő, hálálkodtak, hogy jajdejó, némelynél éreztem a bizonytalanságot (hisz van olyan, aki már 5-8-10 éve van otthon a gyerekekkel). Megbeszélik otthon és visszaszólnak.

És szépen egyenként jelzik, hogy köszi, a lehetőséget, de NEM. Mert jön az iskola és hát, hogy lesz, mint lesz, ki fog a gyerekkel tanulni, ki viszi különórára, értsem meg, nincs segítségük, nem önjáró a 12 éves gyerek. Megértően hümmögök, és természetesen tudomásul veszem, de amikor ugyanezen családok panaszkodnak, hogy nincs pénzük, apukának túlórázni kell, ezért a gyerekekkel alig van, akkor legszívesebben feltenném a kérdést, hogy akkor miért is nem jöttél dolgozni?! A legjobban az húz fel, hogy mindezen panaszáradat után jön a lesújtó sóhaj, hogy bezzegnektek milyen jól megy. Aham, igen. A kisfiam 3 hónapos volt, mikor elkezdtem pár órára bejárni. Ma már 1,5 éves és 2 céget vezetek napi 9-10 órában: napközben 9-16-ig, majd este fektetés után dolgozom újra. Iszonyú sok lemondás és szervezés kell nap mint nap, úgy, hogy nincs nagyszülő, de a férjemmel megoldjuk.

Az elmúlt hónapok után szeretnék tanácsot adni azoknak, akik eljátszanak a gondolattal, hogy kevés/sok év után visszatérnek munkába: Kérlek, azt gondoljátok végig, hogy az évekig önfeláldozó anyuka igazán (tényleg I-GA-ZÁN) vissza akar-e menni dolgozni?! Vagy csak a családi nyomás miatt ül kezét tördelve állásinterjún, vagy tudja az eszével, hogy dolgozni kellene, de a szíve szerint otthon maradna még? És halkan megjegyzem, hogy esetleg apuka is így 5-8-10 év után kivehetné a feladatát a családi munkákból…

Sajnálom, hogy általánosítanom kellett, biztos van olyan anyuka, aki nagyon szeretne dolgozni (vidéken vagy akár itt a fővárosban), de nekem az elmúlt hónapokban ez a tapasztalatom, keresem tovább a jelöltet, csak szerettem volna a barátoknak, ismerősöknek segíteni.

barika

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?