anya anyaság

Facebookos játékunkban nemrég arra kértük az olvasókat, osszanak meg vicces történeteket, amelyek velük estek meg anyaként. Ezekből szemezgettünk.

Anyuka azt se tudja, mikor született a gyereke
 

Három gyermekem van. Hanna négyéves, az ikrek, Lara és Zoé háromévesek. Nálunk egy átlagos nap két agyvérzéssel indul. Amíg elkapkodom őket a lakásban, és mire az egyiket felöltöztetem, addigra a másik levetkőzik vagy a mosógépbe próbálja tuszkolni a testvérét. 

Egyik nap vásárolni mentünk, ahol megkérdezi két középkorú hölgy, hogy „Hármasikrek?” Illendoen válaszoltam, hogy nem, csak a két alacsonyabb leányzó iker, a nagyobbik tesó egy évvel  idősebb. Visszakérdez a hölgy, hogy mennyi idő van közöttük. Mondtam neki, hogy napra pontosan egy év a nagytesó  és az ikrek  között. Erre válaszolt hogy ő ezt érti, de az ikrek között mennyi idő van. Mondtam, hogy egy perc. Erre ő ismét közölte, hogy az nem lehet, mert az egyikük magasabb, mint a másik, és különben is, én ne mondjam neki, hogy egyszerre születtek.

Értetlenül álltam a dolog előtt. Mire odasúgja a barátnőjének a hölgy, hogy

„Ilyen az, amikor gyógyszerezi  magát egy anyuka, és nem tudja, melyik gyereke mikor született.”

A pénztárossal egymásra néztünk, és hangosan röhögtünk. Azóta ha meglát, megkérdezi, milyen gyógyszert szedtem be.

Zs

Anya dézsmálja a csokit
 

Egy pár évvel ezelőtt a barátnőmmel nagyon szerettünk volna megenni nyugalomban egy tábla csokit a GYEREKek nélkül. Mert hát tudjuk, ha a gyerekek is ott vannak, akkor azt úgy is ők eszik meg.

Szóval a barátnőmmel beosontunk a spájzba, és halkan, de nagyon halkan elkezdtük bontani a csokit.

Annyira röhögtünk ezen a szitun, hogy osonunk meg bujkálunk, hogy egyre hangosabbak lettünk. Persze lebuktunk a gyerkőcök előtt, és adni kellett nekik a csokiból.

Azt nem kell mondanom, hogy a férjeink hogy néztek, amikor kinyílt a spájzajtó, mi meg ott álltunk a tábla csokival. Csak annyit kérdeztek:

„Amúgy ti mit csináltok itt?”

J.

HA NEKED IS VAN VICCES TÖRTÉNETED, ÍRD MEG NEKÜNK A BEZZEGANYA@BEZZEGANYA.HU CÍMRE!

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?