A szuper szombat estét egy sor zombizós éjszaka és nappal követte. 

Jöttek a fogzós éjjeli visítások, a nyálamtól nem tudok aludni és a csak éjjel vagyok hajlandó telerobbantani a pelust. Majd olyan fél 5 felé kipattan a szeme, hogy

  "Helló, kedves szüleim, reggel van!"

Ámíthatnám magam, hogy véletlen ez az egybeesés, de nem teszem. 

Mondjuk nem rémít meg minket a dolog annyira, hogy ne vállalnánk be olykor ezt az áldozatot. Babusz meg majd megszokja, hogy akkor is szeretjük, ha nincs hozzánk matricázva. Mi ugyanis még a koncert előtt beszéltünk arról, hogy egyszerűen kell a havi egy randi! Ha nem is egy egész este, de mondjuk két kaja között vagy alvásidőben.

Lekoppintva a kapható randikönyveket vettünk is egy szuper noteszt. Az első miniprogi a konyhában este:

Firkáltunk egy bakancslistát és ötleteltünk a lehetséges randitémákon. 

Kedvesben is buzog a kreativitás, így nagyon szuper dizájn tippeket dobott fel. Az egyes oldalak elkészítésén, díszítésén pedig megosztozunk.

Az első ilyen randiprogi a házassági évfordulónk okán lesz. Csak azt nem tudjuk melyik is legyen a sok ötlet közül...

A múlt szombattal pedig egy bakancslistás sort pipálhatunk is.

Hét közepén még egészen mosolygós/legyintős voltam. Viszont ahogy teltek a napok, kezdtem megkattanni. 

Altatás 6-tól 8-ig, majd kipattan a szeme 9-kor, hogy nemsokkal éjjfél előttig bemutassa, hogy amúgy fel tud állni és úgyis megtanul lemászni az ágyról. A hajnali 5-ös kelés is kihagyhatatlan. Ha feláll, hát pakol, porszívót bekapcsol, szekrényt kinyit. Az én idegeim pedig a legszebb brüsszeli csipkét idézték szombat estére. Már péntek este éreztem, hogy jó lenne elfutni, mint múltkor éjjel, de még bírtam maradni. Szombaton viszont esélyem nem volt, mivel Kedves vidékre ment. Jól ki is borultam. 

Sok volt a hét... az alvás viszont annál kevesebb.

A napirend a kukában. Ugyan nem áll fel folyton, de ezek a mindenféle új felfedezések pénteken és szombaton jöttek. Amikor már éppen megőrülni készültem a kiszámíthatatlanságtól és a fáradtságtól, meg attól, hogy csak 18 év alattaik vesznek körül.

Biztos az sem segített, hogy a koncerttel megéreztem a szabadság illatát és annyira jó volt! Ezután meg jött a szűkös aranykalitka a vallató alvásmegvonással.

Mikor Kedves vasárnap hazaért én kb a "Helló" helyett ugrottam a bakancsomba és leléptem két órára. Aztán délután is másfélre. Persze volt benne kötelező kör, de bámuldázni mentem. A helyi kis pláza jó ötlet volt. 

Fények! Emberek! És szinte mind felnőtt!!! 

Kedves sokat melózik, sokszor fáradt. Vagy ha épp nem, akkor PiciLány szórakoztat minket este. Ha másra épp nem is futja, beérném egy kis beszélgetéssel KETTESBEN. Mert ugye beszélni baba mellett is lehet, csak éppen nem ugyanaz.

Miután kinyafiztam magam és kiszakadtam a bolt-piac-lakás gyerekkel háromszögből, végre ordíthatott a zene is a fülembe. Adott némi erőt, hogy már csak három nap és én EGYEDÜL megyek bulizni. Itthagyva az esti vacsi-fürcsi-suli-fektetés monoton, de annál stresszesebb mókuskerekét. 

Pedig már egészen azt hittem, hogy jól vagyok.

Persze lehet egy 5-6 órás alvás kétrészletben már megoldaná a problémát. 

Szerintem ez a vágyam nem teljesen földtől elrugaszkodott.

Ja, és a lényeg. PiciLány végig szívatott a héten, majd vasárnap, mikor leléptem, egy tündérbogyó volt és még kb át is aludta a napot.  

Ha ez nem undokság, akkor mi!?!?

Bár még szörnyen távolinak tűnik, a boltok tolják az arcunkba a karácsonyt. 

Annyira nem baj, mert van dologom ezen a téren. Hogy mennyire fog elkapni idén a gépszíjj, azt nem tudom, de kétségtelen, hogy tavaly az esküvőnk nagyon elvitte ezt az ünnepi feelinget. 

Mitagadás, a kamaszoknak elég földtől elrugaszkodott álmaik vannak, amiket -bár politizálni nem kívánok- most nem lesz könnyű megközelíteni. Mondjuk varázsló vagyok ezen a téren, de az ő álmaikhoz már minimum a testemet kéne árulni, hehehe. 

Ennyire viszont most nem akarok előreszaladni, hogy meglepik a fa alá. Máskor november közepére már egy kialakult ajándéklistám van és néhány csomag lapul a szekrény rejtett zugaiban. Most olyan Pató Pál Úr-ban nyomom.

Ami viszont a nyakamba liheg, az az adventi naptár. 

Ezt én gyártottam olyan tíz éve kb. Akkor még három zokni lógott a fakanálból készült Mikulás melletti kis kandallón.

Abban teljes az egyetértés, hogy bár PiciLány nyilván nem ehet sem szaloncukrot, se más hasonlót, zokni neki is jár! 

"Anyu, majd teszel bele kenyér héjat meg bulatát!"

Én biztos nem! Esetleg a Mikulás manók. 

Így aztán magamra erőltettem egy kis hangulatot és nekiláttam a zokniszett cseréjének. Úgyis ráfért már a régiekre is.

Mivel a Mikicsomagot az ehavi költségvetésből intézném, hát gyorsan ki is pipáltam a dolgot. Jó, hogy most vagy három hétig gondolnom sem kell az egészre.

Büszke vagyok magamra, mert tudtam tartani a tervemet és csak pár dolog kerül a csomikba.

Úgyis annyi helyről kapnak édességet, hogy ilyenkor szerintem cukorszirup folyik az ereikben. Rémes.

Nem is akarok arra gondolni, hogy KicsiFiú megint tiszta idegbaj lesz. Cukorsokk.

Enélkül is túl van húzva mostanság. Néha már reggel mindenkit kiborít a "brümm-brümm" csatt-katt. 

Minden héten foglalkozik vele a sulipszicho. Még 1-2 alkalom és jön valami "ítélet" féle. Alig várom! Bár elmondása szerint most éppen jó a suliban, de a viselkedéséből nem ezt szűröm le.

Sajnos a heti lelkiállapotom sem segített rajta, ez tuti.

Szóval megyek, összekaparom magam, mert szükség van rám. 

Anya vagyok, nincs itt helye a rinyának.

Arccal a vasút felé!

Nanta