(Alsótagozatos) ikerfiaim és az iskola I.
A hibátlan dolgozat

- Na, kiosztották a matekot? – kérdezi az egyik szülő a gyerkőcét a suli előtt, aki már rázza is a fejét, hogy még nem.
Ezek szerint a fiúk dogát írtak. Persze mi megint nem tudtuk, fut át az agyamon.
- Nektek milyen lett? – próbálok úgy csinálni, mintha képben lennék.
- Az enyém, szerintem, hibátlan, biztos 5-ös – válaszol Bálint, Boti is jónak érzi.
Másnap:
- Matek doga? – kérdem rögtön, ahogy megpillantom őket, jó hangosan, én, a gondos szülő.
- Anya, képzeld, kiderült, hogy mi fogászaton voltunk, amikor a többiek írták! Mi ma pótoltuk. – jön a hangos válasz.

Ikerfiaim és az iskola II.
Anya résen van

- Gréti! Este még gyakorolni kell a holnapi nyelvtan dolgozatra is, úgy készülj! Ne most félévkor rontsd le a jegyedet! – csípem el az egyik szülő mondatát az iskola előtt.
Szóval, a másik 2. osztály most ír dolgozatot. Helyes, végre valami infó. Rutin Róka leszek, nyakon csípem a fiúkat, biztos ők is írnak nemsokára.
Este aztán diktáltam szavakat, szövegrészt, másoltunk, és még a biztonság kedvéért megint diktáltam.
Másnap:
- Na, megírtátok ti is a nyelvtant?
- Meg. Úgy látszik, hogy még a múlt héten, mi már nem is emlékeztünk rá. Ma osztották ki!

Ikerfiaim és az iskola III.
Nagyfokú fejlődés

Délután az iskola előtt:
Balci: Anya! Matekból dogát írtunk!
Én: Igen? Jól sikerült?
Boti: De hát nem is írtunk!
Balci: Nem?
Boti: Nem.
Balci: Jó. Akkor nem írtunk.

Még csak harmadikba járnak, és egyikük már tudja, hogy azt várom, hogy elmondja a napi történéseket, másikuk pedig tudja a napi történéseket. Ketten együtt faggatás nélkül megosztják velem az eseményeket.

Persze megtehetjük, hogy esténként nem foglalkozunk a tanulással, hiszen annak ellenére, hogy még sosem láttam, mit tanulnak matekból, három év alatt csak egyszer kaptak négyest (de azt igazán megérthettem, hiszen egyikük padtársa sem tudott normális vonalzót kölcsönadni!)

Bevallom, ha rosszabb képességekkel rendelkeznének, akkor sem lenne ez másként. Reggel háromnegyed 8-tól 4-ig ülnek az iskolában (ha nem is tanulnak egyfolytában, akkor is szigorú szabályokat követnek), fél 5-re hazaérünk, 5-ig uzsonna. Délután 5-től 8-ig pedig végre teljesen gyerekek lehetnek. Az sem zavar, ha tableteznek (több angol szót tanultak általa egy hónap alatt, mint az iskolában hat alatt), hiszen nemcsak a mi gyerekeink, hanem a XXI. századé is. A verekedés is belefér.

Sőt, azon is csak egy jót nevettünk, amikor reggel iskolába induláskor nem találtuk az iskolatáskákat (annak ellenére, hogy este állítólag bepakoltak), majd a diófa alatt leltünk rájuk a fűben, ahová előző nap fáramászás előtt ledobták.

Ez nem is te vagy!

Kamaszodó Bálintkám szilveszteri bulis aggodalma miután végignézte a telómon a képeket:
- Úristen, Anya, nézd már, hogy áll a hajam ezeken a képeken!
- Ne izgulj már, nekem tetszik!

(Amúgy meg nem is te vagy a képeken, hanem a tesód! - Nem mondtam, de ha ő lenne, akkor is nyugodtan mondhatná, hogy Boti az, hiszen kb. ő is ekkora eséllyel ismeri fel magát. Másokról ne is beszéljünk!)

Az eddigi legnagyobb „melléfogás” (hipermarket, bevásárlás, a fiúk 6-7 évesek)

Boti a játékosztályon nézelődve valami „ritka kincset” talált. Úgy gondolta, ezt feltétlen meg kell mutatnia a tesójának is. Két polc között meg is pillantotta őt közeledni. Boti futni kezdett felé:
- Balci, ezt nézd! - és már nyújtotta is oda a játékot.
Vagyis csak nyújtotta volna, mert keze egy tükörnek ütközött. 

(Nem egyedi történet, nem látáshiba, Métneki Júlia (humángenetikus ikerkutató): Ikrek könyve című művében beszámol egy vele felnőttként megtörtént hasonló esetről.)

Orsolya

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?