Tünde iskolakezdés Tesco

A múltkori cikkben a kötelező írószerekről, rajzeszközökről, technika felszerelésről írtam. Ez még csak a kezdet, a jéghegy csúcsa. Ezeket kötelező megvenni, a gyerek/szülő ízlésén és a pénztárcán múlik, hogy a fapados vagy a csúcsszuper, menő cuccok kerülnek a kosárba, vagy ár-érték arányban jó termékeket választanak. De mi a helyzet a nem kötelező felszereléssel? Mi alapján döntjük el, hogy megvesszük-e az extra felszereléseket?

Felsőben már fontos lehet a hibajavító, a lefűzhető tasak (magyarul bugyi) és a szövegkiemelő is. Utóbbi nálunk tényleg fontos, a nagylány könyvei-füzetei tele vannak színes kiemelésekkel, így egyszerűbb neki a tanulás. Ezért erre sosem sajnálom a pénzt.

Ha eltűnt a tavalyi olló (igen, nálunk eltűnt a suliban), akkor az ollóról se feledkezzünk meg. Kicsiknek pedig (ha nincs még) uzsonnás dobozra, kulacsra, valamint tisztasági felszerelésre is szükség lehet.  

És persze jön az előző posztom végén említett könyörgés a gyerekek részéről: „Anya, ezt vedd még meg nekem lécci, hogy jól tanuljak!” – mondja a gyerek a tűfilcre, mert szerinte fontos, hogy a füzeteiben legyenek színek, szereti átmásolni az órai jegyzeteit egy másik füzetbe (így is tanul állítólag). És nem, a szövegkiemelő erre nem jó. Hát jó, akkor legyen.

Ahhoz, hogy minél kevesebb cuccot hagyjanak el, szerintük feltétlenül szükség van füzettartó mappára is, idézek „ha nem akarod, hogy a szép füzeteink összegyűrődjenek a táskában”. Erről sikerül lebeszélnem őket, van elég cuccuk, amiket hurcolnak a suliba, nem biztos, hogy be fog férni még egy nagyobb füzettartó a táskába.

Jut eszembe, táska: a nagylánynak megígértük, hogy idén kap egy új táskát, a régit négy évig nyúzta, és hát a gimiben jó lenne egy új. Itt még nem sikerül megegyeznünk, én ragaszkodom ahhoz, hogy ne a legdrágább legyen, neki pedig nyilván az lenne a legmegfelelőbb. Ebben még dűlőre kell jutnunk. (Közben máris kórusban nyávog a másik két gyerek: akkor majd nekik is kell új táska.)

Ekkor mondom azt, hogy elég. Megvettük a füzeteket, ceruzákat, kötelező felszerelést és eszközöket, haza szeretnék most már menni. Futunk azért még egy kört tolltartó-ügyben, meggyőznek, hogy a tavalyi nagyon ramaty állapotban van (ez igaz), és hogy nincs szükségük többemeletes, előre töltött tolltartóra, jó lesz az egyszerű is.    

Itthon még nyilván kiderül, hogy néhány dolog lemaradt, de sebaj, megrendeljük online. Arról pedig még nem is ejtettem szót, hogy hány olyan extra kérés lesz a három gyerekem huszonpár tanárától, amire még nem is gondoltunk. De ezzel majd ráérünk szeptemberben foglalkozni.

Tünde

(A bejegyzést a Tesco támogatta.)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?