Ezt eredetileg anyám születésnapjára írtam, magánhasználatra. Mivel nethuszár lányától eltérően ő egyáltalán nem netezik, mint minden írást, ezt is szigorúan offline, papíron kapta meg. De arra gondoltam, biztos vannak mások is, akik annyira nem hasonlítanak az anyjukra, hogy külső szemlélő azt is kétségbe vonja, hogy egyáltalában bármilyen rokonságban állnak egymással.
Anya csak egy van, és kívánok aznap néki boldog születésnapot. Igyekszem úgy, ahogy ő szeretné, és nem úgy, ahogy elsőként nekem eszembe jut, ahogy öregszem, talán nagyjából sikerül is néha. Bár rendkívül ragaszkodunk egymáshoz, ha valaki ismeretlenként egymás mellé rakosgatná a tulajdonságainkat, nyilván arra jutna, hogy passzolunk, akár a púpos a falhoz.
Ha első ösztönünktől vezérelve cselekednénk, nyilván nem feltétlenül emeltük le volna egymást a polcról az áruházban, vagy rendeltük volna meg az árut a katalógusból. Szép, szép, jó, jó, de nem ilyen lovat….vagy mégis, pont ilyet? Az Odafennvalónak nyilván van humorérzéke, meg talán nálunk valamivel több esze, ha jó okkal nyújtott át bennünket egymásnak, olyan helyzetben, ahol az ember a másikat nem választani szokja, szép magyarosan, hanem egy olyan alap szeretetkapcsolatba kerül bele, ami ha nem működik, általában az életünk sem működik.
Te a koloniál bútor, én a nádszövet és a matrac. Te az elegáns kiskosztüm, én a vászonnadrág-póló. Te a visszafogott és elegáns arany fülbevaló, én az indiaiezüst-afrikaifaragás egzotikum. Te a realizmusba hajló, történetmesélő film-könyv, nekem jöhetnek az abszurd bakugrások és a fantázia meredek termékei. Te ülsz a tenger vagy a Balaton partján, én beúszom odáig, ameddig te el sem látsz. Rendben, mindketten szeretjük a klasszikus zenét. A klasszikus-szép-rendezett kisvárosokat Ausztriától Karlovvy Varyig. De míg te rendet is tartasz a lakásodban és az életritmusodban, engem, a káosz királynőjét, elural a rendetlenség, amiben valahogy mégiscsak működnek a dolgok, bár Isten tudja, hogy is.
Amikor magunkra nézek, egyrészt az jut eszembe, hogy szülőként mindenhatónak gondoljuk a nevelést, miközben a leghatékonyabb, legjobb szándékú és legnagyobb szeretettel történő odafordulás sem képes megváltoztatni olyan alapvető dolgokat se néha. Olyasmit, hogy a papucs helye nem a szoba közepén és nem a fürdőkádban van, névnapot nem a rákövetkező napon köszöntünk, hanem aznap, vagy hogy fésülködni néha délután is lehet, akkor is, ha reggel már egyszer elvégeztük ezt a műveletet.
Viszont így is lehet rengeteget tanulni a másiktól, vagy könnyíteni a másik életén. Akármennyire is lepattanni látszik rólam minden, magam és más is észreveszi, amikor a te mondataidat használom a gyerekkel, akkor is, amikor természetem ellenére leballagok éjjel fél tizenkettőkor és kényszeresen rendbe vágom a konyhát, mert kupira ébredni mégsem jó. Amikor középkorúan azért mégiscsak megtanulok néhanapján tisztességesen felöltözni, a munkatársaim pedig a megbízhatóságomat és rendezettségemet (hehe..) értékelik nagyra. Amikor mégis egymást hívjuk általában először, ha fontos közlendőnk van.
Eltűnődöm a bakugráson is – ha a polcról kellett volna választani, neked a lányomat kellett volna megszülnöd nyilván, ahogy anyádnak talán engem, hiszen ott döbbenetesen illeszkedtek a mintázatok. Csakhogy az élet láncát, hálistennek, ilyen módon még nem tudja az emberiség csavargatni, isten őrizz, amikor az orvosi rendelő vaskos katalógusából választjuk majd leendő gyermekünk tulajdonságait. Nem is szólva arról, hogy gyarló az ember, talán pár év múlva akkor is felsóhajtana, anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Boldog születésnapot tökéletlen utódodtól. Ez egy kivételes időszak – se a gyerekeimmel, se veled nem tudok nemsokára ennyi időt tölteni, mint most, tán soha többé, csak ha majd egyszer nyugdíjba megyek, vagy valamelyikünk – Isten őrizzen – súlyos beteg lesz, de az az idő már nem ez az idő lesz. Ahogy öregszem, az időt egyre inkább többre becsülöm a pénznél, de mégis muszáj lesz a pénz szolgálatában feláldozni az időt, sok-sok időt – a fennmaradó „alkotói szabadságot” töltsük meg mindenféle örömmel, amire jó lesz majd visszaemlékezni, és amiből töltekezni lehet akkor, amikor csak úgy tudunk majd továbbmenni, erőt meríteni, ha előtte belenyúlunk a kincseket tartalmazó múlt-zsákba.
Vakmacska
