Amikor ezt a posztot eredetileg írtam, még nagyon úgy állt a dolog, hogy vissza kell költöznünk a kicsivel Budapestre. Szerencsére azonban úgy tűnik, talán végre megoldódik a probléma, és véget ér a vesszőfutásom és ez a bizonytalanság, megállapodhatunk végre. A fővárosba visszaköltözés több okból is necces lenne: a jelentős anyagi többletterheken túl egyrészt ott nincs senki, akit vész esetén mondjuk elküldhetnék a kicsiért a bölcsibe, másrészt aki vigyázna rá, ha mondjuk havonta egy hetet beteg. Most már kicsit könnyebb, hogy nem kell ezeken a dolgokon gondolkodnom, de van egy témakör, ami rajtam kívül is számtalan szülőt érint, és az én problémám megoldásával nem vesztette aktualitását, ezért vitára bocsátom. A téma: albérlet, gyerekkel.
A lakáskeresésben már elég rutinos vagyok, tekintve, hogy egy év alatt ez már a második lakás, amiben most lakunk. Nagyon sokat keresgéltem eddig is, most is, míg ilyen bizonytalanság volt, szimultán néztem a vidéki és a fővárosi kínálatot. Elég határozott elképzeléseim vannak, a lakás méretét, állapotát illetően. Néztem tehát folyamatosan a lakáskínálatot, de azt kell mondanom, a hirdetők egyrészt teljesen álomvilágban élnek (és vajon így is ki tudják adni a lakásukat?), másrészt valami rettenetes sztereotípiák dívhatnak köztük, mert tízből nyolc hirdetés alá oda van írva, hogy gyerek (és kutya) nem jöhet.
Nem értem ezeket az embereket. Miért nem mehet a gyerek? Két okot tudok elképzelni: az egyik, hogy a tulajdonosok még mindig azt hiszik, hogy egy gyerekes bérlőt nem lehet az utcára kitenni. Ez nem egészen így van, de még ha igaz is lenne: teljesen mindegy, van-e a bérlőnek gyereke vagy nincs. A gyakorlat a birtokban lévőt (vagyis a bérlőt) védi, sajnos az a helyzet, hogy ha valaki nem fizet, egyszerűen nem lehet kitenni a lakásból akkor sem. A helyzet szempontjából tehát lényegtelen, hogy van-e gyereke a bérlőnek vagy nincs, ha nem fizet vagy lelép, a bérbeadó ugyanúgy fújhatja. Ráadásul a gyerekes szülők ezerszer jobban kezelik a pénzügyeiket, szerintem. Én magam el se tudom képzelni azt a helyzetet, hogy nem tudom kifizetni a bérleti díjat meg a rezsit. Ez a mostani lakásunkban is így van, a hó elején jön a tulajdonos, amikor az embernek még garantáltan van pénze, és olyankor olvassuk le az órákat is. Másrészt pedig épp ezért kötök határozatlan idejű szerződéseket, nem egy évvel előre, nehogy aztán kiderüljön, öt hónap múlva elbocsátanak, vagy bármi más történik, és akkor aztán miből fizetek.
A másik elképzelhető ok, amiért nem szeretik a kisgyerekeseket a bérbeadók, hogy a gyerek károkat okozhat a lakásban. Nos, véleményem szerint egy gyerek – főleg, akire odafigyel a szülője -, kb. ugyanakkora eséllyel rajzol napocskákat a tapétára, mint amekkora eséllyel a buli után a részeg egyetemista telibe hányja a falat. És még ha ez be is következik: erre találták ki a kaució (nem, nem kaukció) intézményét. Esetünkben ráadásul kisebb a rizikó is, mivel minden bútorom van, így a mi mindenkori bérbeadónknak nem kell álmatlanul forgolódnia amiatt, hogy melyikünk viselje a meghalt nagyitól örökölt, a lakásban a bérlőnek otthagyott 40 éves hűtő javítását, ha az végleg kileheli a lelkét. És a fővárosban iszonyatos kauciókat kérnek. A bérleti díjak egyrészt magasak, a kaució pedig akár 3 havi összeg is lehet. Nem egyszer elgondolkoztam már azon, mégis mi a nyavalyára kér a tulajdonos 120-200 ezer forintos kauciót. Amikor a lakás vagy üres, vagy a nagyi szúette, rohadó bútorai vannak benne, esetleg még az se, a falon meg a ’70-es évekből maradt székletbarna tapéta (látszik, hogy ott évtizedek óta még egy tisztasági festést se eszközöltek), a fürdőszoba meg olyan, hogy abba a kádba/zuhanyzóba papuccsal se állnék be. Egy ilyen lakásnak a tapétára biggyesztett gyerekrajz csak jót tenne.
A mostani lakásunkkal egyébként szerencsénk van, mert a tulajdonos nagyon rendes, számlát ad, együtt számolunk ki mindent, a gyerekkel is szokott haverkodni, ha valami problémám van, rögtön jön és korrektül intézkedik. Mikor kérdeztem, nem gond-e, hogy kisgyerekem van, csak annyit mondott, kb. egy havi kaucióval számoljak, ha összerajzolja a falat és újra ki kell festeni (s.k. megoldom olcsóbban is, de egyelőre nincs is gyerekrajz a falon.) Szerintem egyébként alapvető, hogy ahol korrekt a tulajdonos, ott a bérlő se fog rumlizni. Persze, nyilván vannak kivételek, meg mindenki hallott már rémtörténeteket nem fizető meg kirakhatatlan, trehány bérlőkről, de véleményem szerint ennek gyerek nélkül ugyanakkora esélye van, mint gyerekkel.
Ezen kívül, például mi hamarosan napközben otthon se leszünk, este nyolckor nálunk csend van, semmi bulizás, se dohányzás, se kisállat. (Láttam olyan hirdetést, ahol a „gyerek nem jöhet” kitétel azzal volt indokolva, hogy a szomszédok nem szeretik a zajongást.) Ebből is látszik, hogy a bérbeadónak van egy határozott elképzelése, ti. a gyerek csak kártékony és zavaró tényező, meg se próbál meggyőződni az ellenkezőjéről.
Gyerekbarát bérbeadók, hol vagytok?
Mirzanya
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
