A '80-as években nőttem fel és voltam olyan szerencsés (édességek szempontjából), hogy apám külföldön dolgozott. Így kisiskolás koromtól minden évben kaptam adventi naptárat. A kicsi, ablakos, csokival töltött fajtát. Imádtam. Még most sem telik el úgy december, hogy ne nyitogatnám minden reggel, pedig elmúltam negyven, de mit számít! Nekem kell az a naptár! Egy röpke pillanatra visszarepít a gyermekkor izgalmába és ez olyan léleksimogató.
Nem hiszem, hogy különösebben türelmes gyerek lettem volna, mégsem faltam fel egyben az összes csokit, hanem mindig az aktuális napot nyitottam. Viszont gyakran nézegettem, keresgéltem, hogy a fontosabb napok vagy a soron következő hol van és méláztam azon, vajon mi lesz alatta?
Mivel nekem fontos ez az adventi szertartás, mikor a fiam másfél éves volt, neki is vettem naptárat. Nem, nem csokisat. Azt gondolom, egy ekkora gyereknek nem kell megszokni a napi csokievést, amiről aztán nehéz leszokni. Zsebes verziót választottam és csak mindig a soron következő napra tettem bele a kölesgolyót vagy a bulátát.
Néhány nap után látta, hogy ez egy rendszer és a lelkesedését cseppet sem lohasztotta, hogy mindig ugyanaz van benne. Még karácsony után is jött és mutatta, nézzünk bele. Nem volt könnyű megmagyarázni, hogy a Mikulás már pihen, elfogytak a zsebek is, nincs több meglepetés.
Ahogy nőtt, a belevalók listája is szélesedett. Nem vagyok a kacatgyűjtés híve, az "Egyszerűbb gyermekkor" (könyv) követőjeként, tehát csak ehető, de abból is minimális kerül minden évben a naptárba. A gyerekek olyan kis csodálatos, egyszerű, tiszta lelkek, amíg mi és a fogyasztói társadalom hatásai el nem rontják őket. Egy szem keksz, mogyoró, néhány mazsola is boldogságot varázsol az arcukra hosszú éveken át. Mostmár vannak nagy gyerekeim is, a kamaszok követelőzése gyakran kirobban belőlük, de a naptárat várják és még sosem mondták, hogy "Ennyi? Ez a három kis gumicukor?"
Valahogy az sem okozott problémát, mikor a kistestvér nem kapott ugyanazt, mert még kicsi. Én néha elképsztő önfeláldozással (irónia) megettem pár szaloncukrot vagy pici mikulás csokit - óvatos bontás után - hogy a helyére bulátát, kukorica pufit vagy aszalt szilvát tegyek. Legyen meg a picinek is az ünnepi édességek hangulata. De azt hiszem enélkül sem lett volna gond. A Mikulás egy olyan szentség a gyerekek szemében, akinek valahogy ezer kis tévedést el lehet nézni.
Mikor lehullott a lepel a karácsonyi varázslatról, azt gondoltam, majd változni fog a lelkesedés, jönnek a kívánságok. Lehet néha könnyebb lenne, de nem jönnek. A lakli kamasz, mindjárt felnőtt fiamból is előbújik minden decemberi reggelen a kisóvodás, aki csillogó szemmel várja, mit rejtettem az aznapi kiszokniba. És azt is, hogy rejtettem-e, vagy eldőltem este a fáradságtól, mint egy rakás fa. Mert ez is megesik. Arról hallani sem akarnak, hogy "Tessék, ez lett volna mára." Tegyem csak bele a naptárba, mikor nem látják!
Nálunk a karácsonyi manók dolga a naptárak intézése. Ahogy közeledik az ünnep, én egyre többször ájulok el este és nem mindig sikerül a gyerekek előtt kelnem, hogy pótoljam a zoknitöltést. Volt pár csalódással induló reggel emiatt.
"A manók biztos nagyon fáradtak! Képzeld csak el mennyi dolguk van ilyenkor! Biztos ezért késnek!"
A gyerekek pedig hisznek a csodákban, szeretnek is hinni benne! Sosem tiportam volna bele ezekbe a kis varázslatokba, így mindent megmagyaráztam, amíg hinni akartak. A magyarázkodásnál amúgy sokkal jobb egy egyszerű kérdéssel válaszolni a necces kérdésekre: "Szerinted?" "Te mit gondolsz?"
Ezek a varázsszavak. A gyerek pedig profi módon meg fogja magának magyarázni a dolgokat. Nekünk csak nyugtázni kell a gondolatait. "Aha, értem." "Így gondolod?" és hasonlók.
Mégis van, ami magyarázatra szorul:
"Zsuzsiék veszik és díszítik a karácsonyfát. Nekik nem hoznak az angyalok?"
"Ha Mikulás hozza a csokit, a néni miért tett a kosarába?"
"Julcsiékhoz miért a Jézuska hozza az ajándékokat?"
Előbb-utóbb minden szülő belefut ezekbe a kérdésekbe.
Én laza egyszerűséggel úgy magyaráztam, hogy aki vesz fát/csokit, annak nem visz az angyal/Mikulás. Az ajándékot pedig az hozza, akit vársz. Itthon a Mikulás, Mamánál a Jézuska. Mi az angyaloktól várjuk a karácsonyfát, a Mama szereti díszíteni. Teljesen elfogadhatónak találták, hogy a dolgok így működnek. A kisebb fiam közel van a tízhez, már gyanakszik, szerintem tudja is, csak még hinni akar. Én meg hagyom. Úgyis eljön majd az ideje, mikor már csak a szívében lesz ez a kis csoda. Legalábbis remélem, hogy a gyerekeimben is élni fog, mindegy mennyi idősek.
Azt hiszem erre jó esély van, hiszen ezeket a kis semmicskéket a naptárba még mindig várják. Annyi a kérésük, hogy változatos legyen. Hát köszi szépen! Mert hiába az évek, meg a rutin, két december között ugye eltelik egy felejtésekkel teli év. Ezért aztán újra és újra agyalok azon, hogy mit is kéne a zoknikba rejteni, ami pici és nem csak édesség, hanem valami más is. Az is szempont, hogy ne kerüljön annyiba, mint egy kisebb ajándék a fa alá, mert ez mégiscsak egy adventi naptár csupán és még ott lesz a Mikulás is. A decemberi ünnepkör amúgy sem az őrült pénzköltésről kellene, hogy szóljon.
Akkor miket fogok idén bezoknizni? Szaloncukrot minden képp! Az első napra tökéletes, hiszen mindannyian alig várjuk, hogy a legkarácsonyibb édességhez hozzájussunk. Novemberben még olyan furcsa érzés titokban befalni egy fél csomaggal. Biztosan lesz mogyoró, aszalt szilva, csokis mazsola, gumicukor. Mindből 2-3 szem. Pár szál ropi, pici sós keksz, valamilyen snack, popcorn, ilyesmi. Szoktam még kekszet, gyümölcsszeletet, amit felvágok, másként nem fér be. Tény, hogy ezeket bizony csomagolni kell. Alufólia, ha van időm celofán vagy selyempapír tökéletes.
Miután kitaláltam a 24 napot, akkor gondolkozhatok a Mikulás csomagon. A túlzásokat meghagytam régen is az iskolának és óvódának, ahol vicc nélkül simán kaptak 30deka csokit. Mert kell a lila mikulás, kacatos tojás, egy tábla csoki is mellé mindenképp, a szaloncukor sem maradhat ki. Nem kicsit éreztem felháborítónak, hogy az osztálypénz negyede erre megy el. Aztán hogy a gyerek ne legyen csalódott, otthon ezt még túl kell licitálni.
Én ebbe a játékba nem voltam hajlandó belemenni! Persze nem zöröghet a zacskó alján három mogyoró egy mandarinnal, hát gondolkozzunk!
Kedvenc csokiból Mikulás, természetesen. Aztán maci méz, mert hasznos is, szeretik is, maci is és nagy helyet foglal a csomagban. Ugyanezért egy szívószálas kakaó, reggeliző keksz, gyümölcspüré, kis csomag ropi, mikulásos zizi vagy hógolyó, robbanócukor, gyümölcs- vagy müzliszelet, bundás mogyoró és máris dugig van a csomag. Pontosabban a fentiek közül valami variáció, mert ennyire azért nem nagy az a zacskó.
Nem tudom más hogy van vele, de én mindig kiakadok a tömérdek édességen, ami ilyenkor ellepi a lakást. Mert ugye kisebbek kapnak az intézményben, itthon és ha szerencsések, akkor két nagyszülőtől. Ha mindenhonnan csak egy mikulás, némi szaloncukor, meg egy tojás érkezne, az is van 30 dkg csoki, de ennél simán összejön több, egyetlen gyereknek is. Aztán lehet küzdeni vagy a hasfájással vagy a beosztással.
Anyukám nem egy klasszik nagyi, ő nem szeretni tömni a gyerekeket édességgel és amúgy is ő érkezik utoljára a csomagokkal. Valahogy így alakul mindig. Ezekben a zsákokban csak magok, aszalványok vannak. A legdurvább benne a csokis mazsola vagy mogyoró. Én személy szerint hálás vagyok ezért.
A másik nagymama úgyis szereti a túlzásokat a nasik terén. Minden igyekezetem ellénre is kisebb bevásárló szatyor csokival meg miegymással térnek haza. Amit ott megesznek, arra semmi ráhatásom (elváltam, én nem vagyok ott velük). Hazaérve választhatnak négy dolgot, amivel gazdálkodnak, a többiből én adok minden nap a sulis tízórai mellé és hétvégén ebéd után. Kitart így is karácsonyig.
Persze eljön az a kor, amikor ez már nem működik, de nem is kell. Egyszer a beosztást is muszáj megtanulni. Függ a gyerek személyiségétől is, nyilván, de szerintem olyan hatodikos korban van az, hogy már nem eszik addig, amíg van. Mondjuk kisebbek is tudnak beosztani, de maximum két napra. Nálunk legalábbis ez a tapasztalat. Az elhatározás ugyan korábban is megszületik, csak hát az a fránya kísértés ne lenne olyan nagy!
Na és akkor mi van, ha három napig csak édességen él!? Igazából semmi. Nem halálos. Épp csak sok gyerek megbolondul a cukorsokktól, amit magába töm, aztán lehet őket a csillárról szedegetni. Ha ez nincs is, mikor aztán kiürül a kincseskamra, akkor ott van a nagy űr, a vágy. Szerencsés esetben hetekig hallani sem akar édességről, de azt gondolom ez a ritkább. Én szeretem ezt megelőzni. Úgyis csak pár hét és a karácsonyi asztal roskadozik majd az ezerféle sütitől, hogy aztán szilveszterkor az első legyen az újévi fogadalmaink között a diéta.
Kyuubi
