Többször is olvastam cikkeket nálatok az abortusz témában és fiatal lányként és is sokat okosodtam belőle, kifejezetten sokoldalúnak és színvonalasnak találtam. De egy dolgot sajnos mindig elfelejtenek megemlíteni azok, akik az abortusz mellett vannak, és mint szempontot sosem vesznek figyelembe, mégpedig azt, hogy mit dobunk el valójában, amikor ezt tesszük. 18 éves lány vagyok, tele tervekkel, szeretnék orvos lenni, akár a háborús övezeti missziókat is vállalnám, mert tudom, hogy tele van a világ olyan gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, akiknek erre szüksége van.
Olyan ember vagyok, aki könnyen barátkozik, szeretem az embereket, az életet. Szeretek festeni, rajzolni, zenélni, bármit csinálni, nagyjából átlagos kamasznak mondható vagyok, de csak nagyjából. Mikor megszülettem, a biológiai anyukám úgy döntött, hogy nem szeretne felnevelni, és ezért örökbefogadókhoz kerültem, akik végtelenül tisztességesen felneveltek, sosem titkolva előttem ezt a tényt, ugyanakkor meg nem különböztetve emiatt.
Nem voltam soha az abortusz ellen, fiatalként megértettem, hogy igenis ha valaki tapasztalatlanságból olyan helyzetbe kerül, amiben nem tudja a gyermeket vállalni, akkor azt elvetetheti ilyen formában. Egészen sokáig nem zavart ez a tény, de aztán 16 évesen rá kellett jönnöm, hogy mennyire nem felelősségteljes ez a gondolkodásmód. Nekem is van jogom élni, én is ugyanúgy lehettem volna egy soha meg nem született gyerek, aki nem okoz se bánatot, se örömöt másoknak. Lett volna helyettem másik kisbaba, akit ugyanúgy fel lehetett volna nevelni, mint engem. De én soha nem lettem volna.
Nagyon nagy lemondással járt ez a szülőanyukám részéről, hatalmas fájdalommal, és sok hónapnyi őrlődéssel, de én úgy gondolom, hogy köszönöm az esélyt, igenis élnék vele, és szeretném, ha az emberek ezt is mérlegelnék, mikor olyan könnyen veszik az abortuszt.
Klára
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
