37. hét
Nagyjából előkészítettem mindent, amit szerettem volna. Babaruhák, hálózsák, kiskabát, textil pelusok kimosva. A szombati drogériás akciónak köszönhetően pelenka, törlőkendő, popsikrém, bimbóvédő, bimbóvédő-krém beszerezve. Lent a tárolóban kiságy, babakocsi, hordozó arra vár, hogy a pici megszülessen, és amíg a kórházban vagyok, férj előveszi, lemossa, összerakja őket. Kiskád eddig is a fürdőszobában lógott, most is ott lóg. Pelenkázó-alátét még kell, de nem létfontosságú, igazából bárhol tudok pelenkázni. Tejtároló edények, cumisüveg előkészítve, szintén kórházi idő alatt vár rájuk a kimosás, fertőtlenítés. A kórházi táskámat is hamarosan összepakolom. Nagylánynak óvodára a szükséges dolgok beszerezve, jeleket már elkezdtem felrajzolni, felragasztani. Még az ágynemű vissza van, de az első héten úgyse fog ott aludni, mivel ebédje sincs.
Most jól vagyok. A szokásos háztartáson kívül csak apróságokat intézgettem, tettem-vettem, sokat pihentem. Végre úgy halad az idő, ahogy az nekem is jólesik. Nem akarom se késleltetni, se siettetni. Nem vágyok arra, hogy tovább elhúzódjon a terhességem, mint a kiírt időpont, ugyanakkor annyival előbb sem kell érkeznie. Még jó lenne két hétig egyben lenni, hogy túl legyünk az óvodai beszoktatáson.
A héten megvolt az első ctg vizsgálatom is. Sajnos pont a székre kerültem, az ágyak mind foglaltak voltak, és egy nagyon furcsa, előre-csúszós, félig oldalra dőlős pozícióban lehetett csak befogni a pici szívhangját. A póz nemcsak nekem volt kényelmetlen, a babának is, el is mocorgott belőle szépen. Első alkalommal sikerült egyedül megtalálnom, második alkalommal viszont hívnom kellett a szülésznőket, hogy meg kéne keresni a gyerek szívhangját, én nem tudom belőni, hogy pontosan merre van, de látom a gépen, hogy nem fogja a szívhangot, nem lesz így jó a vizsgálat. Aztán kaptam egy kis lecseszést, hogy az egyik szülésznő szerint túl sokszor nyomtam meg a gombot, csak az igazán nagy mozgásoknál kell nyomnom, nem állandóan. De hogyan jelezzem azt, hogy a gyerek egy percen keresztül minden irányba terpeszkedett, mindenhol éreztem a kezét, a lábát, a fejét, mert nem volt neki kényelmes? Nyilván nem az a klasszikus öklözés volt, de azért annyira kis mocorgás sem volt, nekem elég kényelmetlen és fájdalmas volt, amíg helyezkedett. Jó, nyilván nem ez a lényeg, hanem az, hogy minden rendben van vele, egy hét múlva jön a következő vizsgálat.
Találkoztam egy kedves barátnőmmel, félig kolléganőmmel is a héten egyik délelőtt. Főleg a munkáról, meg a munkahelyi ismerősökről beszélgettünk, és bármennyire is nem hiányzik a munka, mégis jólesett beszélgetni róla. A beszélgetés közben aztán elég látványos mocorgásba kezdett a baba, hullámzott fel-alá az egész hasam. Gyermektelen barátnőm jókat szórakozott rajta, bár mesélte, hogy amikor először látta egy másik ismerősen hasát így hullámozni terhesen, bizony kicsit meghökkent tőle. Hát igen, szerintem is egy kívülálló számára ez a fajta mocorgás leglátványosabb jele annak, hogy a terhes nőnek nemcsak megnő a hasa, hanem abban konkrétan egy másik lény lakik.
Sokszor olvastam már kismamáktól, hogy idegennek érzik picit a testüket, és nehezen viselik, hogy valakivel osztoznia kell rajta. Szerintem is időnként kész sci-finek hat a terhesség, hiszen mégiscsak egy másik lény lakik bennem, mint egy kis alien. De ez engem sose zavart, inkább a természet egyik legnagyobb érdekességének és csodájának tartom. Ép ésszel szinte felfoghatatlan, hogy itt ülök, nyomom a billentyűzetet, miközben ott bennem most is rugdal egy kész gyerek, egy önálló életre képes emberi lény, aki hall, érez, érzései vannak, és ráadásul nem is tudom irányítani őt, hiába lakik az én testemben. Amikor majd megszületik, rácsodálkozok, hogy hogyan volt képes ott benn elférni, hogy tényleg az én testemben fejlődött ki egy parányi pontocskából.
Szóval maga a hasam növekedése és a testem változása engem az előző alkalommal és most se zavar, csak azok a mellékkörülmények, amik ezzel a növekedéssel járnak. Zavar a lábdagadás, az, hogy lomha vagyok tőle, hogy enyhén szétnyitott lábakkal tudok csak igazán kényelmesen ülni, hogy nem aludhatok hason, hogy nem tudok futni, hogy sokáig nem esik jól az állás, a járkálás, viszont mindez mellékes és bőven vállalható nekem ahhoz, hogy gyerekünk lehet.
Ráadásul az önbecsülésemnek és a hiúságomnak jót tett, hogy egy kedves ismerős segítségével családi babaváró fotózást tartottunk egyik délután. Az előző terhességem alatt csak házi fotók készültek, és most nagyon szerettem volna, ha emléknek készül pár kép profi fotós által is (tudom, hiúságok hiúsága). Nagyon jó hangulatban telt a fotózás, a lányom a kezdeti tartózkodása után teljesen feloldódott, lelkesen pózolt és játszott a kamera előtt. Nekem pedig jólesett kicsit kisminkelnem magam, kicsit szépnek éreznem magam, büszkélkednem a pocakommal. Most már olyan sokáig úgyse tart ez az állapot.
Gitta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
